A miniszterelnök szerint három lehetőség van az orosz energiától való függetlenedésre.

Az energetikai infrastruktúra összekötése Magyarország és Szlovénia között szimbolizálja a két nép jövőbe vetett reményét is – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a szlovéniai Cirkovcében a Cirkocve-Pince villamosenergia-távvezeték átadóünnepségén.

A kormányfő hangsúlyozta: korábban az egykori jugoszláv területen élő népek és a magyarok el voltak vágva egymástól. Emiatt a magyarok minden kapcsolatot kelet-nyugat összefüggésben építettek ki, legyen szó gázról, olajról, villanyról.

Ez a szétválasztottság Jugoszlávia megszűnése után is megmaradt, és Magyarország egyetlen szomszédja Szlovénia volt, amellyel sem a gáz, sem az olaj, sem pedig a villamosenergia rendszer nem volt eddig összekötve – tette hozzá Orbán Viktor.

Az átadóünnepséget követő sajtókonferencián Orbán Viktor közölte:

Európa és Magyarország előtt három kockázat áll, biztonsági, gazdasági és energiaellátási.

Bizonytalan időkben a jó szomszédi kapcsolat felértékelődik, ezért nagy értéknek és megbecsülendőnek nevezte, hogy Magyarország és Szlovénia jó kapcsolatban áll egymással.

Erről szólva kiemelte: Magyarország a NATO keretén belül légtérrendészeti feladatok ellátásában is együttműködik Szlovéniával. Emellett a két ország közti gazdasági kapcsolatok is kiválóak, a szlovén-magyar kereskedelmi forgalom 35 százalékkal nőtt, egyre több a két ország közti beruházás és létrehoztak egy közös alapot is a határmenti fejlesztésekre.

A két országot összeköti az is, hogy egymás országaiban élő kisebbségi közösségeket értéknek tekintik – jelentette ki Orbán Viktor. Jelezte: amióta a Fidesz-KDNP kormány van hatalmon, a Magyarországon élő szlovén közösség támogatásai hatszorosukra nőttek, és Szlovénia is értéknek tekinti az országban élő magyarokat.

A szlovén-magyar földgázvezeték tervekről Orbán Viktor kiemelte: egyetértés van abban, hogy a két országot össze kell kötni gázvezetékkel is.

A magyar fél nagyobb átmérőjű vezetékben, míg Szlovénia közepes vagy kisebb volumenben gondolkodik, amely kapacitását később növelné. Orbán Viktor szerint ez áthidalható, a magyar fél számára a kisebb volumenű kezdés is elfogadható.

Energetikai kérdésekben Orbán Viktor azt mondta: Magyarországnak három lehetősége van, ha tovább akarja növelni függetlenségét az orosz energiaforrásoktól Románia, Horvátország és Szlovénia irányában.

A miniszterelnök szerint Magyarországot mindhárom irány érdekli, mert a függőséget szeretné felszámolni, hogy minél több választási lehetőség legyen.

Hozzátette: pragmatikus együttműködésre készül szlovén kollégájával.

Később a tőzsdei árakról szóló kérdésre válaszolva arról is beszélt: bár Magyarország Szlovéniától eltérően nagyrészt Oroszországból hozza be az energiát, a tőzsdei ár alakulása az oroszokkal kötött szerződésen keresztül a magyar árszintet is meghatározza.

Neokohn

Kiemelt kép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán