Egy másodperc alatt hazavágja a számítógépeket a Microsoft által az ünnepek előtt kiadott Windows 10-es frissítés – tudósít az Index.

Nem a legstabilabb kiadások egyike lett a Windows 10 KB5021233 kódjelzésű, december 13-án kiadott frissítése, a felhasználók visszajelzése alapján az ugyanis sok esetben az úgynevezett kék halállal bünteti a számítógépezőket. A kék képernyő általában akkor jelenik meg, amikor a rendszer valamilyen hiba miatt nem tudja elindítani magát, az új frissítéssel pedig ez egy elég gyakori probléma lett, emlékeztet az XDA Developers.

A problémát úgy néz ki, hogy a system32 és a system32/drivers mappában található hidparse.sys fájlverziók közötti eltérés okozza. Fontos megjegyezni, hogy mindez csak a Windows 10 20H2 és a 22H2 közötti kiadásokat érinti, így például a már Windows 11-et használók teljes biztonságban vannak. A problémáról szerencsére már a Microsoft is tud, sőt mi több, már dolgoznak a javításán is, annak elkészüléséig azonban közzétettek egy rövidebb útmutatót is, azzal kapcsolatban, hogy hogyan lehet elkerülni a problémát.

Forrás: Index.hu

A teljes írás itt érhető el.

(Címkép: Computerworld)