Óriási történelmi és politikai eltérések vannak Európa egyes országai között, de általában jellemző, hogy a Nyugat fokozatosan eltávolodik a zsidó-keresztény hagyományától és kultúrájától. Nyugat-Európában tendenciává vált az úgynevezett szekuláris intolerancia, amelynek a lényege, hogy bizonyos erős ideológiai hatások a keresztény vallás háttérbe szorulásához vezetnek. Minderről Madeleine Enzlberger, a bécsi Keresztények Elleni Intolerancia Európai Megfigyelőközpont (OIDAC) vezetője beszélt a Kossuth Rádó Vasárnapi újság című műsorának annak kapcsán, hogy megjelent a szervezet keresztények elleni megkülönböztetést vizsgáló, legfrissebb jelentése.

Egy magyarországi internetes oldalon is megjelent a jelentésük, a beszámoló címe pedig az volt, hogy növekvő keresztények elleni erőszak öt európai országban. Az ön számára melyek a legutóbbi jelentésükből fakadó legfőbb következtetések, illetve főbb megállapítások?

– Franciaországban, Németországban, Spanyolországban és Svédországban, valamint az Egyesült Királyságban vizsgáltuk a helyzetet, és sajnos azt kellett konstatálnunk, hogy 2019-ről 2020-ra az erőszakos cselekmények száma mintegy 70 százalékkal növekedett. De mit is értünk erőszak alatt? Egyfelől értjük alatta a gyűlölet-bűncselekmény számos formáját, aminek meghatározásában egyébként az EBESZ-szel is együttműködünk. A gyűlölet-bűncselekmény meghatározása; egy különálló csoport elleni előítéletesség által motivált bűncselekmény. Tehát ebben az esetben az erőszak nem csak azt jelenti, hogy egy személy egy másikat fizikailag bántalmaz – ami szerencsére nem túl gyakori, ha a keresztények elleni gyűlölet-bűncselekményt vesszük. Amit viszont gyakran tapasztalunk az a templomok, keresztény épületek elleni vandalizmus. Például a francia belügyminisztérium 2019-es összesítése alapján az év minden napjára esett legalább egy templom vagy egy keresztény épület elleni rongálás az országban, ami nagyon jelentős szám.

Madeleine Enzlberger hozzátette: azt is megállapították, hogy két fő összetevő mozgatja ezeket az eseteket.

„Az egyiket mi szekuláris intoleranciának nevezzük, míg a másik iszlám alapú. A fő mozgatóerő az erőszakos cselekmények esetében az előbbi, a szekuláris, vallástalanság által irányított esetek.”

Vizsgálják, hogy kik ezeknek a vandál cselekedeteknek az elkövetői? Például fiatalok, akik úgy gondolják, jó szórakozás megrongálni egy keresztény emlékművet vagy egy épületet?

– Igen, olykor tinédzserekről van szó, viszont általában ezeket nem soroljuk a keresztények elleni erőszak körébe, különösen, ha kiderül, hogy tényleg gyerekek, vagy tinik voltak az elkövetők. Szeretnénk ugyanis biztosak lenni abban, hogy csak az egyház, mint intézmény, illetve a keresztény vallás, mint olyan elleni előítéleteket regisztráljuk. Ami ebből kiderül, hogy számos baloldali szélsőséges csoport működik, amelyik az elkövetett esetek mögött áll, különösen, amikor az abortusz, a homoszexuális házasság és hasonló témák az okok.

Vagyis olyanokról beszélünk, akik tudatosan veszik célba a templomokat, illetve mindazt, amit számukra az egyház, mint vallás jelent?

– Igen. A gyűlölet-bűncselekmények mindig üzenet-bűncselekmények is, amellyel egész csoportok számára kívánnak üzenni, mint például a közös vallás alapján álló csoportok. A legenyhébb üzenet mondjuk az, hogy „csak az égő templom a jó templom”. De sajnálatosan sok gyújtogatás is történik, különösen Franciaországban. Viszont nem az erőszak az egyetlen probléma, amit észlelünk. Számos ügy van, amelyben azt tapasztaljuk, hogy keresztények szabadságát, emberi jogait sértik meg. Leggyakrabban a vallásszabadságról van szó, de ide tartoznak a lelkiismereti szabadság kérdései.

A szülői jogok is rendszeresen sérülnek, ahogy különböző egyéb szabadságok is. Ennek a legfőbb oka az, hogy európai tendenciává vált a szekuláris intolerancia, aminek a lényege, hogy a vallástalanodás mozgatórugója egy erős ideológiai tényező.

Az ideológia nagyon radikális formában is megjelenhet, ami saját magát általában a vallás ellenében határozza meg, de különösképpen a kereszténység ellen.

Vajon a „keresztény társadalmakat”, amelyek a zsidó-keresztény vallási örökségre épülnek, nevezhetjük-e még keresztény társadalomnak, amikor ilyen jelenségek egyre nagyobb számban ütik fel a fejüket? 

– Európa egésze rendelkezik a zsidó-keresztény történelmi múlttal, és azt hiszem, minden egyes országot külön kell vizsgálni. Mindegyik esetében a saját társadalmi környezetet, saját kultúráját, történelmét, politikai rendszerét is figyelembe kell venni. Óriásiak a különbségek  mondjuk Németország és Franciaország között. Amíg Franciaországot nagyon jellegzetes sajátos rendszer jellemez, a laicitás, aminek része, hogy az állam a tulajdonosa a legtöbb egyházi birtoknak, addig Németországban teljesen más az állam és egyház viszonya. Ezek a tényezők alakítják azt a formát, ahogy az egyház elleni intolerancia megjelenik. Franciaországban is jelen van, de Németországban például nagyon magas arányban jelentkezik az öncenzúra a keresztények körében, igaz nem egyenlő mértékben az ország nyugati és keleti részét tekintve. Tehát az egyes országok között óriási történelmi és politikai eltérések vannak, de Európára általánosságban jellemző, hogy a Nyugat fokozatosan eltávolodik a zsidó-keresztény hagyományától és kultúrájától.

 „A párhuzamok nagyon világosak. Európában a puha üldöztetést látjuk, például munkahelyeken,  mondjuk az orvosi pályán”

– nyilatkozta a Vasárnapi újságnak Benedict Kiely londoni katolikus lelkész, aki szolgálatát a keresztények üldözése elleni harcnak szenteli.

„Egyes országokban orvosok – morális meggyőződésük miatt – kénytelenek feladni állásukat, amiért például megtagadják az abortusz végrehajtását. Egy konferencián hallottuk Paivi Rasanen finn parlamenti képviselőt, akit börtönnel fenyegetnek, csak mert idézett a Bibliából. Szóval jelenleg senkit sem fenyeget az, hogy törvény alapján lefejezik a hitéért. A dolgok ugyanakkor szakaszokban történnek. A párhuzamokra azt a példát szoktam felhozni, hogy a muszlim többségű országokban a keresztények mindig másodrendű állampolgárok, mindig kevesebb jogot élveznek, kisebb, vagy nagyobb mértékben, és ez alól nincs kivétel. Lassan ennek megtörténtét látjuk Európában. Hogy a keresztények, ha nem is üldözött kisebbséggé, de alacsonyabb rendű, illetve nem teljes jogú állampolgárokká válnak a hitük matt.”

„A Közel-Keleten személyesen láttam azt az óriási munkát, amit Magyarország végez. Sokszor hallottam a legmélyebb elismerést Magyarország felé Irakban és Szíriában. Egy iraki püspök mondta nekem, hogy a világ összes országa közül leginkább Magyarország részéről érezte a megbecsülést. Magyarország kiváló, és a magyarok nagyon büszkék lehetnek arra a munkára, amit az üldözött keresztények érdekében végeznek” – fejtette ki Benedict Kiely.

Forrás: Kossuth Rádió / hirado.hu

Címlapkép: Illusztráció / Catholic Diocese of El Paso