Hogyan kérték fel a miniszteri posztra?
Közvetlenül a választás előtt kaptam a felkérést. Régóta intellektuális kapcsolatban vagyunk Orbán Viktorral, és sokszor beszélgettünk arról, hogy a kormányzásnak az adminisztráció mellett az ország jövőképességét kell szolgálnia. A pályámon akár gazdasági, akár geopolitikai összefüggésben a társadalmi entitások jövőképessége érdekelt. Az, hogy miként tarthatjuk kézben a sorsunkat, hogyan őrizhetjük meg az életmódunkat és -rendünket a gyorsan és radikálisan változó világban. Egy jó hónapig töprengtem, hogy vállaljam-e a feladatot.

Mi győzte meg? 
Beszélgetéseink az eltelt huszonöt évben mindig arról szóltak, miként lehet jövőképes megoldásokat létrehozni. Ehhez először is világosan kell látni a miérteket. Azt, hogy milyen képünk van az emberről mint társas lényről, mit tekintünk emberi jónak, amit szeretnénk megőrizni és erősíteni az életvilágunk rendjében. Ennek fényében tudunk foglalkozni a hogyanokkal. A társadalomnak békeidőben is aktívan alkalmazkodnia kell és a maga javára kell fordítania a változásokat, ahogyan a vitorlás is kihasználja az egyébként is fúvó szelet ahhoz, hogy a célja felé haladjon.

Vannak azonban olyan fejlemények, amelyek elől nem lehet kitérni, reagálni kell az árvízre, a migrációra vagy a covidjárványra. Az állam feladata, hogy biztosítsa a közösség cselekvőképességét. Ahhoz, hogy egy nemzet valóban jövőképes legyen, proaktivitásra is szükség van, hiszen bizonyos mértékig alakíthatunk is a körülményeinken, és ezzel befolyásolhatjuk a sorsunkat. Jók az adottságaink, az államigazgatásunk például nemzetközi összehasonlításban kifejezetten jól működik. A 2010-ben gazdasági és morális értelemben is a tönk szélén álló országot 2014-re sikerült stabilizálni, visszanyertük cselekvőképességünket, s az utóbbi hét évben erőteljes gyarapodásnak lehettünk tanúi anyagi és sok egyéb értelemben is. Bár újabb válságok nehezítik a helyzetet, kötelességünk az eddigieknél is hangsúlyosabban és módszeresebben beépíteni a hosszú távú gondolkodást a kormányzás szellemébe.

Néhány éve a 24.hu-nak úgy fogalmazott: „Alighanem azért nem vagyok politikus, mert kielégít a töprengés a dolgok mélyebb okairól.” Most, hogy mégis politikusnak áll, mi jön a töprengés után?

A vezetés lényege, hogy az ember képes legyen jó, a miértekről hasonló szellemben gondolkodó csapatot összerakni és a célok eléréséhez megszervezni a közös munkát. Szerencsére erre megvan a lehetőség, sok a tehetséges fiatal. A jó vezető akkor szolgálja legjobban a szervezetet, ha idejének ötven-hatvan százalékát töprengésre, a világ és a folyamatok értelmezésére szánja. Úgy tekintem, hogy ez is a munkaköri leírásom része. Mindenesetre a nemzet jövőképességének elősegítése olyan vonzó cél, amelyért még a remeteséget is szívesen feladtam.

A Mandiner írása teljes terjedelmében itt olvasható.

Szerzők: Szalai Laura és Kacsoh Dániel

Kép: Földházi Árpád