A halál és az élet napja. A gyász és az öröm napja. A keresztény emberekben ezen a napon mindkét érzés szinte egyszerre él. Gyászoljuk a Megváltó halálát, de szombat végén már ünnepeljük feltámadását.

“Nagyszombaton a katolikus egyház papsága a hívekkel együtt Krisztus sírjánál elmélkedik az Úr szenvedéséről és haláláról. Az oltár, amit nagycsütörtök napján minden felszerelésétől megfosztottak, üresen áll. Nem tartanak szentmisét sem.

Nagyszombat a húsvéti örömünnep kezdete. A katolikus liturgia szerint este kezdődik az ünnep a tűzszenteléssel, a tűz Krisztus jelképe, akinek feltámadásával a remény, a fény születését ünneplik a keresztény egyházak, ezt követi a keresztvíz-szentelés.

Régente az új tűz, amellyel a keresztények a húsvéti ételeiket főzték, a nagy-szombati, megszentelt tűz parazsától vagy szenétől lobbant lángra. A nagy-szombati szertartás keretében jönnek vissza a harangok Rómából. 7 olvasmány van, majd a prédikáció után 12 egyetemes könyörgés. Ebben a világ embereiért és vezetőiért, valamint a papságért könyörögnek. Az áldoztatás után a pap – az asszisztencia vezetésével – elindul egy körmenetre. A vissza-érkezés után áldást mond, és elbocsátja a híveket. A következő mise általában éjfélkor kezdődik, de egyes egyházközségekben hajnalkor. Ez már Jézus feltámadását jelzi, ez a vigiliamise.”

Gyász és öröm – ez az életünk. Örök veszteségek és örök győzelmek. Sikertelenségek és diadalok. Reménytelenség és reménység. Ezt üzeni számunkra Nagyszombat csodája.

És üzen még valamit: soha ne add fel. Bármilyen keserves a helyzet, bármennyire kilátástalan, reménytelen, mindig nyitva áll az út, ott a lehetőség a gondok leküzdésére, a győzelemre – a feltámadásra.

Az Isten fia alászálla a poklokra, hogy elhozza nekünk bűneink bocsánatát. Halottaiból feltámadott, hogy elhozza nekünk is a feltámadás ígéretét, reményét.

A gyász után felhangozhat az örömkiáltás: feltámadott, valóban feltámadott!

(Címkép: pixabay)