Az ember csak ámul és bámul. Joggal. Hiszen a mi drága ellenzékünk szociálisan annyira érzékeny, hogy nagyon. És még annál is jobban. Támogatja a mindenkit, persze csak akkor, ha hergelhet, a kormány ellen uszíthat. Ha a KATA-ügy ilyen, akkor azt, ha a tanárok bérkövetelése, akkor meg azt. Csak egyetlen dolgot nem támogatnak soha: a hazájukat.
Szóval a tanárok béremelése. Jogos követelés? Kétségkívül az, bár tény, hogy jövedelmük közel sem annyira alacsony, mint volt a most visongó Gyurcsány uralkodása idején. Persze tény, hogy a pedagógusok akkor is tiltakoztak, mondjuk egyhavi bérük elsinkófálása és a nagyjából 8 ezer pedagógus elbocsájtása, több száz óvoda és iskola bezárása miatt. A most tiltakozók szemszögéből nézvést persze közömbös, hogy mi történt akkor, számukra az az érdekes, hogy most mi történik.
Azért nem ártana arra is gondolni, micsoda különbség azért tüntetni, hogy ne rúgjanak ki, vagy azért, hogy több pénzt vihessek haza. Ráadásul akkoriban az az Arató Gergely, aki most nagy elánnal áll ki a tiltakozók mellett, azt fejtegette, hogy a sztrájkok feleslegesek, mert úgysem változtatnak semmin. Van pofája ennek ismeretében egyáltalán megszólalni!
De van. Vastag az a bőr, a vízilóé hozzá képest selyempapír.
Senki nem vitatja a követelések jogosságát. A kormány sem. Csupán arról van szó, hogy a Covid-katasztrófa évei és most a háborús infláció szinte lehetetlen feladat elé állítja a költségvetést. Tudom, ez nem a tanárok dolga, az övék csak annyi, hogy a méltatlanul alacsony bérek megemelését követeljék.
Csak éppen nem így.
Lehet vitatkozni azon, hogy van-e joguk sztrájkolni vagy tüntetni. Lehet rágni a gittet, hogy ez most polgári engedetlenség vagy sem. Magánvéleményem, hogy nem az, de ez mellékes. Ami viszont egyáltalán nem az, hogy milyen eszközökkel élnek. Mert ha nekik joguk van sztrájkolni, a gyerekeknek meg joguk lenne tanulni. (Akkor is, ha nem szeretnek.) Ezzel szemben mit tesznek bizonyos, pedagógusnak semmiképpen sem nevezhető egyedek? Kiviszik az utcára a saját magasabb bérükért tüntetni – a gyerekeket.
Na ez az, ami döbbenetes és tűrhetetlen. Nem csak a béremelésért, de semmiért sem viheti utcára egy pedagógus a gondjaira bízott, ráadásul a témáról mit sem tudó, de jól hangzó szlogenekkel felpiszkált fiatalkorúakat. Egyszerűen nincs hozzá joguk. Pont. Aki mégis megteszi, annak nincs helye a jövő generációit oktató intézményekben. (Nevelni, sajnos, már jó ideje nem tudnak…)
Jelzem, azokat a szülőket sem nevezném gondviselőnek, akik ezt nem csupán szótlanul tűrik (biztosan vannak ilyenek, akik nem mernek szembeszállni a tanárral, nehogy később ennek levét a gyerekkel itassa meg), de lelkesen támogatják is. Nos, ők semmivel sem jobbak, mint a trágárság úttörőjének, bizonyos Nagy Blankának a felmenői, akik még büszkék is voltak mocskos szájú csemetéjükre. Gondolom, otthon is az a stílus volt használatban.
Tehát a gyermekek elleni bűntett velük harcoltatni a tanerő fizetésének növeléséért. Akkor is az, ha a követelés jogos.
S most vissza a kezdetekhez, az ellenzék élharcos támogatásához. Ó, a nagyszerű emberek! Akik harcolnak a gonosz kormány ellen, mert Orbánék nem emelik a fizetéseket.
Rongy emberek vagytok, drágáim! Miközben itthon hergeltek a béremelésért, Brüsszelben mindent megtesztek azért, hogy ne történhessen meg. Folyamatos üzemmódban áruljátok el a hazátokat, ezerrel dolgoztok azon, hogy Magyarországtól megvonják azokat a pénzeket, amelyek járnak nekünk. Azaz: itthon a pedagógusok béremeléséért vonyítotok, Brüsszelben pedig éppen ellene. Az élharcos az a Gyurcsányné, aki szeretné elözönleni a pesti utcákat október 23.-án. Nem buta ez a nő – csak aljas.
Kár, hogy a libernyák hazai pedagógus szakszervezetek a „haverok” brüsszeli ténykedését valahogy nem kifogásolják, sőt, még véletlenül sem említik soha. Mert ha ez is szóba kerülne, vajon hogyan magyaráznák ügyködésüket bolsevik és liberális haverjaitok?
Ja, sehogy. Csak legyintenének és tennék tovább, amit tesznek. Mert ott az a vastag bőr…
Szerző: Ifj. Tóth György
(Címkép: MTI/Bruzák Noémi)
