Erzsébet királyné, Liszt Ferenc lánya, Domján Edit és Kertész Mihály. Ami közös bennük, hogy mind a négyen karácsonykor látták meg a napvilágot.

1837. december 24-én, este 10 óra 43 perckor jött világra Miksa József bajor herceg és Mária Ludovika bajor hercegnő gyermekeként Münchenben. Egy foggal született, amit a hagyomány szerint jó előjelnek vették a hercegi családban, szerencsés embernek tartották. Ferenc József osztrák császárnak Erzsébet testvérét, Ilonát szánták, ám miután az uralkodó meglátta Sisit, kijelentette, inkább őt venné feleségül, majd 1854-ben Bécsben oltár elé is vezette a 16 éves lányt. Egy évvel később született meg az első közös gyermekük, Zsófia főhercegnő, aki

kétéves korában a Budavári Palotában lett beteg és hunyt el napokon belül.

Ekkor már élt a második kislány, Gizella, majd érkezett sorban Rudolf trónörökös és Mária Valéria. Habár Sisit a szerencse gyermekének tartották, élete tele volt tragédiákkal. Zsófia halála után depressziós lett, ráadásul kifejezetten hűvös viszont ápolt az anyósával, Zsófia Friderikával, aki a gyermekek gondozását, nevelését sem hagyta meg neki. És azt is tudni lehet, hogy Ferenc József rendszeresen máshol kereste a boldogságot. Erzsébet királyné az elszakadás jegyében ragaszkodott hozzá, hogy Budán hozza világra a negyedik gyermekét, Márai Valériát. Bajor születésű volt, de kedvelte a magyarokat, a nyelvet is megtanulta, rajongott például Jókai Mór írásaiért. Ha tehette a gödöllői kastélyban időzött, nem mellékesen az egyik legjobb barátnője is magyar volt, Ferenczy Ida. Sorsa később sem alakult sokkal szerencsésebben:1889-ben Rudolf fia öngyilkos lett (máig tartja magát a feltevés, hogy megölték), 1898-ban egy olasz anarchista pedig a királyné életét is kioltotta.

Cosima Wagner

Sisivel egy napon,1837. december 24-én, egy olasz kisvárosban, Bellagióban látta meg a napvilágot a világhírű magyar zeneszerző, zongorista és karmester, Liszt Ferenc gyermekeként. Édesanyja Marie d’Agoult, a francia romantikus irodalom jeles képviselője volt, aki élettársi kapcsolatban élt Liszttel. A szerelemből három gyermek született. Elsőként Blandine, aki csupán huszonhét éves volt, amikor szülés közben elhunyt, Daniel pedig még ennyit sem élhetett, ő 20 évesen tüdővészben halt meg. Liszt Ferenc kiváló barátságot ápolt a korszakos német zeneszerzővel, Richard Wagnerrel, nem csoda, hogy Cosimát is bemutatta neki.

A 24 évvel idősebb Wagner 1870-ben aztán elvette feleségül Liszt gyermekét.

Cosima mindenben segítette a híres zeneszerzőt, és annak halála után is azon dolgozott, hogy a Bayreuthi Ünnepi Játékokat megrendezhessék. Időskorában, 1906-ban visszavonult, és fiának, az ugyancsak zeneszerző Siegfried Wagnernek adta át a szervezési feladatokat. Cosima Wagner később szélhűdés következtében részben megbénult, és a látását is szinte elvesztette. Végül 1930-ban, 92 éves korában hunyt el.

Domján Edit

Igazi díva lehetett volna, ha nem dönt úgy, hogy nem akar negyvenéves koránál tovább élni. Ő Domján Edit, aki 90 éve, 1932. december 25-én született. Minden egy Vörösmarty-verssel kezdődött a maglódi általános iskolában. Felmondta, majd az óra végén hívatták az igazgatói irodába; nem értette, miért, hiszen nem csinált semmi rosszat. Az igazgató ránézett, és csak ennyit mondott: „Magából legyen színésznő!” Az lett. Még fiatalon egyszer a következő szavakkal döbbentette meg a környezetét: „Úgy gondolom, egy színésznőnek negyven éven túl nem szabad élni.

Én meghalok negyvenéves koromban. Öngyilkos leszek!”

Csupán 27 évesen volt ekkor, és senki nem vette komolyan a szavait. A szintén ismert színész, Kaló Flórián volt a férje, vagy inkább támasza a labilis lelkületű színésznőnek. 1969-ben elváltak, de barátságban maradtak. Domján Edit félt az öregedéstől, a sikertelenségtől, s talán már azt sem hitte, hogy rátalál a szerelem. Aztán betoppant az életébe Szécsi Pál. A két szélsőséges, önmagában bizonytalan ember csodás szerelmet élt meg, viszont képtelenek voltak megtartani a másikat. Miután Szécsi szakított Domján Edittel, sokkolta a hír, hogy a színésznő öngyilkos lett. Ahogyan az is, hogy előtte elvetette a közös gyereküket. 1972. december 25-én Domján Edit a negyvenedik születésnapján még karácsonyi ajándékokat vitt a szüleinek és az öccsének, aztán hazament. Kolléganője, Almási Éva este már hiába csöngetett nála. Másnap, amikor nem ment el az előadására, rátörték az ajtót. Már nem élt.

Kertész Mihály

1886. december 25-én született Budapesten, zsidó családban, az apja szobafestőként dolgozott. Csupán 17 éves volt, amikor elszökött otthonról és színésznek állt, majd beköszöntött a némafilmes korszak, amely magával ragadta. Dániában filmezett, utána 1914-ben Kolozsvárra ment, ahol több filmet is rendszett, ám ezek nagy részének nyoma veszett. Kertész Mihály

üdvözölte 1919-ben a Tanácsköztársaságot, sőt, propagandafilmeket is készített,

ezért a proletárdiktatúra leverése után Bécsbe költözött, onnan pedig az Egyesült Államokba. Hosszú és sikeres hollywoodi karrierje során több mint száz filmet készített, az 1942-ben (nyolcvan éve) bemutatott Casablanca a csúcsra emelte. A kultikus moziban több magyar is szerepet kapott: Ugarte szerepét a Felvidéken született Löwenstein László alakította, Carl, a főpincér Gartner Sándor volt. Nem mellékesen a film egyik főszereplője, Humphrey Bogart 1899-ben szintén karácsonykor született, de ez már egy másik történet…

Mandiner