Négyszázmilliárd forintos bérfejlesztést hajt végre a kormány a pedagógusok körében, ha az Európai Uniótól sikerül lehívni a szükséges forrásokat. A tervek szerint felfrissítik a tanárok képzését, és a lakhatásuk támogatására is több pénzt biztosítanak.

Nemcsak egyszeri emelésről van szó, inflációkövető is lesz a pedagógusok bére

Uniós pénzekből tenné inflációkövetővé a pedagógusok bérét a kormány. Ez derül ki a napokban nyilvánosságra hozott Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program Plusz (EFOP) pályázatból, amelyben a kormány részletezi, hogy milyen célokra fordítaná a 2021–27-es időszakra igényelt EU-s forrásokat.

A stratégia szerint az Orbán-kormány az infláció mértékének megfelelő indexálást is vállalna 2029-ig annak érdekében, hogy a pedagógusok átlagbére elérje a magyarországi diplomás átlagbér nyolcvan százalékát (ez jelenleg 63,5 százalék).

A dokumentumból kiderül, hogy a tanárok bérének fejlesztésére a kormány 978,7 millió eurót, vagyis nagyjából 400 milliárd forintot szánna. A tervek szerint kiemelt figyelmet fordítanának azokra a tanárokra, akik hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkoznak, nekik többletjuttatást biztosítanának.

A program további intézkedéseket is felsorol, például tervezik egy,

a „hivatás presztízsét is jelző” pedagógus-igazolvány bevezetését a hozzá kapcsolódó kedvezményrendszerrel, az adományozható pedagóguselismerések körének kibővítését, valamint a lakhatásuk elősegítését – különösen pályakezdők és pedagógus házaspárok számára – szolgálati lakások kialakításával. A kormány azt szeretné, hogy az intézkedések hatására a pedagóguspálya vonzóbb legyen, különösen a fiatalok számára.

A pénzből a fizetések rendezésén túl a pedagógusok továbbképzési rendszerét is megújítanák, új képzéseket fejlesztenének, például stresszkezelést, és a bullying megelőzését, felismerését célzó képzéseket. Cél továbbá az is, hogy a korábbinál több óvodában és iskolában vigyék tovább az esélyteremtő intézkedéseket.

Korábban megírtuk, a pedagógusok fizetése az életpályamodell 2013-as bevezetése óta mintegy ötven százalékkal emelkedett, továbbá 2020-ban tízszázalékos (szakképzésben harmincszázalékos) emelést kaptak az oktatásban dolgozók.

Idén januárban újabb tíz százalékkal növelték meg a fizetéseket a köznevelésben, és ahogy Orbán Viktor miniszterelnök már beszámolt róla: jövőre és 2024-ben további tíz-tízszázaléknyi pluszpénz biztosan jár majd a pedagógusoknak.

Gulyás Gergely miniszter ehhez nemrég hozzátette: ha a gazdaság teljesítménye lehetővé teszi, a már megígértnél nagyobb mértékű emelés is elképzelhető.

Amint arról beszámoltunk, az új kormány megalakulása óta az ágazat irányítása már több alkalommal is tárgyalt a tanárok képviselőivel, előbb Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár ült asztalhoz a PSZ és PDSZ alkotta sztrájkbizottság tagjaival, majd Pintér Sándor belügyminiszter fogadta a Nemzeti Pedagógus Kar elnökét.

Forrás: Magyar Hírlap

Kiemelt kép: Facebook