A magyar baloldal mindig cserbenhagyta a határon túli magyarokat. Eddig sem álltak ki a hagyományos nemzeti és nyelvi kisebbségek mellett és most is elérték, hogy az Európai Parlamentben ne születhessen kisebbségvédelmi határozat. Gyurcsánynéék mostani szavazatukkal megerősítették, amit Gyurcsányék már a 2004-es népszavazással bizonyítottak: bármikor hátat fordítanak a határon túli magyaroknak – írja a Magyar Hírlap.

Az Európai Parlamentben a plenáris ülés megnyitásakor a képviselők arról szavaztak, hogy EP határozatban erősítse meg a nemzeti vagy etnikai, vallási és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek jogairól szóló ENSZ-nyilatkozatot, annak 30. évfordulója alkalmából. A Demokratikus Koalíció EP-képviselői ezt azonban ellenszavazatukkal meghiúsították. Ahogy eddig sem, most sem álltak ki a hagyományos nemzeti és nyelvi kisebbségek, a határon túli magyarok mellett.

Gyurcsányék már 2004-es népszavazást megelőzően a lejárató kampányukkal szégyenletesen elárulták a határon túli magyarokat. A mai szavazásuk azt bizonyítja, hogy továbbra sem állnak ki az őshonos magyar kisebbségek érdekei mellett, a határon túli magyarokat semmibe veszik.

Fotó: Európai Parlament