Ady Endre, aki sosem rejtette el politikai véleményét, még ha számos vitája is támadt emiatt, nos, ő írta le jó százhúsz évvel ezelőtt, hogy „kis nemzetnek még lélegzetet vennie is radikálisan kell”. Nem könnyű ma ezt a fogalmat használni, mi több, értelmezni sem. Hiszen már számos alkalommal tapasztalhattuk azt a jelenséget, hogy a politika szótárában néhány kifejezésből villámgyorsan szitokszó lett, s még az olyan mindennapos fogalmakat is sikerült ilyenné alakítani, mint a jobboldali, baloldali és a radikális is.

Ez utóbbiról egy normális ember tudja, jelentése nem más, mint annak bevallása, hogy bizonyos dolgokon érdemben változtatni csak gyökeresen lehet. Magyarán, ha például alapjaiban, gyökereiben rendül meg, válik beteggé egy növény, akkor nincs más hátra, mint megkísérelni egy épen maradt sarját jó földbe ültetni, hátha erőt kap és újból virágozni kezd, sokak örömére. A gyógyászatban sincsen másképp, a rákos sejteket radikálisan, azaz mind egy szálig ki kell űzni a szervezetből, mert ha benn maradnak, halál lesz a vége. S bizony így van ez a társadalomban is.

Gyökeres változásért, változtatásért kiált a mai politikai élet is a világ számos helyén, még ha ez az óhaj ez idő tájt cseppet sem tűnik könnyen megvalósíthatónak. Hazugságtengerben, háborús hiénák markában vergődik a világ, felfegyverzett, tömegesen ránk zúdított migránsáradattal próbálják a politikai élet végtelenül beképzelt és fennhéjázó urai összekeverni a népeket, hogy már az anyjukra se ismerjenek rá. Hiszen úgy könnyebb uralkodni felettük.

Ember- és kábítószercsempész bandák garázdálkodnak szerte a földgolyón, proxyháborúkkal véreztetik ki a háborúzni nem óhajtó országok jelentős részét, és bizony ezen gyalázatos cselekedetekben Európa elöljárói és a recepteket nekik felíró Amerika hiénái igencsak jeleskednek. A hadjárat a „Mindent, ami normális és emberhez méltó, eltüntetni” jelszó jegyében folyik. Méghozzá sikeresen, hiszen burjánzanak a romlás virágai. Tagadhatatlan, hogy az élet, a biológia szigorú szabályokon alapul. Ha ezeket megszegjük, jön a káosz, a pusztulás, a pusztítás. Jött is! Kevés esztendő kellett hozzá, s a mindennapok részévé vált. Ám ez még nem volt elég, megjelent az erőszak is, az abnormális, életellenes cselekedetek ránk erőltetése. Történjenek ezen cselekedetek itthon, Európában vagy bárhol a világban.

Ady radikalizmusa meg persze a másoké is, a legtöbb esetben a gyors cselekvésre, tettekre buzdít, amelyeket bizony az elmúlt évtizedekben rendre elmulasztottunk. Igen, a radikális, gyökeres változtatásokat. Pedig sokan óhajtották volna. Úgy gondolom, az egész világon. Ám a tények azt mutatják, nem elegen. Merüljünk el kicsit abban, melyek is azok a cselekedetek, amelyeket mi, magyarok, tájékozatlanságunk és naivitásunk miatt, például mert nem ismertük fel a Nyugat álnokságát, elmulasztottunk megtenni! Talán pontosabb a fogalmazás, ha úgy írom: amit nem hagytak nekünk megcselekedni.

Nos, például azt, hogy a rendszerváltozásnak nevezett időszakban megvédjük a megóvásra érdemes iparunkat. Azt, hogy magyar kézben maradjon a hazai sajtó. Azt, hogy ne engedjük be a velejéig romlott és lélekölő, elbutító, ostoba bulvártermékeket. Tehát szellemileg-fizikailag és lelkileg is kiraboltak bennünket. S nem tudtunk sajnos radikálisan venni egy mély lélegzetet ahhoz, hogy mindezt megakadályozzuk.

Rabjai lettünk, s máig azok vagyunk a tőlünk szellemileg idegen elméleteket gyártók manipulációinak. S persze az sem vigasztalhat bennünket, hogy azóta maga Európa is vergődik, a bevándorlótömegekkel óhajtják szétzilálni nemzeti létüket.

S közben reng a Föld. Nemcsak Törökországban, a politika színterén is. Rendületlenül reng. Micsoda nyelvi tréfa! Csak egy kis emlékeztető! Pontosan húsz esztendeje robbant ki az iraki háború. S ha elővesszük az akkori tudósításokat, cikkeket, keserű szájízzel megállapíthatjuk, semmit sem tanultunk. Nemhogy gyökeresen, de sehogy sem változott meg a világ. Hiába szavazott akkoriban Schröder, Németország kancellárja az ENSZ Biztonsági Tanácsában az Irak elleni háborúra, hiába képviselte ezt az álláspontot Franciaország is, miként a békéért imádkozott a pápa is, de még a Kreml is, valamint a világ népeinek túlnyomó többsége, nem mentek semmire vele. „Kis nemzetnek még lélegzetet vennie is radikálisan kell” – idézem újból Ady Endrét. Nem sok szerepet játszottak a kis nemzetek akkor sem, pedig százezrek tüntettek szerte a világon a háború és a neoliberalizmus ellen. S hadd tegyem hozzá, a hazugságcunami ellen is. Amerika fütyült a kis nemzetekre, de még a nagyobbakra is, sőt, az egész elgyávult Európára. Ma is ezt teszi.

Mélyeket lélegezni mi persze megtanultunk már, annyi bántás ért bennünket, s azt is felfogtuk, hogy a levegő nélkülözhetetlen az életben maradáshoz. Ám hogy a radikális változást kikényszerítsük, arra alighanem kevés, bár vannak csodák.

Ha arra gondolunk, bekövetkezik, bekövetkezhet-e valamiféle gyökeres változás, valami radikálisan más, emberibb életlehetőség a világ számára, akkor én határozottan csak azt mondom és hiszem, hogy

soha nem lesz a világban igazi megújulás, ha az élet erkölcsi alapjai nem újulnak meg. A lecke tehát fel van adva, jöhet a radikális lélegzetvétel.

Forrás és teljes cikk: Magyar Hírlap/Kondor Katalin

Kiemelt kép: Wikipédia