Feledy Péter: A magam részéről örülök, hogy nem ma kell televízióznom

40 évig dolgozott a televízióban műsorvezetőként, szerkesztőként, riporterként, ő készítette az elhíresült pizsamás interjút Antall József miniszterelnökkel, és ő szenvedte el a szintén elhíresült Kónya-Pető vita megpróbáltatásait. Feledy Péterrel beszélgettünk a televíziózásról, a Blokád című film hitelességéről, és arról, Horn Gyula mikor okozott csalódást a tévés legendának.

Az ELTE jogi karára járt, ügyész lett, majd 1971-ben elindult „A Riporter kerestetik” vetélkedőn, amelyet meg is nyert. Miért kacsintott ki a jogi pályáról?

A jogi pályaválasztás esetleges volt, nem pedig valamiféle gyermekkori álom. Még a Testnevelési Főiskolára is felvételiztem érettségi után, tehát voltak más elképzelések. De sok ismerősöm járt a jogra, és magam is olyan területnek tartottam, ami sok mindenre előkészít, felkészít. Gondoltam, kellemes pár év lesz, de közben ráuntam, egy évet ismételtem is, és már akkor tudtam, hogy jogász sem leszek sokáig.

Ki terelgette ebbe az irányba?

Senki, magamat terelgettem, érdekesnek tűnt az ügyészi pálya. Egy-két évig voltam fogalmazó, utána tettem le a szakvizsgát, aztán a sors szeszélye folytán a Fővárosi, majd a XVIII-XIX. kerületi Ügyészségre kerültem. És meg is nősültem, de az első feleségem nem kedvelte Budapestet, Sárváron nőtt fel egy értelmiségi családban, mindenképp vidékre vágyott, ezért éltünk a pályázati lehetőséggel, és a Debrecen közeli Derecskét nyertük meg. Ő egy téeszben lett jogász, én meg – beosztottként – másodmagammal alkottam a Derecskei Járási Ügyészséget. Derecske egyébként egy gazdag agrártelepülés és járási székhely is volt. Szóval itt éltem egészen a „Riporter kerestetik” meghirdetéséig, és itt döntöttem a nevezésről is, az előző szériában sok kolléga nyert, szinte mindenkit ismertem az élmezőnyből.

Aztán mi történt?

Felköltöztünk Pestre, de önálló lakáshoz jutni kilátástalan volt, viszont nagyon jókat lehetett bérelni, és némi keresgélés után találtunk is egy megfelelőt. Sajnos azonban a feleségem anti-Budapest szemléletmódja nem változott, a házasságunk pedig időközben valahogy kihűlt.

A taxisblokád idején Ön készítette az emlékezetes pizsamás interjút Antall Józseffel, amely jelenet a Blokád című filmben is nagy hangsúlyt kap. Mit gondol, a készítőknek sikerült élethűen visszaadni azt a miniszterelnöki interjút?

Pénteken már ugye kitört a balhé, aznap délelőtt ki is gondoltam, hogy estére behívok MDF-es és SZDSZ-es politikust is, hogy beszéljék meg a dolgot, ütköztessük a véleményeket.

Az Ablak című műsorról beszélünk?

Igen, az Ablak akkor már minden pénteken lement, többek között olyan megszólalókkal, mint Horváth Balázs MDF-es miniszter, Pető Iván az SZDSZ-ből vagy Fodor Gábor a Fideszből. Aztán szombaton is behívtak dolgozni, de nem akartam menni, mert a tévések között is többségben voltak az MDF ellendrukkerei.

A film ezt vissza is adja.

Igen. Szóval nem volt kedvem, mert láttam, miket csinálnak, kiket szólaltatnak meg, és nemet mondtam, erre vasárnap, kora délután hívott Pálfy G. István, a híradó főszerkesztője, és azt mondta, hogy úgy néz ki, este lehet interjút készíteni Antall Józseffel. Előtte már legalább 3-4 interjút csináltam vele egyébként.

A szobáját úgy mutatják be a filmben, mint egy szépen karbantartott, jól felszerelt szobát, de a valóságban ez nem így volt, a valóságban egy lepusztult szobában feküdt, ahol még a falra szerelt televízió sem működött.

Miért nem elegáns szobába került? Nyilván volt olyan is a Kútvölgyiben.

Persze hogy volt, de maga kérte a szobát, mert az édesapja is abban a szobában halt meg, sőt, később az édesanyja is. Ez el is hangzik a filmben, de a díszletek nem tükrözik az eredeti kórterem nyomasztó lepusztultságát.

Magát a beszélgetést hitelesen adja vissza a film?

Azt hitelesen, nem sokat vágtak ki belőle. Karizmatikus ember volt egyébként Antall József, szerettem vele interjút csinálni, mindent lehetett tőle kérdezni.

„Az ember ne vállaljon olyan feladatot, ami nem érdekli” – mondta ezt nemrég, amikor a magyar politikai interjú, mint műfaj megszületéséről és a szakmaiságról adott interjút. Milyennek ítéli meg az akkori és a mostani médiaszereplőket?

Elmúltam 80 éves, más világban nőttem föl, és a világ televíziózása is megváltozott. Ma az adásidő felében reklám megy, elsősorban a kereskedelmi tévékben, de a közszolgálatinál is jelen van, és ez megtöri a koncepciót. A kivitelezés és a médiaszereplők is változtak, nem mindenben előnyükre. Persze annak idején nekünk is mondták az öregek, hogy vannak kifogásaik, de azok más jellegű kifogások voltak.

Szóval azt hiszem, nyugodt szívvel mondhatom, a magam részéről örülök, hogy nem ma kell televízióznom, hogy nem ma vagyok tévés műsorkészítő.

Marosán Györgyről mondta azt, hogy remek szónok volt, függetlenül a tartalomtól, igazi hordószónok. Kikről lehet ma elmondani, hogy kiváló retorikusok?

Nehéz kérdés, a retorika külön tudomány. Érdekes, hogy ma amolyan klasszikus szónoklatokat nem nagyon lehet hallani, Orbán Viktornak vannak csak ilyen megnyilvánulásai. És persze az általam nem igazán kedvelt Gyurcsánynak is van bizonyos hordószónoki tehetsége, ő metakommunikációval, gesztikulációval is erősíti, vagy azt hiszi, hogy erősíti a mondanivalóját, de rajtuk kívül nem látok a mezőnyben kiemelkedő szónokot.

A politikai közélet intellektuális színvonala – mondjuk 95 százalékban – a vita klasszikus műfajától olyan távol került, mint Makó Jeruzsálemtől.

A durvaságokat nehezen viselem. Szóval, ha akadnak is rejtett szónoki tehetséggel megáldott országgyűlési képviselők, ők nem igazán szerepelnek. A megszólalók többsége hordószónok jellegű.

Melyik volt az a politikusi vita, amelyet a legjobban élvezett, mint moderátor?

Hát nem a Kónya-Pető vita, az biztos. De utána, a Kónya-Orbán vitát – 1992-ben, a Létkérdések című műsorban – nagyon élveztem, érdekes volt, hogyan viszonyultak egymáshoz. Ennek a műsornak eleve az volt a nóvuma, hogy mindig megkértük a vitázó feleket saját közönségük megszervezésére. Vidéken ez hálás feladat volt a pártoknak, Budapesten kevésbé. A Kónya-Pető vitánál átvette a hatalmat a közönség, elszabadult a pokol, és el kellett volna csendesíteni őket, de nem tudtam.

Utána tűnődtem el azon, hogyha Antall jelen lett volna, aki politikus volt a szó klasszikus és legjobb értelmében, talán másként alakult volna, talán tudta volna kezelni ezeket a hihetetlen indulatokat.

Önmagában a megjelenése, a beszédstílusa, az egész attitűdje meglepő erővel tudott hatni a hallgatóságára.

Horn Gyulával milyen volt a kapcsolata?

Mondjuk úgy, hogy érdekes. Megjegyzem, se lenyeli, se kiköpni nem tudta a másik oldal. Emlékszem viszont, hogy egyszer nagyon mérges lettem „Gyufára”, amikor itt járt Szent II. János Pál pápa, és az audiencia után megkérdeztem Horntól, hogy „Miniszterelnök úr, a pályafutása során a legkülönbözőbb adottságú és képességű vezető politikussal is beszélgetett már, volt valami egyedi, valami különleges a pápában?”. Mire kis töprengés után azt válaszolta, hogy „nem volt”. Egy világ dőlt össze bennem…

Kiemelt kép: HírTv