A címben feltett kérdés a közvetlen szomszédjainkra vonatkozik, s azon belül ez országok vezetésére, ill. a politikai „elitre” és hála Istennek nem nagy számú, de annál agresszívabb veszélyes szélsőséges NÁCI szervezetekre, akik a felbujtó tevékenységüket a kormányai hallgatólagos beleegyezésével/támogatásával folytatják. Az egyszerű polgároknak független nemzetiségiektől nincs egymással bajuk, nagyon is toleránsok egymás iránt.

Előre bocsájtom, hogy nem vagyok a humán szak egyik ágának sem a tudósa. Mérnöki diplomám van. A műszaki képzettség nálam pragmatikus, analitikus gondolkodást, logikus észjárást, a humántól eltérő, gyakorlatiasabb gondolatmenetet eredményez…

Mielőtt rátérnénk a címben feltett kérdés megvitatására talán helyénvaló egy kisebb bevezetés miszerint az emberek, de a közösségek egymás közti viszonyát három alapvető tényező határozza meg.

1. A MÁSSÁG. Az emberekre jellemző, hogy nehezen fogadják el a másságot, mindig bizonyos előítélettel, fenntartással viszonyulnak az idegenekhez, a másokhoz. Mi árva nép vagyunk Európában. Nincs rokon nemzetünk, mint például a szlávoknak, germánoknak, románoknak, az angolszászoknak… A nyelvünk egy európai nyelvhez sem hasonlít, a hangzása, a hanglejtése is idegen a más fülnek, nehezen megjegyezhető. Csak nálunk ITÁLIA = OLASZORSZÁG, a Polák = lengyel… Merően másak a szokásaink, más a mentalitásunk. Ezért is enyhén szólva nem kedvelnek minket, idegenkednek (éreznek), tartanak tőlünk, nem értenek minket.

2. AZ IRIGYSÉG. „ Az irigység mélyen bele van ágyazva az ember pszichéjébe, a történelem minden időszakában és bárkiben előfordult/hat… Például a Görög mitológiában Héra irigysége Aphrodité iránt az, amely végül kirobbantja a trójai háborút” (idézet a Wikipédiából). De ismerünk még rettentőbb példát. Az irigység elhomályosíthatja az elmét, az irigység szörnyű tettre késztethet. Bizonyíték – Káin és Ábel története.

Az irigységet az váltja ki, ha szembe találod magad valakivel, akinek hozzád képest magasabb a pozíciója, jobbak az eredményei, sikerei. Az ezekkel kapcsolatos érzéseink gyakran fájdalmat ébresztenek bennünk. Alattomos érzés ez a főleg „sárga” irigység, sokszor még magunknak sem valljuk be, nem vesszük észre.

Hát mi is váltja ki az irántunk érzet irigységeket? A hősies múltunk, a nálunk, magyaroknál lényegesen magasabb, mélyen gyökerező nemzeti kultúra, az évszázadok során kialakult kifinomult magas képzettségű, példamutató hazafiságáról, becsületességéről, büszkeségéröl ismeretes társadalmi réteg – az arisztokrácia és a nagy számú intelligencia. Van mivel büszkélkednünk. Nem vitatott kimagasló sikereink az élet minden oldalán: a hadviselésben, a tudományban, a sportban, a kultúrában, a művészetben. A népesség számához viszonyítva mi gazdagítottuk a világot a legtöbb kiváló korszakalkotó személyiséggel. Kapásból csak néhány nevet említek : Teller Ede, Liszt Ferenc, Szentgyörgyi Albert, Jókai Mór és még hosszan lehet sorolni.

Sajnos, a minket megszállás alatt tartó szomszédjaink nem rendelkeznek hasonló értékekkel. Mivel az évszázadok során e nemzetek képtelenek voltak létrehozni akárcsak valamiféle államiságot, hát nem alakulhatott ki számottevő nemzeti értelmiségi réteg. Ennek hiányát a történelmük meghazudtolásával, és minket lekicsinyítéssel igyekeznek pótolni. Éppen ez az alapja a nemzeteink közti feszültségnek.

Ez a „sárga,” tudat alatti fájdalmat is okozó irigység váltja ki irántunk az ellenségeskedést.

3. A FÉLELEM : Az emberiség úgy van beprogramozva, hogy minden egyén, közösség, de nemzet is szabadságot igényel, igyekszik függetleníteni magát másoktól. Önállóságra törekszik. Bizonyíték erre a számos forradalom, szabadságharc. Koszovó, a Katalánok, a Baszkok, az Írek… Másrészt az emberiség, de az élővilág is (állatok, növények) ugyancsak úgy van beprogramozva, hogy igyekszik mind nagyobb területre szert tenni. E cél érdekében nem válogat az eszközökben, nem ismer irgalmat, könyörületet. Hisz ezért ősidők óta szüntelenül dúl a földön a háború, az ellenségeskedés. És független attól miként jutott a többlet földhöz, foggal-körömmel ragaszkodik ahhoz, és akár élete árán is hajlandó megvédeni azt. Nem ritkán vagyunk a tanúi annak, hogy akár a közeli rokonok is ölre mennek egymással akárcsak 10 centis mezsgyéért…

A szomszédjaink nem elrabolták a hatalmuk alatt levő ős magyar földterületünket. Váratlanul, sőt bizonyos mértékben elvárásuk ellenére is ingyen az ölükbe pottyant. (Hogy miért épp így alakult az országaik határa, az egy külön téma)… Az emberiséget az igazsághoz való igyekezet vezéreli, tudat alatt is elvetik az igazságtalanságot,. Félnek a megtorlástól.

A megszállóink tisztában vannak azzal, hogy elégedetlenséget váltanak ki a magyarokból, akiknek szenvedést okoznak. Érzik, hogy igazságtalanok velünk szemben, bizonyos mértékben tudat alatt is valami bűntudatot ébreszt a beléjük táplált humanizmus. Végül is ez az „önmarcangolás” antipátiát, ellenségességet vált ki. Ez a paradox jelenség ismeretes a pszichiátriában…

Ha erőszakkal, áldozataik révén szereznék meg azokat a területeket, akkor más lenne a helyzet. Az erőszak, az agresszivitás nem ismeri a lelki furdalást… Természetesen tisztában vannak azzal hogy sokáig nem tartható fenn ez az állapot. … Ezért is igyekeznek „felhígítani” a magyarlakta településeket: mind több sajátjait költöztetnek a magyar falvakba, városokba. Azaz a saját oldalukra akarják fordítani a magyar-szláv arányt… Igyekeznek szlávosítani minket, naivan próbálják megszerettetni magukat.

HOL A KIÚT ? : Attól félnek, hogy ha kezdetnek akár csak egy kis önrendelkezési jogot biztosítanak nekünk, akkor majd mind nagyobb önállóságot követelünk, majd függetlenséget és végül – kiválást. De érzik és tudják, hogy mi annál inkább elégedetlenek vagyunk.

Kezdetnek próbáljuk megértetni velük, hogy erőszakkal lehetetlen megkedvelni bárkit is, bármit is. Tehát, ha mégis belátják, hogy a mi érdekünk is mind sikeresebbé, mind magasabb szintre juttatni azt az országot, melynek polgárai (akár önakaratunk ellenére is) vagyunk, és ha törvényesnek ítélik meg az elvárásainkat, nemzetiségi alapon abszolút szabadságot biztosítanak, vagyis egy cseppet sem vagyunk korlátoztatva nemzeti érzelmünk, hovatartozásunk gyakorlásában és jogilag, erkölcsileg, anyagilag az igényeink teljes mértékben kielégítők (sőt még jobbak mint az Anyaországban) , a határátkelés is szabad, nem korlátozott, akkor nem nagyon fogunk igyekezni megszabadulni a jólétünktől… Elismeréssel viszonyulunk hozzájuk. Nem ellenséget látunk bennük, akiktől tartani kell, hanem barátokat, kiknek közös érdekük a kölcsönös szimpátia… Ideje ráébredni az elfogult politikusoknak, hogy ellenségeskedésen, gyűlölet szításon lehetetlen felépíteni egy békés, sikeres társadalmat/államot.

Végeredményben nem az a fontos, hogy Budapest, vagy Pozsony, Kijev alkotta törvények szerint élünk, hanem az, hogy mennyire fogadjuk el azokat, mennyire felelnek meg az elvárásainknak, mennyire tartanak tiszteletbe minket, mennyire elégítik ki az igényeinket. Ez érvényes az összes szomszédországok magyar lakosságra. Hisz így is Magyarország saját magával határos.. Bízzunk, hogy előbb–utóbb (de inkább előbb) helyre áll a történelmi igazság is. (1938 – 1944 állapotba).

Szerző: v. Kövér György. Ungvár–Záhony

(Címkép: KMKSZ plakát)