A kötettel a szerző, Juhos-Kiss János jelentkezett a Civil Összefogás Fórumnál és a következőket írta: „Nagy tisztelőjük vagyok. Gratulálok tevékenységükhöz, én is mindig önökkel vagyok az utcán! Most megjelent új könyvem: Együtt és mégis külön címmel, a Kárpát-medencében élő magyarok életérzéséről szól. Öt felvidéki városról is szó van, például Munkács múltjáról, jelenéről, turuljáról… Kolozsvár is erőteljesen jelen van.”

Ezúton is köszönjük kedves sorait. ( A könyvet az Erdélyi Szalon Könyvkiadó terjeszti.) Elöljáróban idézzünk Bakonyi István irodalomtörténész bevezetőjéből.

„Erdélyben kezdtem írogatni. Verseim, prózáim megjelentek különböző folyóiratokban, napilapokban a két hazában, ezzel ma is így vagyok. Mindig együtt éltem a természettel, szeretett népem minden életérzésével. Elbúcsúzom című versemben írom: „Szamosújvár utcái most kifutnak alólam, / de ami megmaradt a véráztatta helyen, / a magyar egymásrautaltság erejében, / attól, nem tudok elbúcsúzni sohasem!//”
Egy műhiba következtében elveszítettem fizikai munkaképességem nagy részét.
1988 tavaszán Budapestre jöttem kezelésre, nem mentem vissza, azonnal felvételiztem a főiskolára, levelező tagozatra vettek fel, közben gépíróként dolgoztam, tartottam el magamat, most pedig Budapesten vagyok tanár. Kispest–Wekerlén élek, verses szenvedéllyel szárnyalok, hogy aztán újra a földre „zuhanjak” az „ihletet ölelve, szorítva”.
Voltam, lettem, leszek versem harmadik versszakában írom: „Nélküled árva pislogás leszek/ mint parányi szentjánosbogár / csillagtalan éjszakán/”
Évekkel ezelőtt vetette papírra a fenti sorokat Juhos–Kiss János. Azóta tovább érlelődött életműve, melynek fontos része eme új könyve. Nem kisebb a szándéka, mint az, hogy bemutassa a Kárpát–medence életét. Első hallásra szinte hihetetlennek tűnik a cél, ám hozzá kell tennünk, hogy grandiózus célok nélkül nem érdemes tollforgatónak lenni. Természetesen a teljességet elérni aligha tudja ember, ám mindenképpen törekednünk kell a tökélyre. Ezt teszi Juhos–Kiss János is. (…)
Vallja, hogy jó érzés adni. Sőt, igazi keresztyén emberként azt is vallja, hogy jobb adni, mint kapni. Ezt a szellemiséget hívják alázatnak. S ezzel az alázattal szolgál, ír és él. Vörösmartyhoz hű érzésekkel, az „élni és halni”, jó értelemben vett röghöz kötöttségével. (…)

„Együtt és mégis külön”… Ez a gondolat is végigvonul a köteten. Érthetjük akár intim, akár tág, közösségi értelemben. Azt is üzeni, hogy a magyar történelemben oly gyakori széthúzások, a belső viszályok tovább élnek, és bizony jó lenne ezen változtatnunk.(…)

…kísérletet tesz a Kárpát–medence ezernyi arcának bemutatására. A kultúra, az irodalom, a történelem, a nemzeti értékek fölmutatására. Egyfajta enciklopédikus szemlélet szerint. S közben bejárjuk vele a magyar tájakat. Földrajzi és szellemi, külső és belső utazás ez. Megismerteti velünk maradandó értékeinket, a tájat és az abban élő ember alkotásainak nyomait. És fontos érték nála a család, s ez abból is látszik, miképpen neveli fiát. Értékőrzésre, hazaszeretetre. Játékosan és komolyan. Idesorolhatjuk azt a tényt is, hogy a könyvet képzőművész testvérének művei illusztrálják.

Ebben a kötetben a próza az úr. A szavak, a mondatok persze azt is sejtetik, hogy költő írja ezt a prózát. Ahogy a Nevenincs király végkifejletében olvassuk: „…azóta is boldogan él téridőben, szerettei ölelésében, népe megbecsülésében. Ez csakis a Mennyország lehet.”

Biztosan az. Ilyen pillanatokért is érdemes elolvasni ezt a könyvet.

Kép: Kispestinfo