Többször szerepelt már a hírekben, hogy klímaaktivisták – általában már nem élő – alkotók, művészek műalkotásait öntötték le festékkel, különböző színezőanyaggal vagy folyadékkal, például még paradicsomlevessel is, ahogy az Vincent van Gogh Napraforgók című, üveggel védett festményével történt. Vagy éppen szobrokat döntöttek le a cancel culture, azaz az eltörléskultúra jegyében radikális, jellemzően ugyancsak a politikai baloldalhoz tartozó aktivisták, ha úgy gondolták, hogy a műalkotás tárgyát képező történelmi személy valamilyen, szerintük bántó vagy vállalhatatlan dolgot tett vagy mondott. November közepén pedig az Utolsó Nemzedék nevű környezetvédelmi aktivista csoport tagjai Gustav Klimtnek a bécsi Leopold Múzeumban őrzött, Élet és halál című festményét olajjal öntötték le, és egyikük a képet védő üvegtáblához ragasztotta magát. A festmény a híradások szerint nem sérült meg.
Az eset kapcsán az osztrák szövetségi törvényhozás alsóházában és felsőházában is jelentős (egyhatod, illetve egynegyed) mandátumaránnyal bíró radikális jobboldali erő, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) bécsi kulturális szóvivője, Stefan Berger szükségesnek nevezte egy új biztonsági koncepció megfogalmazását, amellyel megfelelően védeni lehet a képeket, szobrokat és történelmi műtárgyakat, ahogyan ő fogalmazott: minden múzeumi kiállítást.
Ezért az FPÖ indítványozta a szövetségi alsóházban, hogy legközelebb az alkotmány védelméről szóló jelentés szövegében szerepeljenek a „klímaterrorizmus” és ennek kapcsán a „szélsőségesség” kifejezések is.
Ami a vonatkozó szabályozást illeti, Ausztriában szövetségi törvény rendelkezik a műemlékek védelméről történelmi, művészeti vagy egyéb kulturális jelentőségük miatt. Ez egy utoljára 2013-ban módosított törvény. Az ingatlantárgycsoportok (együttesek) és az ingó tárgyak gyűjteményei összefüggő kapcsolatuk miatt – ideértve elhelyezkedésüket is – egy egészet alkothatnak, ezért a törvény szerint egységként való megőrzésük ezen kapcsolat miatt lehet közérdek. A megőrzés közérdeket szolgál, ha a műemlék szupraregionális vagy regionális (azaz helyi) szempontból olyan kulturális javakat képvisel, amelyek elvesztése az osztrák kulturális javak leltárát összességében rontaná.
Bűncselekmény elkövetése miatt ezért meghatározottan büntetéskiszabás lehetséges abban az esetben, ha valakik figyelmen kívül hagyják a műemlékvédelmi törvényi célokat, bár ez tartományonként változhat. A gyakorlatban ez akár hatvanezer euró összegű bírság kiszabását is jelentheti nyugati szomszédunknál.
Maga a kulturális örökség mint fogalmi halmaz számos alkotást, így építészeti, régészeti és művészeti emlékek összességét foglalja magába. Idetartoznak a műemlék jellegű épületek, akár településrészek és települések is, továbbá az ásatási leletek, valamint – de nem utolsósorban – az anyagi és szellemi műalkotások köre, így a festmények, a műtárgyak, zene, irodalom és a kulturális, néprajzi hagyományok megőrzése, védelme is.
Az Egyesült Államokban törvényileg szankcionálják a politikai célzatú vandalizmust. Az 1990. évi Visual Artists Rights Act (VARA) szövetségi szinten biztosít bizonyos fokú jogokat a művészek számára. Igazi jelentőségét talán az adja, hogy a VARA az első olyan szövetségi szerzői jogi törvénynek tekinthető, amely védelmet teremtett a műveket és műalkotásokat létrehozó személyeknek a morális jogok területén. A törvény elfogadásával a kongresszus 1990-ben bizonyos keretek között, peres úton érvényesíthető erkölcsi jogot ismert el a szűken meghatározott vizuális művészeti alkotások szerzőinek tulajdonosi voltához és integritásához.
Ebben a körben kiemelendő a pusztulás elleni védelem joga.
A VARA hatálya alá tartozó egyes műalkotásokat ugyanis tilos megsemmisíteni, megcsonkítani, torzítani vagy megváltoztatni oly módon, hogy azzal aláássák a művész hírnevét. Még olyan személy sem tehet így, aki ilyen művet vásárol a saját gyűjteményébe, ugyanis a törvény alapján ettől még nincs joga a műalkotás megsemmisítésére vagy megváltoztatására a művész beleegyezése nélkül. A VARA biztosítja a jogot a művész számára, hogy pert indíthasson abban az esetben, ha a munkája megsemmisült, vagy azt megváltoztatták. A művésznek azonban bizonyítania kell, hogy az adott mű megsemmisítése valóban sértette a hírnevét, vagyis az őróla és munkájáról elterjedt véleményt képes befolyásolni rossz értelemben. Kivételt képez azonban a VARA-védelem alól az a megkötés, hogy miután ezt a szövetségi törvényt 1990. december 1-jén léptették életbe, visszamenőleg nem vonatkozik olyan művekre, amelyeket ezt megelőzően készítettek.
A VARA szerinti védelem csak a művész élete során érvényes, az örökösök nem élhetnek a jogszabályban biztosított jogokkal. Ennek az az oka, hogy a törvénnyel csak a művész hírnevét védik. Ez a szabályozás ellentétben áll a szerzői jogi törvényben biztosított jogokkal, amelyek az Egyesült Államokban a szerzői jog (a szellemi alkotások ösztönzésében jelentős hatással bíró döntési, cselekvési szabadságot adó alanyi jog) tulajdonosának halála után hetven évig érvényesek.
A tengerentúli jogrendszer sajátossága, hogy Amerika egyes tagállamainak jogszabályai eltérnek egymástól.
A műalkotások jogi védelme tekintetében Florida állam törvénye szigorúan szabályozza ezt a kérdést. A tagállam kodifikált törvénygyűjteményében a 806.13. számú szakasz alapján lehet lépéseket tenni például a köztéri falakat gyakran ízléstelenül elcsúfító, odafestett graffitik kapcsán, ugyanis a délkeleti tagállamban bűncselekménynek minősülhet, ha mások vagyonára festéket permeteznek a beleegyezésük nélkül. Floridában minden nyilvános vandalizmus bűncselekménynek (garázdaságnak) számít. Mások tulajdonának lefestékezése a vandalizmus egy formájának tekinthető, még akkor is, ha a festékszóró dobozt forgató személy úgy gondolja, hogy ez művészet vagy akár egy fontos politikai üzenet mások számára. Ez ugyanis nem a véleményszabadság kiteljesedése, hanem szándékos károkozás mások anyagi, illetve szellemi értékében. Ha elítélik, Floridában garázdaság vádjával másod- vagy elsőfokú vétség, vagy akár harmadfokú bűntett megvalósítása miatti büntetést kaphat az illető, attól függően, hogy mekkora kárt okozott a rongált tulajdonban.
A garázdasággal kapcsolatos szankciók a valaki vagyonában okozott kár pénzbeli mértékétől függenek.
Például kiszámítják az újrafestés költségét, ezzel az összeggel kalkulálják a tényleges költséget és a kiszabható büntetést. Ha az okozott kár nem éri el a kétszáz dollárt, akkor a bűncselekmény másodfokú vétségnek minősül, ami akár hatvannapos börtönt is jelenthet. Ha a kár értéke kétszáz és ezer dollár között volt, akkor a deliktum harmadfokon vétség lehet, egy évig terjedő börtönbüntetéssel. A több mint ezer dollár kár értékben megrongált vagyontárgy esetén harmadfokon már nem vétségnek, hanem bűntettnek minősül, és ez akár öt év szabadságvesztést is maga után vonhat.
A magukat klímavédő aktivistának beállító mozgalmárok látványos akciói az önmaga farkába harapó kígyó esetét is jelentik.
A második világháború után ugyanis az ENSZ és szakosított szervezete, az UNESCO, valamint más nemzetközi szervezetek környezetvédői eredetileg azért is támogatták a kulturális örökség, illetve általában a műalkotások fokozott védelmét, mert a létrehozott szépben, azaz a műalkotásokban mint művészi kifejezőeszközök útján üzeneteket közvetítő alkotásokban meglátták a saját képviselt ügyük lehetőségeit is. A művek a környezetvédelemmel is összefüggésben jó esélyt kínáltak a társadalmi tudástőke növelésére és ezáltal a jobb környezettudatosság kialakítására, ebből következően pedig a művészet, a műalkotások (az egyes államokban törvénnyel is garantált) védelme a hatékony környezeti fenntarthatóság biztosításában fontos, meghatározó szerephez juthat. A környezetvédelem főárama régen abban hitt, hogy a kultúra, a kulturális örökség segíthet a befogadó jellegű és fenntartható fejlődés elérésében, ezáltal a bolygó környezeti épségének következő nemzedéke számára is kívánatos megóvásában.
A műalkotásokra rárontó, vandál klímaakcionizmus azonban már a környezet, a természet, az emberi termelési és fogyasztási rendszer fenntartható voltának megőrzését célzó mozgalom eredeti céljait és alapelveit tiporja maga alá, és nem pusztán az adott művek és alkotások tulajdonosainak jogait.
Továbbá, sokak szemében a környezetvédelem politikai ügyét akár ellenszenvessé is teheti, és a kezdeti célokkal tökéletesen ellentétes társadalmi hatásokat is indukálhat. A cancel culture kritikusai általában is azzal érvelnek, hogy ez a fajta közösségi életfelfogás és megközelítési mód hidegrázó hatással van a közbeszédre, nem produktív, nem várható tőle valódi társadalmi változás, inkább intoleranciát vált ki a többségi társadalomból. Ez pedig, a klímaakcionizmus mérgező hatásaival együtt felmérhetetlen szellemi – és hosszabb távon fizikai, anyagi jellegű – károkat is okozhat az emberiségnek.
A szerző alkotmányjogász
Forrás: Magyar Nemzet
Címlapkép: Borsólevessel öntötték le a festményt (Fotó: Stringer/ANSA/AFP)
