A Magyarországi kommunizmus halálos áldozatairól szóló Zétényi Zsolt tanulmánynak a délvidéki kommunista népirtásról szóló fejezetéhez, a tanulmány összefoglaló részéhez A. Sajti Enikő történész egyetemi tanár, a kérdés kiváló ismerője levélben kiegészítő, pontosító észrevételeket tett. Tekintettel arra is, hogy ez a levél számos értékes forrást és ismeretet tesz könnyebben elérhetővé, közérdekű jellege miatt a levél írójának hozzájárulásával közöljük.
„Tisztelt Zétényi Úr!
Sajnos csak a napokban olvastam a CÖF hírportálján, a 2022plusz-on megjelent igen érdekes, A kommunisták áldozatai 2 c. írását. Ebben a délvidéki áldozatok kapcsán rám hivatkozva azt írja, hogy „Sajti Enikő szegedi történész, egyetemi tanár biztos adatokkal alátámaszthatóan 5 000 fő körül határozza meg ezt a számot.” Mivel említett cikkében nincsenek lábjegyzetek, sajnos nem tudom, melyik tanulmányomra, esetleg könyvemre utal pontosan Ügyvéd Úr, és emiatt az olvasó sem tudja ellenőrizni ezt az állítását. A jugoszláv partizánok magyarok ellen elkövetett megtorlásáról valóban több munkám is megjelent, én azonban minden alkalommal csak az ezzel kapcsolatos szakirodalom állításait, azaz a kérdés historiográfiáját ismertettem és elemeztem, mivel meggyőződésem, hogy még a kutatások jelenlegi állása mellett sem írhatunk le nemhogy konkrét, de még „körülbelüli” adatokat sem az áldozatok számáról.
Azt valószínűsítem, hogy az Ön által idézett mondat a Rubicon 2009. 5-dik számában megjelent” Még hidegebb napok. Megtorlás a Délvidéken” c. írásomból való, amelyben egy újvidéki történész professzor, Aleksandar Kasaš „Mađari u Vojvodini” c könyvében olvasható számot idéztem, aki az OZNA 1945-ben keletkezett, kivégzett vajdasági „háborús bűnösök” neveit tartalmazó jegyzőkönyv alapján közölte ezt az adatot. (Az adott korban az ártatlanul, többnyire bírósági ítélet nélkül kivégzettek is háborús bűnösnek számítottak.)
A kutatások meglehetősen nagy lendületet vettek a Magyar-Szerb Akadémiai Vegyesbizottság megalakulása után, amelynek én magam is tagja voltam. A kutatások eredményéről Kocsis Károly akadémikus, a bizottság elnöke 2018-ban …..óvatosan azt nyilatkozta, hogy 7 ezer „minden bizonnyal magyarnak vélhető” áldozata volt a partizánok délvidéki megtorlásának, illetve egyéb tényezőket is figyelembe véve, „összességében mintegy 13-14-000 főre tehető a magyar áldozatok száma”. A 7 ezer főt egyébként név szerint azonosították, ami önmagában is problematikus. A név szerint azonosított áldozatokra vonatkozó legutóbbi magyar adatok (7489 fő) megtalálhatók a http://martirium.vmmi.org/ oldalon.
Szeretném felhívni szíves figyelmét egy ezzel kapcsolatos írásomra, amely az áldozatokra vonatkozó korabeli és későbbi becslésekkel, illetve a kutatások eddig elért eredményeivel foglalkozik: http://adattar.vmmi.org/fejezetek/1719/03_a_magyarok_elleni_partizan_megtorlas_a_delvideken.pdf
Mint láthatja, álláspontom szerint nincs semmi „végleges” eredmény ebben a kérdésben – a munkát tovább kell folytatni.
Tudom, hogy Ügyvéd Úr megérti levelem megírásának indítékát – szakmai hitelességem védelmének szándékát, hiszen az Ön munkáját is ez vezérli.
Szeged, 2022.04.19. Őszinte nagyrabecsüléssel,
A. Sajti Enikő DSc, professzor emerita”
Alábbiakban a sorozat ide tartozó fejezetét ismételjük meg, a korrigált adatokkal kiegészítve.
A délvidéki kommunista népirtás. 1944–45
1944 őszén a bevonuló jugoszláv kommunista partizánalakulatokból létesült új katonai hatóság, a Bánáti, Bácskai és Baranyai Katonai Igazgatás és az OZNA (Odelenje za Zastitu Naroda, vagyis Népvédelmi Osztály) állambiztonsági szerve ellenőrzése alatt katonai közigazgatást vezettek be Vajdaságban 1944. október 17-én. Ezt követően a kommunista pártvezetés (Jugoszláv Népfelszabadító Antifasiszta Tanács) utasítására etnikai alapú, per nélküli kollektív büntetőeljárásokat kezdtek. 1944–45 telén lakóhelyükön vagy gyűjtőtáborokban – korra és nemre való tekintet nélkül – tömegesen kínozták meg és végezték ki a magyar és a német nemzetiségű polgári lakosságot, a második világháborúban való kollektív bűnösséggel vádolva őket. A gyilkosságokat számos esetben szadista kegyetlenséggel, barbár módon követték el.
A pontos számadatok tisztázása érdekében 2009-ben Szerbia kormánya vizsgálóbizottságot állított fel és az áldozatokról készített hivatalos adatbázisban eddig 59 554 nevet tudtak felsorolni. Közülük 2014-ig a nemzetiségi hovatartozás alapján 27 367 németet, 14 567 szerbet és 6112 magyart azonosítottak.
A kutatások meglehetősen nagy lendületet vettek a Magyar-Szerb Akadémiai Vegyesbizottság megalakulása után, amelynek A. Sajti Enikő is tagja volt. A kutatások eredményéről Kocsis Károly akadémikus, a bizottság elnöke 2018-ban úgy nyilatkozott, hogy 7 ezer „minden bizonnyal magyarnak vélhető” áldozata volt a partizánok délvidéki megtorlásának, illetve egyéb tényezőket is figyelembe véve, „összességében mintegy 13-14-000 főre tehető a magyar áldozatok száma”. A 7 ezer főt egyébként magyar hangzású név szerint azonosították. A név szerint azonosított áldozatokra vonatkozó legutóbbi magyar adatok (7489 fő) megtalálhatók a http://martirium.vmmi.org/ oldalon.
Ugyanakkor a délvidéki érdekvédő szervezet képviselőjének közlése szerint „Hivatalos becslés nem létezik, a téma nem beszédtéma mostanában. Amikor a vegyes bizottság megszüntette önmagát, 2016-ban, 15 ezer volt a nevesített áldozatok száma,…. Azóta azért voltak újabb kutatások és a nevesített, levéltári kutatásokkal is alátámasztható a 17 ezres szám…”
Az áldozatokra vonatkozó korabeli és későbbi becslésekkel, illetve a kutatások eddig elért eredményeivel foglalkozik a Sajti Enikő:”A magyarok elleni partizán megtorlás a Délvidéken A történetírás eredményei és kérdőjelei” c. tanulmánya.
Az áldozatoknak még holtukban sem adták meg a végtisztességet: holttestüket tömegsírokba hányták. Nem egy esetben el sem temették, csak csatornákba, dögkútba dobálták, sintértelepen gyűjtötték őket. Előfordult, hogy egy tömegsírt exhumáltak, és a holttesteket enyvgyárban iparilag feldolgozták.A megmaradt sírokat – kevés kivételtől eltekintve – nyomtalanul beépítették: föléjük házakat, sportpályákat építettek. A kivégzettek nevét, esetleges bűnüket, kivégzésük körülményeit, nyughelyüket nem hozták hivatalosan nyilvánosságra. Utólag háborús bűnössé nyilvánították valamennyiüket, vagyonukat elkobozták, hozzátartozóikat megbélyegezték.
Három helység: Csúrog (Čurug), Zsablya (Žabalj) és Mozsor (Mošorin) teljes maradék magyar lakosságát – akik túlélték a vérengzést – mindenüktől megfosztva örökre kitiltották a lakóhelyükről. A Bánát, Bácska, Baranya katonai parancsnokságának közleménye szerint ezeken a településeken élő magyarokat kollektíven háborús bűnösnek nyilvánította a munkaszervezési szabályzat 19. szakasza alapján.
1945–1948 között a következő helységekben működtek internáló táborok: Gádor (Gakovo), Tiszaistvánfalva (BačkiJarak), Körtés (Kruševlje), Mollyfalva(Molidorf, Molin), Rezsőháza (Knićanin), Szávaszentdemeter (Sremska Mitrovica), Szeghegy (Szikics, Lovćenac). A táborokban, becslések szerint, több mint 70 000 német és magyar nemzetiségű polgári személy (nagyrészt öregek, asszonyok és gyermekek) vesztette életét éheztetés, fagyhalál, járványok, kínzás vagy kivégzés következtében.
Egyes közkeletű, ám nem igazolt – Cseres Tibor műveire és forrásaira is visszavezethető – becslések szerint az 1944–1945 telén meggyilkolt magyarok száma 20 000 és 40 000 között van. Valójában a kommunizmus halálos áldozatainak pontos adatai tekintetében a legbizonytalanabb a délvidéki vérengzések története.
A magyarok sérelmére elkövetett népirtás adatai bizonytalanságának egyik oka a népirtást túlnyomó részben jól dokumentáló korabeli belügyi iratok jelentős részének megsemmisítése, másik oka pedig az hogy a belügyi iratok túlnyomó részét nem adták át a levéltáraknak, ezek az iratok mai napig nem kutathatók.
Mértékadónak tekinthető becslések szerint az áldozatok száma nem bizonyítottan legfeljebb 20 ezer főre becsülhető, ezt vallja Romsics Ignác történész is.
Forrás:
Zétényi Zsolt: „A kommunizmus magyarországi halálos áldozatai az 1919-1990 időszakban”. c. tanulmány része.
http:РОЈ ЛИЦА У РЕГИСТРУ: 59554 (szerb nyelven). otvorenaknjiga.komisija1944.mpravde.gov.rs, 2010. január 28. (Hozzáférés: 2017. június 27.)
In.: A.Sajti Enikő levele a szerzőhöz 2022 04 19.
Cseresnyésné Kiss Magdolna KESKENYÚTON Délvidéki Tragédiánk 1944-45 Alapítvány elnöke közlése 2022 03 06 email levél.
http://adattar.vmmi.org/fejezetek/1719/03_a_magyarok_elleni_partizan_megtorlas_a_delvideken.pdf Impériumváltás a Vajdaságban (1944). Promena imperije u Vojvodini 1944 godine. Szerk.: Biernacki Karol, Fodor István. Dél-Alföldi évszázadok 28. Szeged-Zenta, 2010. 9-40. c. kétnyelvű kötetben.
https://library.hungaricana.hu/hu/view/CSOM_Dae_28/?pg=10&layout=s
(Címkép: Josip Broz Tito (balra). Partizánjainak kegyetlen vérengzése büntetlen maradt. kép forrása: youngpioneertours.com)
