Michel akkora gólpasszt adott Orbán Viktornak, hogy a brüsszeli intézményrendszer egy emberként rohan sikítozva a kapu elé. Kohán Mátyás írása.

Mindig mondtam, hogy Charles Michel európai tanácsi elnök decemberi budapesti látogatása több volt holmi protokolláris nyünnyögésnél.

A belgák és az osztrákok a legnagyobb májerek az Európai Unióban, ha felbukkannak valahol, ott kő kövön nem marad.

És most tessék – Michel akkora gólpasszt adott Orbán Viktornak, hogy a brüsszeli intézményrendszer egy emberként rohan sikítozva a kapu elé.

Történt ugyanis, hogy az Európai Tanács 2019 óta regnáló elnöke az Európai Parlament fényes üvegfalai között szeretné eltölteni a következő öt évet, azaz nem fogja tudni kitölteni november végéig tartó mandátumát. A júniusban megválasztott Európai Parlamentnek július közepén össze kell ülnie, s ott aztán nincsen Hadházy-féle cucuskodás, mint a hibrid plebiszciter vezérválasztási spindiktokráciákban. Akit EP-képviselőnek megválasztanak, az onnantól kezdve az is, minden más uniós stallummal meg összeférhetetlen.

S mit ad Isten, július közepe meg november vége között pont Magyarország adja majd az Európai Tanács soros elnökségét.

Így aztán az Európai Tanács elnöke hazánk derék miniszterelnöke, a Brüsszelben méltán népszerű Orbán lenne. Az Unió fővárosában márpedig olvasták a témában Petőfi baljós előrejelzését: „Komor, mogorva férfiú volt Orbán / Bár oly vidám hajnal pirult az orrán.” Félnek is.

Más sem hiányzik nekik, mint hogy a magyar elnökség által összeállított napirend szerint a magyar miniszterelnök vezesse le az európai kormányfők üléseit, jobbján egy röhögését keserves kínok árán elfojtó Bóka Jánossal.

Márpedig ez lesz, ha az európai vezetők nem rohannak sovány blanc bleu belge-vágtában idő előtt utódot találni Michelnek. Ami nem könnyű biznisz, mert az Európai Tanács elnöke – mint az Európai Unió mindenkori három nagyfőnökének egyike – vérre menő lókereskedelem tárgya szokott lenni az EP-választások után. Gondolhatják, milyen komoly lehet a kompromisszumkényszer, ha az eddigi három elnökválasztásból kétszer egy színtelen-szagtalan fröccsöntött belga jött ki eredményként, egyszer meg az egyetlen olyan közép-európai vezető, aki német akcentussal beszéli a saját anyanyelvét.

(Az illető jelenleg lengyel miniszterelnökként dolgozik, ajánlom meghallgatni az évvégi köszöntőjét – tényleg olyan, mintha Olaf Scholz felolvasott volna egy fonetikusan leírt lengyel szöveget.)

Szóval vagy elvégzik az európai miniszterelnökök fél év alatt előre azt a munkát, amelyhez még az EP-választások után is hónapok szoktak nekik kelleni, vagy Orbán Viktor megcsinálja Brüsszelben azt, amit eddig csak Ceglédi Zoltán mert Budapesten megtenni: Tanácselnök címmel önálló estet tart. Hiába retteg persze a brüsszeli establishment, egy legjobb esetben is maximum öthónapos elnökség alatt Orbán Viktor az európai fősodor fogzománcán sem fog áttörni, nemhogy eljutni a gyökérig.

De más lesz a világ azért egy kicsit, ha fél éven keresztül nem egyszerűen csak a magyar minisztériumok mondják meg, miről lesz szó az Európai Tanácsban, de még a szót is a miniszterelnök osztja mindehhez.

Megtanulnák félni Brüsszelben a mindenható Isten humorát, az biztos.

Mert ha a külpolitika mestersége nincs is úgy a vérünkben, mint más környékbeli népeknek, nem lehet nem látni, hogy az Úr azért a magyarokkal van ínség idején.

Játszhat tehát a magyar miniszterelnök magas kockázatú játékokat, a Teremtő csak alányúl néha, mikor igazán szükség van rá.

Mire tavaly decemberben épp elagyabugyáltak volna bennünket mindenféle korrupciós vádakkal, kirobbant az Európai Parlament történetének legdurvább korrupciós botránya – s az EP így befoghatta a katari pénzzel teletömött száját szépen, amíg a Bizottság elfogadta a magyar helyreállítási tervet. Aztán a múlt év végén esedékes, magyar pénzeket érintő döntések előtt is pont úgy rendezte a csillagokat, hogy oda kelljen adni nekünk 10,2 milliárd eurót. Most meg felborítatta az asztalt Charles Michellel – mit ad Isten, pont akkor történik ilyesmi a történelemben először, amikor mi vagyunk a soros elnökök.

A lengyelek után második közép-európai népként tanácselnököt adni – na, az országos nagy móka lenne, de már az is az, hogy a lehetőség egyáltalán felmerült.

Kedves Mindenható, látom ám, hogy fölös időidben Brüsszelben golfozol. Abba ne hagyd! Öröm nézni.

Mandiner.hu

Borítókép: Orbán Viktor Brüsszelben a sajtó kérdéseire válaszol
Forrás: miniszterelnok.hu