Az 1956-os forradalom és szabadságharc vértanúi 1958. június 16-i kivégzésének, valamint a szovjet csapatok 1991 júniusi kivonulásának emlékére tartjuk a független Magyarország napját. A Híradó.hu az emléknap alkalmából M. Kiss Sándor történésszel, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum tudományos igazgatójával beszélgetett.
Kiss Sándor arról beszélt, hogy amikor Silov tábornok, az utolsó szovjet katona is elhagyta Magyarországot, akkor gyakorlatilag is szabadok lettünk. A történész szerint a magyar népnek három értéke van: a nemzeti függetlenség, ezen belül az egyén szabadsága, a tulajdonviszonyok alakulása és a hithez való jog. Ez a három együtt valósul meg – tette hozzá.
Az egyik jelszó volt, hogy »Ruszkik haza!«, a másik: »Vesszen az ÁVÓ!«
– hívta fel a figyelmet a történész, kiemelve, hogy az első a függetlenségre, a második a diktatúraellenességre utal. Hangsúlyozta: azzal, hogy a szovjetek kivonultak és megtörtént a rendszerváltoztatás, az előbbiek valósultak meg.
Kiss Sándor felidézte, hogy 1958-ban – amikor Nagy Imrét kivégezték – 15 éves volt, és a nagypapájánál nyaralt. Visszaemlékezett, hogy minden reggel kiment a Blaha Lujza térre megvenni a napi újságot, és másokkal együtt megdöbbenve látta a június 16-i címlapot, amin szembesült Nagy Imre halálával.
Nagy Imrének a politikai mentalitását túllövi a szimbólumértéke – emelte ki, hozzátéve, hogy Nagy Imréből és társaiból – Maléter Pál, Gimesről Miklós – Kádárék csináltak nemzeti mártírt.
Az egykori miniszterelnököt és társait halálra ítélte a legfelsőbb bíróság népbírósági tanácsa. Nagy Imre az utolsó szó jogán azt mondta: a halálos ítéletet igazságtalannak tartja, és nem tudja elfogadni, de kegyelmet nem kért.
A történész felhívta a figyelmet, hogy Nagy Imrének itthon és külföldön is ismert volt a neve, ezért szimbolizálni tudta a szabadságot, de hogy milyen volt az ő demokráciaképe, az másodlagos. A Kádári megtorlások – amik csak 1961-ben értek véget – sorából kiemelkedett Nagy Imre és társainak kivégzése – tette hozzá, kiemelve, hogy a másik ilyen döbbenetet keltő kivégzés Tóth Ilonáé volt 1957 júniusában.
Kiss Sándor kifejtette, hogy az Új Köztemető 298-as parcellájába temették azokat, akiket a Rákosi-rendszer alatt, a 301-esbe pedig azokat, akiket 1956-ban végeztek ki. A 300-as parcella azok nyughelye, akik részesei voltak 1956-nak, de túlélték azt, így ennek jelzésértéke van – tette hozzá.
Mindenképpen emlékeztetni kell a generációkat arra, hogy mi is történt velünk – jelentette ki a történész, aki szerint a rendszerváltoztatás folyamata már az 1970-es években elkezdődött, amikor a kommunista birodalom gyengülni kezdett gazdasági és politikai okokból. A Szovjetunió ezért kezdett el más politikát folytatni, és megindultak a tárgyalások a kivonulásról, amivel a magyarok minél kevesebbet szerettek volna veszíteni.
Forrás: Magyar Nemzet
Kiemelt kép: MH
