A Kommentár konzervatív folyóirat új számát mutatták be a Magyar Nemzeti Múzeumban, a meghívott vendégek Csejtei Dezső filozófus, Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója és Hudy Árpád aradi származású író voltak, a moderátori szerepet Horváth Szilárd töltötte be.

Békés Márton főszerkesztő köszöntőjét követően Csejtei feltette a kérdést: milyen háttér alapján alakul ki a konzervatív forradalom? A huszadik század elején alakult ki az európai jobboldalon az irányzat – főleg Franciaországban, Németországban –, mely szemet vetett olyan szavakra, melyeket korábban csak a baloldal használt. Ilyen a „forradalom”, „szocializmus”, „munkás”. A jobboldal átvette ezeket a szavakat, új jelentéseket adott nekik, és bedolgozta őket a saját világlátásába. Spengler például 1919 őszén írt a poroszság és a szocializmus kapcsolatáról, arra jutva, hogy az igazi szocializmus nem a marxizmus, hanem a porosz ethosz.

Ők nem ellenforradalomról beszéltek, hanem annak folytatásáról, egy más irányból.

Hudy úgy vélte, formailag jogos a baloldal felvetése, hogy a jobboldal eltérített bizonyos kifejezéseket, de „tolvajoktól lopni nem szégyen”. Az író szerint inkább vissza kell adni ezen szavak alapvető értelmét. Hudy szerint „termékeny feszültség” időszakában vagyunk, de ez veszélyes is. Most már nem akadémiai vitákról van szó, hanem éles viták zajlanak az egész országban. A forradalom fontos komponense lehetne a vallásos elem, de ez jelenleg összeomlóban van. „Aki kicsit is követi a német katolicizmust, láthatja, hogy egy nagyon komoly oszlop dől ki, és ez nagyon meggyengíti erkölcsileg is ezt a világnézeti forradalmat.”

Szalai szerint két értelemben szoktuk használni a konzervatív forradalom kifejezést, az egyik maga a konzervatív forradalom, a másik pedig a konzervatív forradalom mint korszak, azaz politikatörténeti korszak. Az első definíciója, hogy a felvilágosodás, a francia forradalom elvetett fontos értékeket, és a konzervatív forradalom egy kvázi ellenforradalommal akarja visszahozni ezen értékeket a világba. Talán a legtöbb szerző ezt értette a fogalom alatt. A konzervatív forradalom időszakának szerzői nem tudtak róla, hogy ebben az időszakban alkottak, az 1919-1932 közötti időszakot nevezzük így, elsősorban Németországban – idézte Armin Mohlert.

Csejtei szerint a revolúció szó eredetileg valamilyen állapot visszaállítására utal. Mikor a forradalmat szent fogalommá avatta a modernizmus, ennek pont az ellentétét értette alatta: az egyszeriben, erőszakosan, hősiesen megváltoztatott rendre – legyen az társadalmi, ipari, tudományos, technikai. A feneketlen felforgatásra csak jóként tekintettek, a régi helyébe csak jó jöhet – persze a konzervatív ember tudja, hogy ez nem így van. A konzervativizmus ennek a szónak akarja visszaadni eredeti jelentését, de a szó ettől még terhelt marad, tehát feszültséget, ellentmondást kelt. A revolúció ciklikus mozgásra utalt, de mára lineáris folyamatot ír le.

Szalai hozzátette, hogy a forradalom szó sokszor eufemizált fogalom.

A magyaroknak 1848-’49 jut az eszébe, de a „nagy francia forradalom” vagy a „szovjet forradalom”esetében kérdéses, hogy mi a lázadás, a polgárháború és mi a forradalom? A baloldal a „forradalmi” változást pozitív értelemben használja, és a saját fontos eseményeit nevezi el forradalomnak. Hogy a szentpétervári események mitől voltak forradalom, az persze máig kérdéses, de a „puccs” nyilván nem hangzik jól. A forradalmat Spengler a ciklikusságra vezeti vissza, melyet észre kell venni, és meg kell élni, és nem a teljesen új valóság létrehozására.

Csejtei kifejtette, hogy a fiatal Spengler pozitív jelentőséget tulajdonított a technikának, ám később visszakozott. A technika ma a világ romlásának egyik fő motorja. Ezek a szerzők idővel jutnak el egy érett konzervatív álláspontra. Eközben a forradalom fogalma formálja életünket – jegyezte meg Horváth. Hudy szerint a forradalom szó a magyarban a forrásban lévő állapotra utal vissza. Amikor mi forradalmat emlegetünk, nem akarjuk eltörölni a nemzeti sajátosságokat. Eközben a jogos nemzeti tartalmak gátolják is az összefogást a különböző országok nemzeti oldalai között. Nem segített, hogy hosszú időn át ellenségeink szemén át kellett néznünk történelmünket, ezzel szakítani kell – szögezte le az író.

Szalai idézte Spenglert az idealizmus és a valóság ütköztetéséről, ezeket a konzervatív ember nem cserélheti fel. A politikai ideák megszállottjai nem a valóságból indulnak ki, eközben egy konzervatív a valóságból indul ki, elemzi a helyzetet és ennek megfelelő döntéseket hoz. Spengler szerint a politikát nem idealizmusból, hanem a tények értelmezéséből csinálják.

Forrás: Mandiner

Kép: Facebook