A világ legtávolabbi zugaiból is érkeznek a migránsok, hiszen az EU vezetése olyan üzeneteket küld, miszerint szervezetten és irányítottan támogatják a migrációt. Ez pedig a világ legszegényebb országaiban lévő embereket is arra ösztönzi, hogy ez az ígéret földje – nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Horváth József, az Alapjogokért Központ nemzetbiztonsági tanácsadója.

„Tudomásul kell vennünk azt, hogy 2015 óta egy új szervezett bűnözői iparág alakult ki a Nyugat-Balkánon”, – mondta Horváth. „Sőt, a kiinduló országokból vezetnek ezek az útvonalak, amelyeken kézről kézre adják a szervezett bűnözői csoportok az illegális migránsokat. Látható, hogy olyan közösségi felületeket vagy játékfórumokat vesznek igénybe, amellyel minél feddhetőbbé válik a valódi szándék. Ez mind azt szolgálja, hogy minél hatékonyabban és költségtakarékosabban hajtsák végre ezeket a munkákat.

A közösségi oldalakat gyakran igénybe veszik, tehát teljeskörűen bevonják a 21. századi technológiát is a műveleteikbe. Nem szokatlan ez, hiszen az ISIS és az al-Kaida terrorcsoportjai is előszeretettel kommunikálnak fedett módon, kihasználva a közösségi médiát. A szervezett bűnözés csak az iszlám terrorizmus technológiáját vette át.

A szervezett bűnözéssel szembeni fellépés mindig a legnehezebb munka a rendvédelmi szervezeteknél. Ehhez a nemzetközi kapcsolattartó rendszert kell igénybe venni, hiszen az embercsempész-hálózatok is nemzetközi szinten szerveződnek. Ezért a rendvédelmi és titkosszolgálati hálózatokra is szükség van, hogy minél gyorsabb és mélyrehatóbb információkat tudjanak egymással cserélni. Továbbá ezeket a bűnözői csoportokat csak nagyon lassú munkával lehet felderíteni és feltérképezni, hogy milyen mélységébe épültek be az államigazgatásba, illetve milyen törekvéseik vannak a rendvédelmi területre való beépülésnek is.

Sajnos a világ legtávolabbi zugaiból is jönnek a migránsok Európa felé, hiszen az EU vezetése olyan üzeneteket küld, miszerint szervezetten és irányítottan támogatják a migrációt. Ez pedig a világ legszegényebb országaiban lévő embereket is arra ösztönzi, hogy ez az ígéret földje.” – nyilatkozta Horváth József.

Forrás és teljes interjú: Magyar Hírlap

Kiemelt kép: hirado.hu