A szimbolikához illik félévente visszatérni. Legalább félévente. Szórakozásból, kedvtelésből, ha már ráhatásunk úgysincs az ügymenetre. Vagy azért, mert minden folyamat és összefüggés szimbolikus pillanatokkal bír, s még ha apróságnak is tűnnek, általuk érzékeltethető, épp hogyan fordult a világ.

Néhány nappal az orosz-ukrán háború kitörése után írtam meg a „Szimbólumok a világ újrafelosztásának előestéjén” című szösszenetet. Hogy milyen üzenettel bírt a Nyugat önkéntes térdre borulása egy afroamerikai bűnöző emléke előtt, a német honvédelmi miniszter asszony színrelépése, az amerikai elnök – azóta további kérdéseket felvető – mentális állapota, az USA kivonulásának módja Afganisztánból, a komikusból lett ukrán elnök müncheni beszéde, a PrayForUkraine profilképek tömeges megjelenése egy olyan kultúrában, amely már rég nem hisz Istenben, és így tovább.

Megannyi szimbólum, megannyi üzenet, de a Nyugat jottányit sem tanult. Ezt onnan lehet tudni, hogy február 24-e óta, azóta, mióta Putyin elrendelte a katonai beavatkozást Ukrajnában, nem telt el egyetlen nap sem anélkül, hogy az atlanti erők ne eszkalálták volna tovább a helyzetet. Proxy háború ez a javából. A 21. század leghazugabb háborúja.

Emeljük a tétet, hölgyek, urak, nehogy lemaradjunk a világégésről! Mégis, ki ne akarna az atomhatalmak korában 19-re lapot húzni?

Szimbólumokból ma sincs hiány. Itt van mindjárt a tudathasadásba hajszolt ukránok Szaharov-díja, kezdhetjük akár ezzel is, momentán a kronológia úgysem oszt vagy szoroz, szóval fejvakarás, tétova tekintet, akkor most mégsem kell gyűlölni minden oroszt? Az Európai Parlament elnöke, Roberta Metsola azzal indokolta a legbizarrabb uniós testület döntését, hogy

„az ukrán nép azért méltó a kitüntetésre, mert »a demokráciánkat aláásni és az Európai Uniót megosztani akaró brutális rezsim ellenében« a harctéren nem pusztán otthonát, önállóságát, függetlenségét és területi egységét védi, hanem a szabadságot, a demokráciát, a jogállamiságot és az európai értékeket is”.

Na. Most már az ateisták is láthatják, hogy csodák márpedig vannak. Egyetlen év leforgása alatt, a pokol kapujában Ukrajna mintademokráciává érett, így a 2021-es, amerikai külügy által készíttetett országjelentésben foglaltakat csak a rosszindulat idézheti föl; hol vannak már a törvénytelen, önkényes gyilkosságok, ideértve a kormány ügynökei által elkövetetteket, hol vannak az életveszélyes börtönkörülmények, kínzások, a random letartóztatások, vagy a független igazságszolgáltatás fájó hiánya? Oda a szisztematikus erőszak a kisebbségek ellen, nincs megaláztatás, korrupció meg nem is volt soha. Csak a turullal dacoló bátor nép maradt, a gyerekeiket hősiesen felfegyverző védő ukránok, meg a fölöttük Javelinnel őrködő Szűz Mária.

Pusztuljon, aki békét akar, a tárgyalás ideje lejárt, hülyék volnánk diskurálni, ha gyilkolni is lehet.

Peter Seaton, ausztrál graffiti művésznek is a fal adta a másikat, amikor a megbékélést ábrázoló, pár ezer dollárjába fájó falfestménye láttán az ukránok demokratikus idegrohamot kaptak, és azonnal lemeszeltették vele. De így járt az a harminc amerikai demokrata képviselő is, akik egy naiv levélkében hívták fel a deep state, pardon, Joe bácsi figyelmét az eleddig kiaknázatlan diplomáciai lehetőségekre. 24 óra. Ennyi időre volt szükség ahhoz, hogy ezek harmincan kínos magyarázkodások közepette hátráljanak ki a skandalumból – még hogy tárgyalni!

Hofi is megmondta anno, nem? Hogy mi a különbség a terrorszervezetek és a demokráciák között. A terrorszervezetek magukra szokták vállalni a robbantásaikat.

Vagy nem ő mondta?

Tökmindegy. Nem számít, ki csinált jakuzzit a Balti-tengerből, ha a liberális sajtó nem ír róla ezer cikket, lehet, hogy meg se történt.

Akárhogy is, a háborús hisztéria Közép-Európában is tarol, ez ugyanis a pacifizmus lényege; folyjék a művér, pusztuljon az orosz. Vít Rakušan cseh belügyminiszter például magát a cárt tuszkolta lazán egy hullazsákba, majd függesztette ki minisztériuma falára, beékelve egy cseh és egy ukrán zászló közé. Ezek a csehek! Tudnak élni.

Kár, hogy Rakušan performanszát az européerek már jóval előtte túllicitálták.

Prága helyett Varsóban ömlött ugyanis a művér, folyt Szergej Andrejev orosz nagykövet arcán, a stábnak is jutott belőle, meg a feleségnek, a csőcselék tombolt, miközben táblán hirdette: minden orosz bűnös. Hm. Meglepődnénk, ha néhány héten belül kiderülne, hogy szegény Szaharov nem is orosz volt, hanem tősgyökeres ukrán?

Az européer csőcselék szerint a nagykövetnek nem volt joga virágot vinni a katonai temetőbe, nem volt joga megemlékezni a második világháború ott nyugvó áldozatairól. Az ország, amely Karol Józef Wojtyłat adta a világnak, nemrég egy orosz diplomata nyilvános megalázásához asszisztált, a lengyel rendvédelmi szervek pedig nem akadályozták meg. Vajon mit szólt volna ehhez a szent pápa?

Egy biztos: lemaradtunk. Itthon se háborús tömegpszichózis, se gázhiány. Nekünk csak a resztli jutott, megint: egy újabb diáklány – de miért nem fiú? – öncélú, politikai pedofíliával keretezett nyúlfarknyi szövege, IPhone-ról felhivalkodva. Mert fejből már ciki. A kipirult kislányt ringató pedagógia pedig bárgyún bólogat, nem esik le, hogy ez a saját kudarcuk is. Önreflexió nuku, a király meztelen; csak a fasz elhangzásakor zúgott föl a grund.

„Boldogabb korokban a korszellem még volt valamilyen. Volt karaktere, ilyen vagy olyan, állított valamit. Jelen volt benne az állítmány, ahogy Pilinszky írja. Az aktuális korszellem arról ismerhető fel, hogy üres. Üres nyelvileg, üres képileg, üres fogalmilag. Nem állít semmit, illetve amit állít, az szintén üres és jelentés nélküli. Nem jön sehonnan és nem tart sehová, és valójában nincs is jelen, mert üres. Démonikus vonása épp ennek köszönhető. Hogy úgy van jelen mindenhol, úgy szivárog be mindenhová, hogy közben üres és nem létezik. Ez az, ami újdonság benne, ettől olyan vérfagyasztó.”

A rejtélyes Zeitgeist, a megfoghatatlan, ám annál jelenvalóbb tünemény.

S e tüneményes korszellem úgy akar kormányváltást Magyarországon, hogy nincs kormányzóképes alternatívája.

Ez a hazai verzió. És ne reklamálj! Senki sem mondta, hogy egy szimbólumnak logikusnak kell lennie.

Gyaníthatja ezt a Telex újságírója is, aki ekképpen figurázta ki a DK kongresszusát; bizony, jól olvastad: a Telexé. Emlékszel? A szimbólumokban ne keress logikát!

 „Ez a világtörténelem első olyan háborúja, ami már a kitörése előtt komoly gondokat okozott, és utána sem a megtámadott fél járt rosszul, hanem egyedül a vele szomszédos ország.”

Ráadásul az oroszoké az első olyan hadsereg, amely annyira gyenge, hogy a bátor ukrán harcosok bármikor miszlikbe apríthatják, egyben annyira erős, hogy sípszóra Lisszabonig menetel majd.

Szaharov-díj all in one, demokratikus terrorizmus, Szűz Mária fegyverben, művér, meg Putyin, akinek hullájáról fantáziál a felvilágosodás. És ez még csak a háború 251. napja.

Kiemelt kép: 2022plusz grafika