A szabadság a legnagyobb dolog, amit soha nem homályosíthat el a múló idő és nem halványulhat azok példája, emléke sem, akik életüket adták érte – jelentette ki Láng Zsolt, a fővárosi Fidesz elnöke, országgyűlési képviselő szombaton, az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából rendezett budapesti megemlékezésen.

A kormánypárti politikus a budapesti Fidesz és a Fidelitas közös, Corvin közben tartott megemlékezésén arról beszélt: a Corvin közről a pesti srácok felkelőcsoportja jut eszünkbe, az a mintegy négyezer ember, akik 1956-ban ehelyütt ragadtak fegyvert és vívtak reménytelen harcot a sokszoros túlerővel szemben. Esélytelenek voltak, egyenlőtlen volt a küzdelem és azt is tudták, hogy az életük a tét, mégis bátran harcoltak és 40-50 orosz tankot lőttek ki a környéken – mondta.

Az összegyűlt emlékezők előtt Láng Zsolt kijelentette: a felkelők erejét a szabadságvágy megsokszorozta. A hősies ellenállás azonban nem szabadságot, hanem halált, rabságot és megbélyegzést hozott nekik. Több mint négyszáz józsefvárosi felkelő életét vesztette, a kádári megtorlás hónapjaiban pedig a VIII. kerületből mintegy 150 szabadságharcost ítéltek el, 23 embert halállal bűntettek – emlékeztetett, majd úgy fogalmazott: „ezek az elvett életek emelik szentté ezt a helyet, ahogy Budán a Széna teret is.”

A politikus azt mondta, az 1989-es rendszerváltoztatás „a csodák ideje volt, egy tárgyalásos forradalom kora, amelyben végül 1956 igazsága győzőtt”: elhagyták Magyarországot a megszállók, megszűnt a Varsói Szerződés és létrejöhetett a szabadon választott Országgyűlés.

Ugyanakkor meg kellett tapasztalnunk, hogy a békés fejlődés lehetősége csak időleges kegyelmi államot, ma ismét a nagyhatalmi erőpolitika idejét éljük

– tette hozzá Láng Zsolt.

Kijelentette: tőlünk Keletre egy olyan véres háború robbant ki, amelyet jóakarattal, tárgyalásokkal el lehetett, el kellett volna kerülni. Olyan fegyveres küzdelem ez, amelynek árát az ukrán emberek tragédiáján túl Európa fizeti meg.

Geostratégiai játszma zajlik mérhetetlen áldozatokkal és gazdasági károkkal, aminek csak a megegyezés vethetne véget. Ezért van az, hogy minden józan európai ember, ahogyan a magyar kormány is következetesen a béke pártján áll – mondta, hozzátéve: „a béke pártján, a normalitás pártján, nem pedig a fegyverszállítások, a mindennapjainkat elnehezítő célt tévesztett szankciók és a milliárdos spekulánsok oldalán”.

Láng Zsolt hangsúlyozta, hogy a békéhez azonban erő és összefogás kell. A kormány ezért fejleszti a honvédséget, erősíti meg a határvédelmet és ezért „képviseljünk tántoríthatatlanul az érdekeinket Brüsszelben” – mutatott rá.

A politikus szerint elvárható lenne, hogy ebben a fellépésben politikai ellenfeleikre is számíthassanak.

Nincs azonban egység és nincs meg a nemzeti minimum: „a dollárbaloldal – amelynek mozgatója ma is az ’56-os forradalmat leverő és a szovjet tankokat behívó kommunisták utóda, az Apró-villából államhatalmi erőszakot bármikor a lakosság ellen bevetni képes nárcisztikus pártvezető – most is a demokratikusan megválasztott magyar kormány és az emberek mindennapi biztonsága, nemzeti érdeke ellen szövetkezik itthon, Brüsszelben és Washingtonban”

– fogalmazott Láng Zsolt.

Illés Boglárka, a Fidelitas elnöke, fideszes országgyűlési képviselő arról beszélt: a pesti srácok és lányok az életüket áldozták hazánk szabadságáért és szuverenitásáért. Emlékeztetnek bennünket, ha nem állunk ki hazánkért, hazánk függetlenségéért és szuverenitásért, akkor egy nagyobb és erősebb birodalom földre kényszeríthet minket. De már nem csak hazánkat, hanem egész Európát – mondta.

Kijelentette: most is, a 21. században is érezzük a nyomásgyakorlást, „csak ma a csatát Brüsszelben vívjuk”.

„Mi európaiak vagyunk, Európa tagjai (…), de még inkább magyarok vagyunk”, akik megtanulták, hogy hazánk függetlenségét és szabadságát minden körülmények között meg kell védenünk

– mondta Illés Boglárka.

Renge Zsolt, a Fidelitas budapesti elnöke a 66 évvel ezelőtt történtekről azt mondta, hogy akkor „csoda történt” Magyarországon: egy szolidaritási megmozdulásból egy nap leforgása alatt forradalom nőtte ki magát és soha nem látott egységbe kovácsolódott a nemzet.

„1956 tanúsága számomra az, hogy az igazság akkor is igazság marad, ha az ott és akkor nem teljesülhet be”

– fogalmazott, hozzátéve: tanulság az is, hogy csak magunkra számíthatunk.

A megemlékezés végén a pesti srácoknak emléket állító szobornál koszorúkat helyeztek el.

MTI

Címlapkép: Dodity Gabriella, a Fidesz-KDNP fõvárosi képviselõje és Láng Zsolt, a fõvárosi Fidesz elnöke, országgyûlési képviselõ koszorúz a budapesti Fidesz és a Fidelitas az 1956-os forradalom és szabadságharc 66. évfordulója alkalmából tartott ünnepi megemlékezésén a Corvin közben 2022. október 22-én.
MTI/Mónus Márton