Félelmetes hasonlóság, sőt nem egyszer azonosság fedezhető fel az egykori Szovjetunió és az Európai Unió között. A két unió szerkezeti felépítése és céljai, többek között a nemzetállamok megszüntetése, egy és ugyanazon ideológiai tőről fakad
Talán eddig soha nem volt ennyire aktuális Vlagyimir Bukovszkij összehasonlító elemzése az egykori Szovjetunió és az Európai Unió hasonlósága között, mint most, a Katar-gate megvesztegetési botrány kirobbanása után. Nemrég derült ki, hogy több brüsszeli vezető, köztük Eva Kaili, az Európai Parlament görög szocialista alelnöke, jelentős összegeket fogadott el Katartól és Marokkótól annak érdekében, hogy az EU a két arab ország számára kedvező döntéseket hozzon.
Bukovszkij, az egykor a legismertebb szovjet ellenzéki, aki több börtönt és munkatábort, valamint pszichiátria intézetet is megjárt az egykori birodalomban, majd egy fogolycsere keretében Nagy-Britanniába távozhatott, 2019-ben bekövetkezett halála előtt leszámolt az addig Nyugat iránt táplált illúzióval. Többek között úgy látta, hogy az egykori Szovjetunió, az összes hibájával együtt, az Európai Unióban él tovább.
A volt szovjet ellenzéki szerint a korrupció mélyen átjárta a szovjet rendszert, a legmagasabb szinttől, a legalacsonyabbig. Példának álljon itt, ahogy ezt már a Magyar Hírlap megírta, Oleg Pennkovszkij esete, aki az ötvenes évek végén katonai attaséként Ankarában a szovjet nagykövetségen dolgozott és hírszerző feladatokat látott el. Moszkvai feletteseinek feljelentette az Isztambulban tevékenykedő közvetlen főnökét, mondván, hogy az pénzt sikkasztott. De miután a szovjet rendszerben a korrupció be volt tervezve és rendszer szintű volt, nem vizsgálták ki az ügyet, hanem Pennkovszkijt hazahívták és félreállították. Merthogy elméletileg a Szovjetunióban nem létezhetett korrupció.
Az EU-ban kirobbant Katar-gate is bizonyítja, hogy Brüsszelben a korrupció rendszerszintű és nem egyedi esetről van szó. Nehéz ugyanis elképzelni, hogy a brüsszeli buborékban senki nem tudott semmit, hiszen már az is gyanút kelthetett volna, hogy a két arab országot igen csak favorizálják az uniós főnökök. Az EU-ban is be van tervezve a korrupció. Elég, ha csak Olaf Scholz, hamburgi polgármesterkénti tevékenységét nézzük. A baloldali német kancellár ellen most is eljárás folyik adócsalás gyanúja miatt, mert hamburgi regnálása idején a városvezetés kifizetett 47 millió eurónyi adó visszatérítést a Warburg bankháznak. És milyen érdekes, hogy 2017-ben a Warburg 45 ezer eurót adományozott Scholz pártjának, a szociáldemokrata párt helyi szervezetének.
Ne feledkezzünk meg Ursula von der Leyen erősen korrupció gyanús ügyeiről sem. Európai Bizottság elnöke elképesztően túlárazott vakcina-beszerzésekkel több tízmilliárd eurós extraprofithoz juttathatta a Pfizert és a BioNTech-et. Miután a szerződéseket megkötötték, Ursula von der Leyen férje hirtelen a Pfizer egyik partnercégének orvos-igazgatója lett. Az egész üggyel kapcsolatos sms-k „véletlenül” eltűntek Von der Leyen telefonjáról.
Ha a két unió belső struktúráját vetjük össze, megdöbbentő hasonlóságot fedezünk fel. A Szovjetuniót 15, soha senki által meg nem választott ember, a kommunista párt, politikai bizottságának tagjai irányították, egymást nevezték ki a pozíciókra, nem tartoztak elszámolással senkinek. Az Európai Uniót 25, szintén soha senki által meg nem választott biztos, az Európai Bizottság tagjai vezetik, és szintén nem tartoznak elszámolással senkinek, és őket sem lehet leváltani. A szovjet és brüsszeli testület közös jellemzője, hogy döntéseik, értékeléseik jelentős része nem nyilvános. Csak egy legutóbbi brüsszeli példa.
Christopher Davis, az oxfordi egyetem professzora nemrégiben a Magyar Hírlapnak adott interjújában felfedte, hogy Brüsszel készített egy titkos tanulmányt, amelynek tartalmát nem osztotta meg az uniós polgárokkal. E szerint túl gyorsan hozták meg az Oroszország elleni szankciós döntéseket, és mindezt politikai nyomásra tették, nem volt előzetes gazdasági hatástanulmány. Az EU nem csinált semmilyen tervet a szankciók hatásáról, véletlenszerűen döntött.
Ideológiai értelemben még szembetűnőbb a szovjet és a brüsszeli rendszer hasonlósága, de talán ebben az esetben célszerűbb azonosságról beszélni. A Szovjetunió célja az volt, hogy létrejöjjön egy új történelmi közösség, a „szovjet nép”, a „szocialista embertípus”. Azt sulykolták mindenkibe, hogy felejtse el nemzetiségét, tradícióit és szokásait. Az Európai Unió sem akar, franciákat, németeket, magyarokat, lengyeleket stb., látni. Azt akarja, hogy jöjjön létre egy új történelmi közösség, mindenki legyen európai, nyomjon el magadban minden nemzet érzést és éljen egy multinacionális közösségben.
A szovjetunió legfőbb célja a nemzetállamok felszámolása volt. És most pont ugyanezt teszi az Európai unió is. Brüsszel igyekszik magába olvasztani a nemzetállamokat, hogy ilyenek ne is legyenek többé. A Szovjetunió egy föderációs államot akart kiépíteni, az EU szándéka sem más, létre akarja hozni az Európai Egyesült Államokat.
És akkor most eljutottunk az erőszak kérdéséhez. A Szovjetunióban és a csatlós államokban, az úgynevezett szocialista rendszert gyakran katonai eszközökkel, vagyis erőszakkal tartották fenn. Magyarország, 1956, Csehszlovákia 1968, Lengyelország 1981. Az Európai Unió nem használ katonai erőt – ilyen alakulatok nincsenek is –, de erőszaknak nevezhető például a pénzügyi elvonásokkal való fenyegetés. Magyarország esetében a helyreállítási pénzeket, amely minden tagállamnak jár, holmi jogállami – erről még ma sem tudni, hogy mi fán terem – feltételekhez kötötték. Illetve Lengyelország esetében egy eléggé homályos igazságügyi reformhoz. Itt már nem csak a lóláb lóg ki, hanem az egész ló is. Mind a két ország konzervatív, patrióta, keresztény politikát folytat. Na, ezt nem akarja Brüsszel látni.
Meg aztán mit is mondott Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az olasz választások előtt, ha az eredmény nem Brüsszel szája íze szerint alakul: Megvannak az eszközeink, ezt már Magyarország és Lengyelország esetében is bizonyítottuk.
A Szovjetunióban ott volt a Gulág. Ezekbe a büntető táborokba kerültek többek között azok, akik nem értettek egyet a szovjet rendszerrel és ennek hangot is adtak. Az Európai Unióban is van Gulág. Egy intellektuális Gulág, amit politikai korrektségnek neveznek. Ha bárki megszólal és nézetei eltérnek a fősodortól, akkor azt rögtön kiközösítik, ellehetetlenítik, nevetségessé teszik. Kirúgják az illetőt az állásából, ezek után nem tudja a hiteleit fizetni, elveszíti a lakását, az autóját, a gyerekét kiteszik az iskolából tandíj hátralék miatt. A szabadság elvesztése, a Gulág rendszer kiépítésével kezdődik.
Bukovszkij végkövetkeztetése röviden: A Szovjetunióhoz hasonlóan az Európai Unió is össze fog omlani, hatalmas politikai, gazdasági és társadalmi károkat hagyva maga után.
Szerző: G. Fehér Péter
Forrás: magyarhirlap.hu
