Magyar Bourbonok

A XVIII-XIX. század fordulóján élt híres francia politikushoz fűződik a ma már szállóigévé váló mondat, amelyet Franciaország uralkodói dinasztiájával kapcsolatban mondott. Eszerint a Bourbonok semmit sem tanultak és semmit sem felejtettek. Az egykori francia egyházi ügyvivő, majd külügyminiszter és miniszterelnök, Charles Talleyrand aligha gondolhatta, hogy bő kétszáz évvel később, Magyarországon is igaz lesz a mondása, a különbség csak az, hogy nálunk a szélsőségesen liberálissá átvedlett egykori bolsevik gyilkosokra és politikai örököseikre vonatkoztatva…

Sok-sok évvel ezelőtt történt: részt vettem Recsken a szokásos, szeptemberi megemlékezésen, majd utána Mátramindszenten, a Kuklay Antal atya által celebrált engesztelő szentmisén is. Hazafelé abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy a különbuszon Mátramindszenttől egészen Budapestig Kőrösmezey László mellett ülhettem. A nyugdíjas mérnök 1950 és 1953 között maga is raboskodott a recski pokolban, és kérésemre készségesen mesélt a magyar GULAG-ként is emlegetett haláltáborban eltöltött évek szörnyűségeiről.

Laci bátyánk az embertelenségnek és a foglyok mélységes megvetésének számtalan példáját felelevenítette. A legdermesztőbb az volt, hogy rendszerint közölték velük: nem kell elszámolni az életükkel, vagyis, ha úgy adódik, bármikor kivégezhetik őket. Emellett azt is elmesélte, hogy Recsken nemes egyszerűséggel csak ürgéknek aposztrofálták a foglyokat az ÁVH-s őrök. Sok egyéb mellett ez a megszólítás is mutatta azt, hogy mennyire nem nézték embernek a másként gondolkodókat a kommunisták és az általuk tartott pribékek.

A rendszerváltozás óta eltelt immáron több, mint harminc év. Az egykori ÁVH-sok és utódaik időközben feltűnően és nagy csinnadrattával „átbábozódtak” (copyright by Csurka István). Volt és van közöttük állítólagos szociáldemokrata, állítólagos liberális, újabban már zöld is, és persze valamennyien demokratáknak és európainak aposztrofálják saját magukat. Bármilyen titulust aggatnak is azonban magukra, van valami, ami a mai napig leleplezi őket: a nemzeti oldal iránti mélységes lenézés és rejtett gyűlölet, amely a felszínen ugyan látszólag titkolva van, ám a tudatalattijukban továbbra is munkálkodik. És olykor ki is kandikál a megnyilvánulásaikban.

Annak idején, még a rendszerváltozás hajnalán az egyik felkapott írójuk, Spiró György kezdte, aki „szarból jövő mélymagyarokról” írt. Aztán a másik agyonsztárolt író, Esterházy Péter következett, aki iránymutatást adott az arra fogékonyaknak arról, hogy miként is kellene „gondozni” a magyar embert, a liberális írótriumvirátus harmadik tagjától, Kornis „Micutól” pedig megtudhattuk, hogy ők sokkal jobban gyűlölnek bennünket, mint mi őket. A legmesszebbre kétségkívül Kertész Ákos ment, aki nemes egyszerűséggel genetikusan alattvalónak nevezte a magyarokat.

Rajtuk kívül további „művészek” is beálltak a fröcsögők sorába, a bepakolt bőrönddel létező Fischer Ádám karmestertől kezdve, Schiff Andráson át, egészen Gerendás Péterig. Utóbbi annyira fojtogatónak érezte az itthoni „fasizálódó” légkört, hogy még 2013-ban bejelentette: emigrál és külföldön folytatja zenei munkálkodását. Túl nagy fogékonyság sehol sem lehetett Gerendás „művészetére”, mert bár a bejelentése óta eltelt immár kilenc év, a mai napig is itthon él…

Annak idején, még a rendszerváltozás hajnalán az egyik felkapott írójuk, Spiró György kezdte, aki „szarból jövő mélymagyarokról” írt. Aztán a másik agyonsztárolt író, Esterházy Péter következett, aki iránymutatást adott az arra fogékonyaknak arról, hogy miként is kellene „gondozni” a magyar embert, a liberális írótriumvirátus harmadik tagjától, Kornis „Micutól” pedig megtudhattuk, hogy ők sokkal jobban gyűlölnek bennünket, mint mi őket. A legmesszebbre kétségkívül Kertész Ákos ment, aki nemes egyszerűséggel genetikusan alattvalónak nevezte a magyarokat.

Rajtuk kívül további „művészek” is beálltak a fröcsögők sorába, a bepakolt bőrönddel létező Fischer Ádám karmestertől kezdve, Schiff Andráson át, egészen Gerendás Péterig. Utóbbi annyira fojtogatónak érezte az itthoni „fasizálódó” légkört, hogy még 2013-ban bejelentette: emigrál és külföldön folytatja zenei munkálkodását. Túl nagy fogékonyság sehol sem lehetett Gerendás „művészetére”, mert bár a bejelentése óta eltelt immár kilenc év, a mai napig is itthon él…

A politikai színtéren is megjelent ez a stílus, hiszen szintén a rendszerváltozás idején hangzott el Vastagh Páltól, hogy akár újra is nyithatják Recsket. Hogy ezért a mondatáért kapta-e később jutalmul az igazságügyi miniszteri bársonyszéket, az kérdés, az viszont dokumentálható tény, hogy a „liberális” és „demokrata” politikusok azóta is kitesznek magukért. 2014-ben, az önkormányzati választások előtt Pestszentlőrincen beszélt arról Kőrös Péter, helyi MSZP-potentát, hogy a szavazók nem mások, mint “egységsugarú síkidomok”. Néhány évvel később a szintén MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó beszélt eléggé egyértelmű áthallással arról, hogy a kormánypárti szavazók patkányok.

A DK-s polgármester, Niedermüller Péter nemes egyszerűséggel rémisztő képződményeknek nevezte a fehér bőrű, keresztény, heteroszexuális férfiakat és arra is emlékezhetünk, hogy az idei választási kampányban pedig konkrétan is meg lettünk szólítva, hiszen a Párbeszéd nevű értelmezhetetlen formáció magát zöldnek hazudó, de valójában népbiztosi szellemiségű politikusa, Tordai Bence patkányoknak titulálta portálunk újságíróit és tévéseit. A legújabb aktualitást az ellenzék szombathelyi képviselő-testületi tagja, Tóth Kálmán szolgáltatta, aki egybitesnek nevezte a Fideszre szavazó magyarokat.

Kijelenthető, hogy a balliberális politikusok és holdudvaruk jóvoltából nekünk, magyaroknak is megvannak a saját Bourbonjaink, akik semmit sem tanultak és semmit sem felejtettek. Semmit nem tanultak a múltban elkövetett hibáikból, és jóvátehetetlen bűneikből, de nem is felejtettek, mert most is ugyanolyan fékevesztett gyűlölettel viseltetnek irántunk, nemzeti érzelmű magyarok iránt, mint 1919 óta mindig. Csak abban van különbség a korábbiakhoz képest, hogy most korlátozottabbak a lehetőségeik, mert nincsenek hatalmon.

A Bourbonok – részben talán amiatt is, amit Talleyrand megállapított róluk – eltűntek a történelem süllyesztőjében, ma már csak az emlékük él. Bízzunk abban, hogy előbb vagy utóbb a „magyar Bourbonok” is erre a sorsra jutnak.

Szerző: Kovács Attila

Nyitó kép: Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció erzsébetvárosi polgármestere. Fotó: Horváth Péter Gyula.

Forrás: pestisracok.hu