Az Európai Parlament az elmúlt évtizedben egyre markánsabban próbál behatolni olyan területekre, amelyekre az uniós szerződésben foglaltak nem adnak lehetőséget – jelentette ki Kovács Zoltán.

„Ebben a dologban nem osztottak lapot az Európai Parlamentnek” – szögezte le a nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár a Mandiner Reakciónak adott interjúban. Kovács Zoltán arra reflektált, hogy az EP aggályosnak tartja Magyarország soros elnöki tisztét, erről a múlt héten szavaztak is, kimondva: hazánkat alkalmatlannak tartják a poszt betöltésére. Elmondta: az Európai Unió Tanácsának a soros elnöksége valójában nem egy jog, ami elvehető, hanem kötelesség, a Lisszaboni Szerződésben rögzített, intézményileg kialakult rendje van.

Kovács Zoltán problémának látja, hogy az EP-ben a politikai véleményeket tényként akarják bemutatni, amelyeket jogszabályok irányába is elmozdítanának.

„A mainstrem média és az európai uniós intézmények csapdába estek, már nem tudnak, nem lehetnek megengedők Magyarországgal szemben, örökös narratívájuk szerint mi vagyunk az EU fekete bárányai. Ez tizenhárom éve tartó »szappanopera«, miközben a kormány mögött a választók kétharmados többségének akarata áll” – hangsúlyozta az államtitkár, aki szerint „mindig van valamilyen olyan aktuális téma, amely miatt zajlik a nyomásgyakorlás, az elmúlt tizenhárom évben intézményesült egy magyarellenesség az EP baloldalában, ez teljesen nyilvánvaló”.

Megjegyezte, az orosz–ukrán háború kapcsán is el kell mondani, Közép-Európának nem érdeke az, hogy ilyen szankciók legyenek, „miközben hazavágja a GDP-t, és az elhibázott szankciók miatt az egeket ostromolja az infláció”.

„Hogyan is nézne ki az, ha két olyan közép-európai állam vezetné az Európai Unió aktuális elnökségét, amelyeknek a politikai összetétele, illetve támogatottsága nem felel meg az EP baloldali többségének?” – vetette fel Kovács Zoltán.

Magyarországról az EP számos jogállamisági jelentést készített, elítélő nyilatkozatot fogadott el, akárcsak Lengyelországról, pedig nem ártana először az EU-s intézmények szabályos működését vizsgálni, vajon minden, a szerződésben leírt szabályt betartanak-e.

„Mi minden vállalásunkat teljesítettük” – hangsúlyozta Kovács Zoltán, utalva arra, hogy a Magyarországtól visszatartott EU-s források küldéséhez szükséges feltételeket a magyar kormány maradéktalanul végrehajtotta. Azonban szerinte félő, ezek ellenére tovább fog húzódni ez a történet.

Mandiner