Az, hogy az amerikai spekuláns átadta átruházta birodalma irányítását a fiára, elvileg lehetne szép és nemes gesztus is az apától. Azonban nem árt szem előtt tartani, hogy a Soros-birodalom egy mechanizmus, egy gépezet, amely nagyobb és hatalmasabb az őt működtetőknél, olvasható G. Fodor Gábor elemzésében.
Adott egy Isten-komplexussal rendelkező, messianisztikus nézetekkel megáldott filozófus, aki ráadásul milliárdos. Pénze, befolyása révén a világ egyik legnagyobb hatalmú embere, de egészen bizonyosan a legnagyobb hatalmú filozófusa. A filozófus célja azonban nem a világ megértése, hanem a világ megváltoztatása, azaz politikai céljai vannak.
Felépített egy olyan hatalomgyárat amely egy globális kiterjedésű politikai vállalkozás.
A módszere, hogy nem belép a politikába (nem vállal politikai szerepet, nem méretteti meg magát, nem látható), hanem kívülről avatkozik be, eszközei az „indirekt befolyásszerzés”, a „közvetett hatalomgyakorlás”, a „kívülről finanszírozott média”, a „civil szervezetek”, a Soros-hálózat.
A módszer lényege nem részvétel, hanem a beavatkozás. Azért avatkozik be, hogy káoszt hozzon létre. Vagy eleve ott avatkozik be, ahol instabilitás van, vagy úgy avatkozik be, hogy instabilitást hoz létre. Az egyensúlytalansági állapotokat kedveli. Ez az a körülmény, amely ugyanis kedvező feltételeket teremt a Soros-birodalom elsődleges politikai tevékenységének, a spekulációnak. A birodalomnak nincsenek morális gátlásai, bárki ellen vétkezik (lásd az angol font, a japán jen, a francia frank, a thaiföldi és a maláj valuta esetét).
A Soros-birodalom a társadalmi béke kiemelten fontos értékeként számon tartott stabilitásnak az ellensége.
A beavatkozás azt is jelenti, hogy ahol kívülről beavatkoznak, ott szuverenitássérelem keletkezik. Nem a belül lévők akarata dönt, hogy legyen, milyen irányba menjenek a dolgok a saját országukban, hanem kívülről döntik el, a szuverén akaratot kiiktatva. A Soros-birodalom tehát nemcsak a társadalmi béke cementjét, a stabilitást rombolja, de az önrendelkezés lényegeként értett szuverenitást is megtámadja.
A Soros-birodalom a szuverenitást támadó fedett struktúra.
A Soros-birodalom ugyanakkor érzéketlen arra, hogy milyen társadalmat ver szét és hol idéz elő politikai káoszt. Az apa éppúgy dollármilliárdokat és hatalmas politikai energiákat fektetett a Brexit megakadályozásába, a Trump elleni politikai akciócsoportok finanszírozására, mint ahogy a „színes forradalmak” (Grúzia, Maldív-szigetek, Ukrajna, Belorusz, Libanon, Tunézia, Egyiptom, Szíria) támogatására is.
A Soros-birodalom társadalmi programja tehát „üres”. Nemcsak bármiféle politikai rezsim, hanem mindenféle politikai berendezkedés a célpontja lehet. A demokrácia is. A Soros-birodalom a demokrácia alapjául szolgáló értékek ellensége is. Nem foglalkoztatja a többségi elv, a választói felhatalmazás, az ellenőrzés, az elszámoltathatóság, a népszuverenitás gondolata, „üres”, érzéketlen a demokratikus elvekkel szemben.
Mint ahogy „üres”, érzéketlen egyébként elsőre talán meglepő módon a liberális elvekkel szemben is. Miközben csupa olyan nagy elvet ír fel a zászlóra (igazságos, nyílt társadalom; transzparencia; alapvető emberi jogok; jogállam), amely ellen a korszellem értelmében nem lehet menni, mert ezek kétségbevonhatatlanul pozitívnak számítanak, addig a valóságban a Soros-birodalom nem harcol transzparensen; a Soros-hálózat sokszoros személyi átfedésekben, zavaros módon, átláthatatlan pénzügyi manőverekkel és indirekt módszerekkel operál (Soros iróniájáról árulkodik, hogy Transparencynek nevezte el a saját intézetét).
Vagy nézzünk csak egy kedvelt liberális toposzt, a kisebbségi jogok kérdését: míg Soros Észak-Macedóniában az albán kisebbség jogai mellett állt, addig a háború előtti Ukrajnában egy olyan rendszert támogatott, amely a kisebbségi jogok ellen lép fel. Nem a kisebbség jogai számítanak, hanem a zavarkeltés. Arról már ne is beszéljünk, hogy a liberális és demokratikus társadalmak alapvető értéke a törvények uralmának gondolata, mely szerint a törvény mindenkire egyaránt vonatkozik. Soros azonban törvények fölött állónak gondolja magát és intézményeit: bár minden egyetemre ugyanazok a törvények vonatkoznak Magyarországon, a Soros-egyetemre azonban mégse vonatkozhattak ugyanazok a törvények. A Soros-birodalom tehát nem demokrata, nem is liberális, csupán „üres”. Vagy még rosszabb.
A Soros-birodalom a hatalom mikrostruktúráin keresztül a beavatkozás szerkezeti helyeit keresi. Meg akarja szerezni a kulturális hatalmat. Stratégiai kérdésként tekint a felsőoktatásra; a tömegkommunikációra; a hírek gyártására, értelmezésére és ellenőrzésére; a tudomány „demokratizálására”; a könyvkiadás, a szórakoztatóipar, a művészet, a filmipar leuralására. Minősítő, osztályozó intézményeket tart fenn: ők minősíthetnek, őket azonban nem lehet minősíteni (Amnesty International, Freedom House, Helsinki Bizottság, Transparency International).
Célja mindenütt a zárt identitások lebontása: a hagyományos családfelfogás megcáfolása az LMBTQ-jogok támogatása révén; a nemzetek megcáfolása a migráció és a nemzetek feletti szervezetek és megoldások, a multikulti támogatása révén; az élet értelmének megcáfolása a legális drogfogyasztás, az eutanázia, az abortusz támogatása révén. Nyíltan progresszív ügyek mellé áll társadalmi zavarkeltés céljából (harc a „rendszerszintű rasszizmus”, a „rendőrségi brutalitás” ellen; „börtönbiznisz”-perek Magyarországon). Támogatja a megcáfolt hatalom elleni engedetlenséget (erőszakmentes ellenállástól a „színes forradalmakig”).
A Soros-birodalom a politikai nyomásgyakorlás eszközeiben is totális. Támaszpontokat és hídfőállásokat épít ki (jó sokáig Budapest volt a Soros-birodalom központja). Gazdasági befolyásszerzés érdekében cselekszik (Soros büszke arra, hogy a térségben egyszemélyes Marshall-segélyként üzemelt). Informális és indirekt nyomásgyakorlás eszközeivel él (alapítványok kiterjedt hálózata révén; az NGO-k összehangolt munkájával; korrupcióellenes „civil” aktivisták, emberjogvédő szervezetek mobilizálásával; oknyomozó riportok, tényfeltáró jelentések és háttéranyagok segítségével; az uniós rosszallás és nemzetközi sajtónyomás erejével; uniós büntetőmechanizmusok menedzselése révén – például a strasbourgi nemzetközi bíróságon keresztül támadja Magyarországot).
Indirekt befolyásszerzésre tör (sajtófelvásárlások, intézmények megszállása, ügyes személyzeti politika segítségével; Soros-szakértők és Soros-fiókák veszik be a közélet támaszpontjait).
Nyílt befolyásszerzést gyakorol (van, ahol megszállja a politikai élet első vonalát: Lengyelország, Szlovákia, Moldova, Albánia, Grúzia, Észak-Macedónia tudna miről mesélni). Ellenzéki szervezeteket finanszíroz (Belorusz, Magyarország, Moldova). Megszállja az államot (rendvédelmi szervek feletti ellenőrzés megszerzése, belügyi szervek feletti hatalmi ellenőrzés révén; különleges nyomozati szervek felállítása és működtetése, az ügyészség kiszervezése által – például Romániában). Totális konfliktusmenedzsmentet működtet (…) Politikai káoszt idéz elő, mert lételeme a válság (és csendes felforgatás, forradalom, puccs, rendszerváltás, zavargások az „eredmény”).
