Az emberek megszólítása és a velük való kapcsolat nem kerül pénzbe – véli Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke. A politikus a hirado.hu-nak többek között május elsejéről és a baloldali pártok elmaradó rendezvényéről is beszélt. Úgy gondolja: a magát baloldalnak nevező liberális társaság a szó legszorosabb értelmében átverte, becsapta, manipulálta az embereket, akik ezt átlátták, és április 3-án el is zavarták őket.

Bár korábban hagyomány volt, sajtóhírek szerint a Momentum, az MSZP és a Demokratikus Koalíció sem tart központi rendezvényt május 1-jén. Mi lehet az oka annak, hogy az önmagukat baloldali pártnak vallók a munka ünnepén nem mutatják meg magukat az embereknek?

Erről Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke többek között azt mondta:

– Én nem tudok más pártok nevében szólni. Azt tudom, hogy az április 3-i választásokon a magyar emberek többsége, köztük az egyszerű dolgozók és a munkások, elzavarták a magukat baloldalinak nevező pártokat. Úgyhogy nem minden a pénz. Az emberek átlátnak a szitán és értik, hogy ki áll ki értük a valóságban. Ezek a pártok nem álltak ki értük semmilyen formában, csak jelszavakat hangoztattak. Ezért gondolom azt, hogy nem a pénzhiány miatt nem mennek ki a Ligetbe, se máshova, hanem egyszerűen félnek a szemükbe nézni azoknak az embereknek, akiket becsaptak. A magát baloldalnak nevező liberális társaság a szó legszorosabb értelmében átverte, becsapta, manipulálta az embereket.

A teljes interjút a hirado.hu portálon olvashatják.