Hegedűs Andrea a DK országgyűlési képviselője aktuálpolitikai haszonszerzésre használhatta fel a város 1848-as megemlékezését. A CÖF nem kért ebből, távozott a rendezvényről.

A Civil Összefogás Fórum (CÖF) is koszorúzott volna a központi városi ünnepségen, amelyet az 1848-as forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett Miskolc önkormányzata. Az ünnepségen meglepődve tapasztalták a jelenlevők, hogy Hegedűs Andrea a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője is beszédet mondott a Petőfi szobornál, holott a meghívóban ez nem szerepelt.

„A városi ünnepségeken nem szoktunk koszorúzni, hanem külön, de mivel azt láttuk a meghívóban, hogy Veres Pál polgármester mond csak beszédet, így úgy döntöttünk, hogy mi is részt veszünk és koszorúzunk is”

– nyilatkozta a boon.hu-nak Lengyel Attila a CÖF Klub Miskolc vezetője. Hozzátette: meglepődtek a Hegedűs Andrea beszédén.

“Érzékelve azt, ahogy nem az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról beszélt a képviselő asszony, hanem pártpolitikai narratívát szónokolt, ott hagytuk a koszorúzást és külön emlékeztünk meg”

– hangsúlyozta.

Hegedűs Andrea

Hegedűs Andrea. Fotó ÉM

Arra is rámutatott: a Hegedűs Andrea által elmondottak, nem feleltek meg az ünnep méltóságának, ezért ezzel ők nem is tudtak azonosulni.

„Ha a forradalomhoz kapcsolódó beszéd lett volna, akkor semmi kifogásunk nem lett volna, de a nemzeti ünnepen egy ilyen beszédet elmondani tiszteletlenség”

– mutatott rá.

A DK-s képviselő az ünnepi beszédében többször pártja országos narratíváját hirdette, többek között a jelenlegi kormány intézkedéseit minősítette.

civilek.info:

Dr. Lengyel Attila a CÖF Klub Miskolci vezetője így foglalta össze az eseményeket:

A döntés közös volt, nem volt szükség csak összenézésre. Két lehetőségben gondolkodtunk: megvárjuk a társaság távoztát és aztán elhelyezzük a koszorút a Petőfi-szobor talapzatán vagy kimegyünk a Diósgyőri országzászlóhoz a FIDESZ/Dr. Kiss János-rendezvényre. Utóbbinál maradtuk, ott koszorúztunk.

Forrás: CÖF/boon.hu

Nyitó képünkön a Petőfi szobor Miskolcon.  Forrás: kozterkep/mapublic