Múlt héten újabb fordulópontjához érkezett az orosz-ukrán háború, bár sokan elsiklottak felette. Az ugyanis, hogy Franciaország és Németország, valamint az Egyesült Államok is tankokat küld Ukrajnába, a nyugati hatalmak harcok melletti elkötelezettségét bizonyítja.

A lassan egy éve tartó háború során a Nyugat és az oroszok is folyamatosan lépkedik át az újabb és újabb vörös vonalakat. Ilyennek számított az is, hogy a nyugati országok szárazföldi harcjárműveket küldjenek Ukrajnába. A múlt héten aztán ezt a „mérföldkövet” is sikerült átlépni, először Párizs, majd Berlin és Washington is bejelentette ugyanis, hogy úgynevezett könnyű harckocsikat, gyorsan mozgó páncélosokat ad Ukrajnának. Bár nem a legmodernebb ilyen jellegű járművekről van szó, mégis nagy segítséget jelenthetnek az ukránoknak főleg tavasszal, amikor a földek kiolvadnak és a jég helyét a sár veszi át az ukrán sztyeppén.

A harckocsik ugyanakkor sokkal inkább politikai, mintsem katonai-stratégiai jelentőséggel bírnak.

Egyrészt megnyitják az utat ahhoz, hogy a nyugati szövetségesek ennél is komolyabb tankokkal segítsék a jövőben az ukrán harcosokat. Másrészt pedig ezzel a nyugat ismét bebizonyította Kijev és így a harcok melletti elkötelezettségét. Továbbra sem a béke tehát az, ami a Nyugat érdekében áll – legalábbis Amerika szerint. Még több fegyver ugyanis csak még tovább fokozza, még tovább nyújtja a háborút, még több áldozatot és ártatlan emberéletet követelve. Merthogy Moszkva sem fog megrettenni az újabb és újabb, Kijevnek szánt szállítmányoktól. Sőt, minden egyes újabb fegyver csak még jobban felbőszíti az orosz medvét.

Minden egyes bejelentett szállítmányra egy rakétacsapás a válasz az oroszok részéről, ami csak újabb és újabb károkat okoz – persze nem a „nagylelkű” amerikai és európai adományozóknak, hanem az ukrán embereknek.

És persze sosem tudjuk, hogy orosz részről hol van a határ? Melyik szállítmány, milyen típusú fegyver lesz az, amelynél nemcsak az orosz parlament egy-egy tagja, vagy valamelyik elnöki tanácsadó, hanem maga Vlagyimir Putyin is kimondja: ez már nyílt nyugati beavatkozás a háborúba. Merthogy a szövetségesek ebből a szempontból a tűzzel játszanak. Senki nem gondolhatja, hogy az egyébként hősiesen küzdő ukrán hadsereg képes lenne a látott harctéri sikerekre a hathatós nyugati segítség nélkül. Innentől kezdve pedig sajnos tényleg – mondhatni – az orosz elnök kezében van a sorsunk: mikor gondolja úgy, hogy a nyugat beavatkozott az alapvetően Oroszország és Ukrajna között dúló háborúba? És melyik Oroszországra mért ukrán csapás lesz az, amely után ténylegesen kivizsgálják, hogy mivel is követték azt el az ukránok?

Mert egy háború erről szól: csapások és ellencsapások váltják egymást. De vajon felmérhető-e, hogy mit jelent jogilag és politikailag az, ha az ukránok nyugati fegyverekkel támadnak orosz földet?

Ebben az esetben – bár a támadók ukránok lennének – mégis a nyugat az, amelyik egy ilyen támadást lehetővé tenne. Vajon kit hibáztatnának az oroszok? Érdemes egy ilyen kétes kimenetelű helyzetbe belelavíroznia magát a nyugatnak? És főleg Európának? Mert Amerika messze van. Amerika könnyen játszik. Mi viszont egy kontinensen osztozunk azzal az Oroszországgal, amelynek a bajszát folyamatosan húzogatjuk Washingtonban ülő szövetségeseink kérésére. Gazdasági értelemben már láttuk, hogy hová vezet ez. Nem hiszem, hogy bárki is kíváncsi ugyanennek az éremnek a katonai oldalára. Az Európai Unió így jobban tenné, ha végre a sarkára állna és elkezdene a háború folytatása helyett annak lezárásáért tenni.

A címlapképen ukrán katona ül egy lövészárokban a kelet-ukrajnai Donyec-medencében levő Bahmutban 2022. december 31-én.

Forrás: MTI/EPA/George Ivancsenko