Ezen a napon az 1924-ben hozott, majd 2011-ben újra megerősített törvény szerint a háborúkban életüket áldozó hőseinkre emlékezünk. Azokra, akiknek hősies életáldozata nélkül mi most nem emlékezhetnénk rájuk.

A Wikipédia ezt írja a háborúról: „A háború nagyméretű erőszakos összeütközés. A szemben álló felek háborúval történő érdekérvényesítése a történelem során végig vonult a törzsi háborúktól, a városállamok, nemzetek és birodalmak közötti
konfliktusokig.

A háború célja a szemben álló felek érdekeinek erővel történő érvényesítése, mely lehet területszerzés, gazdasági erőforrások
megszerzése/megtartása, vallási és/vagy politikai ideológia terjesztése.”

Fekete István író pedig ezt: „Nincs megnyert vagy elvesztett háború, csak „Háború” van! Pusztító, öldöklő, embertelen! A háborúk nem oldottak meg semmiféle problémát, de mindig elvetették a magját a következőnek. A háborúkat alig néhány ember robbantja ki, de ők nem harcolnak, és nem is halnak meg. Az egyszerű emberek ölik egymást halomra, ők hullanak idegen föld meszesgödrébe, s az ő otthonaik pusztulnak el. Ők az eszközök, és ők az áldozatok.” Megrendítő mondatok. De ha megtámadnak minket, akkor védekeznünk kell, különben elveszünk.

A magyar honfoglalást követő első nagy összeütközés a Pozsonyi csata néven került be a történelembe. Nekem még nem tanították az iskolában, de most már nagyon sok mindent megtalál róla az, akit érdekel. Árpád seregei az akkori Európa egyesült hadserege ellen Pozsonynál 907. július 4-én és 5-én csaptak össze. Az akkori vezető európai birodalom uralkodójának parancsa így szólt: „Elrendelem, hogy a magyarok kiirtassanak.” Az akkori Európa viszonyai között szinte elképzelhetetlen, 100.000 fő körüli létszámban gyűlt össze a csapásmérő erő. Még a jóval későbbi keresztes hadjáratok idejére sem tudtak ilyen létszámú hadsereget megszervezni. Az Árpád és fiai vezette magyar sereg kb. 40 ezer fő volt, de így is fényes győzelmet arattak. A csata következménye az volt, hogy idegen sereg 130 évig nem mert Magyarország felé fordulni. Így maradtunk és erősödtünk meg ebben a hazában. A kereszténység felvételével azután mi lettünk annak az Európának a keleti védőbástyája, mely
korábban a kiirtásunkra szövetkezett.

Védtük ezt a hazát, de közben egész Európát is a tatároktól, majdnem belepusztultunk. Aztán védtük a töröktől, majd jóval később az oroszoktól szintén az egész földrészt is oltalmazva közben, majdnem belepusztultunk. S mit kaptunk cserébe? Trianont, országunk földarabolását az első, újabb párizsi békét a második világégés után. És mióta csak itt vagyunk lenézést, meg nem értést, gyűlöletet, kihasználást, kizsákmányolást folyton-folyvást mind a mai napig. Jót tőlük sose kaptunk, és ma
sem várhatunk. Gönyűn az I. világháború hőseinek emlékművén 23 név olvasható. A II. világháború hőseinek emlékművén pedig 39. Ezek szikár számok, de mindegyik név mögött egy egész család, egy egész rokoni közösség gyásza sötétlik.

Az elmúlt 2 év a koronavírus világjárvány ideje volt. Éppen már kezdtük látni a végét, mikor kitört egy nagy háború a szomszédunkban. De míg a vírus ellen lett védőoltás és gyógyszer, a háború ellen csak a remény és az imádság van, hogy minél előbb véget ér, és nem lesz belőle az egész földrészt vagy az egész világot lángba borító pusztítás. Ukrajnában ukránok, oroszok vére folyik, falvakat, városokat rombolnak porig.

De akinek van szeme a látásra, az tudhatja, hogy ez nem két közeli rokonságban álló szláv nép háborúja, hanem a már hanyatló amerikai világbirodalom vezetésével az úgynevezett „nyugat” háborúja Oroszország ellen. Európa mai vezetői pedig, mint
hűséges csatlósok, még saját népeik legalapvetőbb biztonsági és gazdasági érdekeit is föláldoznák az Oroszországot büntetni szándékozó megtorló intézkedések oltárán. Mi ez, ha nem háborús téboly újra ezen a földrészen? Magyarország jelenleg ennek a nyugatnak a része, a NATO és az Európai Unió tagja, de eddig sikeresen tartotta távol magát ettől a tébolytól. Nagy kérdés, hogy ez meddig lehetséges. És ha már nem lehetséges, lesz-e, lehet-e bátorságunk azonnal kilépni ezekből a szervezetekből, és
a semlegességet választani a háborúba való kényszerű belesodródás és az olaj- és gázcsapok elzárása miatti gazdasági atombomba elszenvedése helyett? Nagy nemzeti hősökhöz méltó döntések lesznek szükségesek a következő napokban és
hetekben. Vissza a hőseinkhez! Véleményem szerint nem csak háborús hősök vannak. A katona hősök életáldozata hiábavaló lett volna, ha háborúban is és békében is nincsenek azok a mindennapi hősök, akik nemzetünk életét folyamatosan fenntartották, tovább adták, és adják tovább mind a mai napig. Kikre gondolok? Elsősorban azokra a fiatal nőkre és férfiakra, akiknek háborúban és békében, viszonylagos jólétben és a nyomor kilátástalansága idején is, minden, számunkra ma fölfoghatatlan bizonytalanság közepette is volt elég bátorságuk egy egész életre elköteleződni, gyermekeket a
világra hozni, és szeretetben fölnevelni. Ez a legnagyobb áldozat, a legnagyobb hétköznapi hősiesség, mely nem egy csatára vagy háborúra, hanem egy egész emberi életre szól. Gondoljunk ezért rájuk is a Hősök napján! Dédszüleinkre, nagyszüleinkre,
szüleinkre, akik odaföntről figyelik sorsunkat, testük itt porlik alattunk, de emlékük mindig itt él a szívünkben és a lelkünkben, akárhol is vagyunk. Ők a mi legnagyobb saját hétköznapi hőseink! És azok a mai fiatalok is, akik a magyar élet fonalát ma is
tovább fonják. Az ő kezükben vagy inkább a nők méhében van nemzetünk további sorsának kulcsa.

A beteg gyermeket nevelők, idős, beteg rokonaikat ápolók pedig a szuper hősök. Nem ismerek ennél nagyobb keresztet egy család vállán, ennél nagyobb hősiességet az ezt vállalók részéről. Szólni kell a dadusokról, az óvónénikről, a védőnőkről, a tanárainkról, akik egyengetik az utunkat, óvó szeretettel vigyázzák botladozó lépteinket az életünk elején. Kiemelem és néven nevezem a mai magyar élet szent emberét, világra szóló hősét, aki eddig már sok ezer gyermek életét mentette meg az elkallódástól, a rossz útra tévedésről. Remélem, hogy a Nobel békedíj döntnökei neki ítélik majd az idei díjat.
Ő Böjte Csaba dévai ferences szerzetes. Az orvostudomány területéről Csókay András idegsebész, a koponyájuknál összenőtt
ikrek sikeres szétválasztója szintén nemzetközi hírű magyar hősünk. A módosított RNS technológia szabadalmaztatója, Karikó Katalin és kis magyar csapata a koronavírus világjárvány idején sok millió ember életét mentette meg az ez alapján
kifejlesztett védőoltások segítségével. Négy magyar hős. Közülük hárman jártak ugyanabba a kisújszállási gimnáziumba. Ezért magunk között nyugodtan hívhatjuk a Pfizer és a Moderna védőoltásait kisújszállási oltásnak. Rubik Ernő zseniális
találmányát, a bűvös kockát mindenki ismeri a világon. Ő is a szellemi munka magyar hőse.

Történelmünk világbirodalmakkal folytatott küzdelmek sora. De míg a vesztünkre törő hatalmak már mind eltűntek a történelem süllyesztőjében, mi itt vagyunk. Megfogyva, és lehet, hogy részben már meg is törve, de mégis itt vagyunk. És itt is maradunk. Meggyőződésem, hogy nem 1100, de több ezer éve élünk itt, a Kárpát-medencében. „Mint a rozmaring a jó földbe, sej, belegyökerezve.” És ez a föld a túlélés záloga, mert ez maga a földi paradicsom. A mi kertünk, a mi falunk, a mi hazánk. Amit nem adunk se ezüstért, se aranyért, se kevésért, se sokért, se megfélemlítés, se kényszer hatására, mert nekünk nincs más hazánk csak ez az egy. Ha ez elvész, mi is elveszünk.
Amikor a nagy összeomlás után sokan szomjan vesznek, éhen halnak a világon, és a milliárdosok is rájönnek, hogy a bankjegyek, a részvények nem ehetők és a kőolaj nem iható, mi itt akkor is tudunk majd egy szelet kenyeret és egy pohár tejet az unokánk kezébe adni. Néhány falat szalonna is akad talán. Szabó Csilla: „Ha kenyerét eszed”
című szívhez szóló dala jut az eszembe.

A háborús hőseinkre emlékezünk, és mélyen fejet hajtunk előttük. De gondoljunk a hétköznapi hősökre is! Azokra, akik itt vannak körülöttünk. Mindenki megnézheti a mellette állókat.
Csak reménykedni és imádkozni tudunk, hogy nem lesz szükség III. világháborús emlékművet állítani az elkövetkező években. Viszont javaslom, hogy gondolkozzunk egy olyan emlékműről, mely a hétköznapi hőseinknek állít emléket! Lehet, hogy ilyen
nincs is még a világon. Nekem már van elképzelésem, várom másoktól is az ötleteket!Tolcsvay László dalának soraival köszönöm, hogy meghallgattak: „Békét adj Uram,
kérlek, a háborgó szívemnek, békét és reménységet a megszületendő gyereknek!

Dr. Nagy Gergely
drnagygergely@t-online.hu

Kiemelt kép: Wikipédia

Teljes cikk a szerkesztőségben