Prágában a magas infláció és a nyugdíjtörvény módosítása ellen is tiltakoztak, és a kormány távozását is követelték.

Mintegy 20-25 ezren tüntettek szombaton délután Prágában a magas infláció és a nyugdíjtörvény módosítása ellen. A demonstrálók követelték az Oroszország által megtámadott Ukrajna katonai támogatásának leállítását, valamint Petr Fiala miniszterelnök kormányának lemondását.

A szegénység elleni több mint háromórás megmozdulást a parlamenten kívüli Právo Respekt Odbornost (Jog, Tisztelet, Szakértelem- PRO) nevű párt szervezte. A Vencel-téri tüntetők cseh zászlókat lengetve kormányellenes jelszavakat skandáltak. Jindrich Rajchl, a PRO elnöke bejelentette: amennyiben a kormány nem fogadja el követeléseiket április 16-án újabb tüntetés lesz a Vencel téren, majd blokád alá vonják a kormányépületeket.

A tüntetők azt is követelték, hogy a kormány állítsa le az Oroszország által megtámadott Ukrajna masszív katonai támogatását, s az ukránok helyett a cseh lakosság gondjaival foglalkozzon.

A megmozdulás végén néhány száz tüntető a cseh Nemzeti Múzeum elé vonult, s követelte az épület homlokzatán lévő ukrán zászló eltávolítását. Miután követeléseikre senki sem reagált, többen megpróbáltak behatolni az épületbe, amit a rendőrségi kommandósok megakadályoztak. Dulakodás alakult ki, minek következtében a rendőrség rendbontás címén 15 személyt őrizetbe vett. Vít Rakusan belügyminiszter az oroszbarát személyek akciójának minősítette a tüntetést, s azt mondta, hogy a rendőrség beavatkozása törvényes és szükséges volt.

Civilek Info: Orbán Viktor mondja, hogy Európában csak Magyarország és a Vatikán áll ki a béke mellett. A nyugati liberális sajtó mindezt negatív felhanggal emlegeti, hogy lám-lám Orbán országa egyedül maradt a koncepciójával. Nos, szerintem minden ember békeszerető, ki akarna háborút, pusztítást, kínokat, gazdasági csődöt? Senki. Az emberek békét akarnak, miként a magyar kormány is. Meggyőződésem, hogy senki nem hisz abban, hogy a szankciók majd megállítják az oroszokat, abban sem, hogy a vad Nagy Medve majd rátámad Európára is és abban sem, hogy ne lehetne tárgyalások útján rendezni az ukrajnai helyzetet. Azt még kevésbé szereti az egyszerű polgár, hogy a saját bőrén kell éreznie (infláció, energiahiány, költségvetési elvonások stb.) kormánya – az EU-vezetés által megszabott – rossz döntéseit.

Most épp a csehek fakadtak ki! Ők ritkán mozdulnak, de ha igen, akkor az elég erőteljes szokott lenni! Kérésük, ne használják már az orosz-ukrán konfliktust a belpolitikai nehézségeket elfedő paravánként és álljanak ki a béke mellett.

Erre mi a szöveg? Hogy oroszbarát provokátorok szervezték a tüntetést. Ha ez így van, nem baj. Ha az oroszok és oroszbarátok békét akarnak, az azt jelenti, hogy az agresszornak kikiáltott háborús fél furcsa módon a béke pártján áll.

Na ezt kellene kihasználni és mielőbb tárgyalóasztalhoz ülni! 

Forrás: Mandiner

Kiemelt kép: AFP