A Krím-félsziget orosz annektálása és a szeparatista köztársaságok 2014-es donbászi kikiáltása után az Európai Unió fegyverembargót – a gyakorlatban nem teljes körű tilalmat – fogadott el Oroszországgal szemben, amellyelbetiltotta a fegyverek, a lőszerek, katonai járművek ésfelszerelések, valamint félkatonai felszerelések és az ezekhez tartozó alkatrészek közvetlen vagy közvetett értékesítését, szállítását, átadását vagy exportját Oroszországba. A Tanács 2014. júliusi (2014/512/KKBP) határozata úgy biztosított kiskaput, hogy a tilalom nem érinti a nem katonai felhasználásra és/vagy nem katonai végfelhasználásra szánt kettős felhasználású, többek között a repüléstechnikában és az űriparban alkalmazott termékek és technológiák kivitelét, továbbá a tilalom nem érinti a 2014. augusztus 1. előtt kötött szerződések, illetve megállapodások végrehajtását.

Az Európai Parlament 2015. január 15-i, az ukrajnai helyzetről szóló állásfoglalása szerint a Parlament határozottan elítéli Oroszország „agresszív és terjeszkedő politikáját”, valamint „a kelet-ukrajnai szeparatisták és más irreguláris erők által elkövetett terrorcselekményeket és bűnözői magatartást”. A dokumentum deklarálja, hogy az EU Oroszország elleni szankcióinak mindaddig érvényben kell maradniuk, amíg Oroszország nem változtat agresszív ukrajnai politikáján, de hangsúlyozza, hogy Oroszország felé nyitva kell tartani a politikai és diplomáciai csatornákat. A fegyverszállítások vonatkozásában kimondta az állásfoglalás, hogy „üdvözli” a francia kormány arra vonatkozó döntését, amellyel leállítja a Mistral helikopter-hordozók szállítását, és egyben „felszólítja”a tagállamokat, hogy képviseljenek hasonló álláspontot a szankciók által nem érintett exportok vonatkozásában.

A 2014 utáni gyakorlat azt mutatja, hogy az Oroszországba irányuló fegyverszállítások kapcsán inkább piaci (újra)pozícionálási kísérletek történtek, és például Németország ezt követően is folytatta a kettős felhasználású (polgári és katonai használatra egyaránt alkalmas) fegyverek szállítását Oroszországba, mintegy 121,8 millió euró összértékben (ezt mutatja az Investigative Europe erre vonatkozó kutatása), Franciaország pedig még többet exportált az oroszoknak ezt követően, ideértve a bombákat, a rakétákat, torpedókat, robbanószerkezeteket – összesen 152 millió euró értékben. A további beszállítók 2014 és 2020 között Olaszország, Ausztria, Csehország, valamint Bulgária voltak. Mindez pedig jelentősen hozzájárulhatott ahhoz, hogy az oroszok 2020 környékéig modernizálni tudták a hadsereget, elsősorban a megvásárolt mintegy ezer harckocsi, repülőgép és támadóhelikopter révén.

Az EU mindemellett közel két évtizede hitegeti Ukrajnát az uniós integráció lehetőségével, így 2005. január 13-án az Európai Parlament szinte egyhangúlag (467 igennel, 19 nem ellenében) határozatot fogadott el a Parlament azon szándékáról, hogy közeledjen Ukrajnával a tagság kérdésében. Az uniós csatlakozási folyamat reménye bátorította Ukrajnát, aminek a katonai fejleménye az lett, hogy az ukrán állam 2008-ban fegyverszállítással segítette Georgiát az Oroszországgal szembeni fegyveres konfliktusban (erre viszonzásképpen Georgiából érkező kiképzők segítették akkor az ukrán speciális egységek felkészítését). 2010-ben azonban az oroszbarátnak számító Viktor Janukovics került hatalomra, aki Ukrajna elnökeként az orosz–ukrán bizalmi viszonyt akarta erősíteni, ezért a védelmi tárca és a hírszerzés kulcsfontosságú beosztásaiba orosz anyanyelvű (Ukrajnában kisebbséginek számító) állampolgárokat nevezett ki. Janukovics a 2014-es hivatali elmozdítása óta Oroszországban él száműzetésben, és 2019-ben, távollétében halálra ítélték.

A transzatlanti kötelékben lévő Európai Unió 2014 (a krími válság kirobbanása) után is folytatta a Janus-arcú külpolitikát. 2015. február 12-én, egy hosszú minszki tárgyalás után Németország, Franciaország, Oroszország és Ukrajna vezetői megállapodást írtak alá a kelet-ukrajnai harcok befejezéséről. A kelet-ukrajnai oroszbarát lázadók is aláírták a megegyezést, amely magában foglalta a tűzszünetet Kelet-Ukrajnában február 15-étől, illetve a nehézfegyverek kivonását is.

Angela Merkel német kancellár, François Hollande francia és Vlagyimir Putyin orosz államfő, valamint Petro Porosenko ukrán elnök közös nyilatkozatban fejezték ki az elkötelezettségüket Ukrajna szuverenitásának és területi integritásának tiszteletben tartása mellett. Martin Schulz, az Európai Parlament akkori elnöke 2015. február 12-én az állam- és kormányfők informális találkozóján elmondott beszédében kifejtette a Parlament elvárását arról, hogy mindegyik fél tartsa tiszteletben a tűzszünetet, és hogy tartózkodjon minden olyan cselekedettől, amely veszélyeztetheti a tűzszünet hatályba lépését.

Az ukrajnai reményeket az EU részéről időről időre igyekeztek lehűteni, így 2016 márciusában Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke kijelentette, hogy Ukrajna 20-25 évig nem lesz tagja sem az Európai Uniónak, sem pedig a NATO-nak. Az invázió kezdete óta viszont az EU újra ráerősíteni látszik az ukrán reményekre, így például Ursula von der Leyen, a Bizottság mostani elnöke nemrég, az ukrajnai háború kitörésének első évfordulója kapcsán, 2023 februárjában megjegyezte, hogy „alig egy éve még senki sem tudta elképzelni, milyen gyorsan tud Ukrajna az EU felé elmozdulni”.

Mindez azonban nem változtat Európa, illetve az Európai Unió súlyos felelősségén a mostani háborús konfliktushoz vezető úton. Egyszerűen fogalmazva úgy néz ki a kép, hogy az EU egyes tagállamai 2014-ig és részben azt követően is segítették Oroszország hadi felkészülését egy ilyen esetleges háborúra, míg tavaly óta – immár intézményesített keretek között, az Európai Békekeret forrásaiból – mintegy 4,6 milliárd euró katonai segélyt folyósítottak Ukrajnának, a háborús szembenállás másik oldalán küzdő országnak.

Josep Borrell, az Európai Unió külügyi főképviselője pedig most azt javasolja, hogy további 3,5 milliárd euróval egészítsék ki az immár háborút támogató, de még korábban, a Tanács 2021. március 22-i határozatával létrehozott „békealapot”, ami a fegyvervásárlásokra szánt keret megnövelt közös finanszírozását jelenti. Miközben maga a Békekeret a tanácsi határozatban kimondott szándék alapján a konfliktusok megelőzésére és a béke megteremtésére szolgál, ma egy – a fegyveres konfliktus további súlyos éleződésének lehetőségével is fenyegető – háborút támogató költségvetésen kívüli eszközként alkalmazza az EU.

A háború eszkalációja helyett azonban tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség, ahogyan erről Orbán Viktor miniszterelnök is beszélt egy katari gazdasági fórumon, bírálóan hozzátéve azt is: ez a háború a diplomácia kudarca, amelynek sohasem szabadott volna megtörténnie.

Forrás: EuCET

Címlapkép: Illusztráció / Forrás: Marco A. Gomez/US Air Force/AFP