Jól ismerheti a korrupciós botrányba keveredett Eva Kailit Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselője, aki nemcsak a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségének képviselőcsoportjában ült egy asztalnál a görög politikussal, hanem a Külkapcsolatok Európai Tanácsában (ECFR) is.

A lobbiszervezet – amely magát díjnyertes nemzetközi agytrösztnek tartja – azzal a céllal jött létre, hogy minőségi és független kutatást végezzen az európai kül- és biztonságpolitikáról – írta a Magyar Nemzet.

Az ECFR ugyanakkor a Soros-hálózat egy olyan kiemelt gyűjtőhelye, amely volt és jelenlegi, nagy befolyással bíró politikusokat karol fel, hogy a számukra legfontosabb politikai kérdésekről egyeztessenek. A rendezvényeiken pedig Soros György és fia is rendszeresen felszólal. A lobbiszervezet legutóbb a dollárbaloldal és a DatAdat adatbizniszügye kapcsán fordult elő a magyar sajtóban.

Noha az ECFR rendszerint beszámol egy-egy politikus korrupciós botrányáról, érdekes módon megpróbálta eltüntetni annak a nyomait, hogy Kaili bármikor is a tagjuk lett volna. Ám az internet nem felejt, a politikus több ízben – például önéletrajzában – feltüntette, hogy az ECFR tagja.

A teljesség igénye nélkül az ECFR tanácsának magyar tagjai között találjuk Dobrev Klára mellett Bajnai Gordon korábbi miniszterelnököt, Korányi Dávidot, Karácsony Gergely főpolgármester egykori tanácsadóját és az Action for Democracy vezetőjét, Soros Györgyöt és fiát, Alexander Sorost is.

Dobrev és Kaili közösen támogatta az ECFR háborúval kapcsolatos közleményét is, amelyben a legszigorúbb szankciókat követelték a háború kitörésekor. A lobbiszervezet elfogultságát jelzi, hogy hazánk kapcsán az európai balliberális véleményeket hangoztatják, októberi cikkükben pedig azt szorgalmazták, hogy az Európai Bizottság gyakoroljon nyomást a magyar kormányra a jogállamisági mechanizmuson keresztül, és függesszék fel a Magyarországnak járó forrásokat, ha nem engedelmeskedik.

Forrás: Magyar Hírlap/MN

Kép: EP