Mi lehet a baj Kertész Imrével, és főleg a kormánnyal, amely egy intézetnyi pénzt és erőforrást fektetett az íróba, néhány évvel a halála után? – teszi fel a kérdést Vésey Kovács László újságíró.
A kormánnyal – a baloldali szemlélő számára – nyilván úgy általában minden is; akár van Kertész Imre Intézet, akár nincs, akár van az intézeten sapka, akár nincs, az rossz. Na, de Nobel-díjas írónkkal is lehet ám baj: például az, hogy a fasizmust és a kommunizmust is határozottan elutasította.
Ugyanez nem mondható el Vámos Miklósról, akinek azzal szemben támadtak kifogásai, hogy az állam magára vállalta Kertész szellemi örökségének fenntartását, terjesztését. Az ügy mérlege tulajdonképpen máris pozitív, hiszen Vámos ízelítőt adott a kommunista átváltozóművészek csúsztatásaiból, ráadásul reflexből felmondta a jól ismert SZDSZ-es propagandát is.
Libri-ügy
Szerencsésen egybeesik ez a Kertész Imre hagyatékával kapcsolatos magánkritika a Libri-ügyben bemutatott posztkommunista–liberális rettegéssel. Utóbbiban ugye annyi történt, hogy egy kormánypárti kutató- és oktatóintézet többségi tulajdonra változtatta az eddigi kisebbségi tulajdonát egy könyvkiadóban és -terjesztőben. Skandallum! Nem bántottak, nem semmiztek ki, nem nyomtak el senkit, mégis egekbe szökött a rikoltozás, a balos megmondóemberek megkezdték a passzív-agresszív nyomásgyakorlást a balos táborhoz sorolt írókra, hogy hagyják ott a Libri kiadóját, és persze megindult a néhol jópofa, de többnyire csak kicsit vagy egyáltalán nem vicces baloldali humorözön, miszerint elnyomás és diktatúra.
Mindez csak azért érdekes Vámos Miklós kritikájával egy lapon, mert a két párhuzamos jelenségből megint teljesen nyilvánvaló, amit eddig is tudtunk: a posztkommunista–globalistáknak igazából csak egyetlen bajuk van a nemzeti kormánnyal – az, hogy létezik.
Egyrészt ebből a szempontból érdemes megfontolni bármilyen együttműködési, békülési kísérletet irányukban, hiszen ezzel a bolsevikokra és nácikra jellemző hozzáállással, amely mások puszta létét gyűlöli, igazából semmit sem lehet kezdeni. Másrészt ennyire érdemes komolyan venni, ha valami kínjuk van. Mint például Vámos Miklósnak.
„Soha semmilyen szervezet nem állt mögém”
– így tudatta Vámos Miklós a Magyar Hang podcastjában, még a Kertész-téma előtt, hogy milyen nehezített pályát kellett bejárnia egész életében. Tulajdonképpen, ha jobban megnézzük, talán még áldozat is. Mit tesz az ember, amikor ilyen gerendáspéteri szenvedéstörténetet hall valakitől? Mindenekelőtt gyanakodni kezd, hogy nem az igazság hangzott el, ezért megnézi, van-e valami lenyomata az illetőnek a Hálózatban. És hát van.
Egy nehéz élet a Párt tenyerén
A saját bevallása szerint született kívülálló és magányos harcos Vámos Miklós, aki „nem tartozott soha egyik táborhoz se”, egészen más fénytörésben jelenik meg Mező Gábor múltfeltárásában:
már fiatalon ahhoz a szélsőbalos társulathoz tartozott, amely jórészt kényelemben és jólétben élő budapesti diákokból, egyetemistákból állt, nagyon gyakran káderszülőkkel.
Vámos apja Rajk László titkára volt, tehát közel volt azokhoz a körökhöz, ahonnan kivajazott úton lehetett érvényesülni a diktatúra évtizedeiben. Már gimnazista korában díjakkal, sajtóhátszéllel és rengeteg fellépéssel halmozta el Vámos mozgalmi propagandazenekarát, a Gerillát a kommunista rendszer. Volt, aki sem ennyi idősen, sem később nem juthatott segédmunkás szint fölé, mert rendszerellenségnek minősítették, sőt volt, akit ennyi idős korában felakasztottak Kádárék;
Vámos Miklósnak (eredeti nevén Vámos Tibor) viszont, aki mögé soha nem állt senki, már ekkor központilag tüzelt sztárság szakadt a nyakába.
Az 1967-es pol-beat fesztiválon rájuk hulló díjesőben ott volt az ’56 utáni véres megtorlásban kulcsszerepet vállaló, de ekkor már tévé- és rádióelnökként Jó Ember Tömpe István különdíja is, továbbá egyből kislemezeik jelenhettek meg. Csak összehasonlításként: a ‘70-es évek legnépszerűbb rockzenekarának, a P. Mobilnak öt éven át kellett kilincselnie egyetlen nyomorult kislemezért, nagylemezt pedig addig nem adhatott ki, amíg a magányos harcos Vámos Miklóst tenyerén hordozó Hálózat fel nem bomlasztotta a zenekar eredeti felállását.
Nehéz időszak volt, na!
A kádergyerekként nehéz sorsot élő Vámos elbeszéléseit 22 éves korától kezdve kiadta a Magvető. Az a Magvető, amelyet a Magyar Hang műsorában is felmagasztalt, és amelynél a korábbi katpolos és ÁVH-s terrorista, Kardos György óvó keze alatt lódult meg az ő írói pályafutása. Vámos neve ráadásul az állambiztonsági iratokban is felbukkan a kádergyerekeket szép számban tömörítő maoista „újbalos” körben – ugyancsak ennek a társaságnak köszönhetjük például Demszky Gábort.
Ez, a kommunista állami befolyással remek szimbiózisra találó Vámos Miklós aztán most hirtelen nagyon ellenzi az állam szerepvállalását az irodalmi és kulturális térben. Micsoda fordulat!
A nagy üzlet
A Magyar Hang műsorában szóba került Kertész Imre és az ő életművének, szellemi örökségének fenntartására hivatott Kertész Imre Intézet. Vámos szerint ennek semmi köze az író elismeréséhez, hanem csupán financiális megfontolások állnak mögötte, pénzt akarnak csinálni az egyetlen irodalmi Nobel-díjasunkból.
Egészen nagyívű üzleti terv kontúrjai sejlenek itt fel, ahol az állam elég sok pénzt elkölt egy összetett feladatokra szánt intézet létrehozására, de ezzel csak az a célja, hogy megkaparinthassa az óriási dohányt. Ha ez így van, akkor valaki nagyon nagy üzleti spíler odafönt. Ehhez képest viszont – Vámos szerint – nem képes üzemeltetni egy ilyen intézetet az állam, csak rátenyereltek Kertész Imre műveinek jogaira, és vagy ki se adják őket, vagy rosszul megy a bolt. Bezzeg, amikor még a Magvető adta ki! Nem tudom, mekkorát zuhant a Kertész-könyvek eladási mennyisége, de Vámos Miklós bizonyára birtokában van az előtte-utána számoknak, ha ilyen magabiztosan nyilatkozik.
A Kertész Imre Intézet amúgy kiadja a Nobel-díjas író könyveit, üzemelteti a róla nagyjából minden információt tartalmazó honlapot, felépíttette és gondozza a sírját, emléktáblát állított az egykori lakhelyén, az országot bejáró tablókiállítást szervezett Kertész Imre bemutatására, oktatási programokat, rendhagyó irodalomórákat szervez, az íróhoz kapcsolódó művészeti pályázatokat bonyolít le.
Persze biztosan lehetne jobban csinálni, de hát amikor annyiból állt Kertész szellemi örökségének a gondozása, hogy a Magvető kiadta a könyveit, az sokkal jobb volt!
Mindörökké hűség a (poszt)kommunista Hálózathoz
Mert akkor vették az emberek Kertész könyveit, most meg állítólag nem.
„Ez olyan, mint a szocializmusban: ha az államnak volt egy csavargyára, az sose ment. Akkor, ha valaki ellopta vagy privatizálta – ezek rokon megoldások –, attól kezdve jól ment. Mert az állam nem tud üzemeltetni semmit”
– így Vámos. Mert hát a szocializmus a zsinórmérték, ahogy akkor volt, csak úgy történhet. Az állam nem jó gazda – harsogta örökké az SZDSZ, és aztán el is lopták meg átjátszották külföldi kezekbe az állami vagyont.
Figyeljük meg a finom csúsztatásokat, mert a kommunistából globalista demokratává átvedlett Hálózat alapvető trükkjei ezek!
Igazi átváltozóművészek játszottak mindig is ebben a csapatban: katpolosokból, ÁVH-sokból, vallatótisztekből, a diktatúra véreskezű pribékjeiből vállalatvezetők, könyvkiadók, írók, humoristák, újságírók, kultúrairányítók lettek, az ezüstkanállal a szájukban született kádergyerekekből pedig véleményvezérek és az egész ország által kedvelt tévések a Párt által irányított köztévében.
És akkor egy ilyen kádergyerekként indult propagandazenész, majd író ajnározza 2023-ban az ÁVH-s Kardos György által bejáratott, a kommunista rendszerhez szervesen hozzá tartozó Magvető kiadót, de egyúttal szorgosan felmondja a leckét, miszerint az állam rossz gazda.
Lopásnak minősíti a privatizációt – persze a vele egy oldalon álló posztkommunista elkövetőket nem nevesítve –, de az állami tulajdonnál szerinte még az is jobb, mert legalább az ellopása után működőképes lesz.
„Írót se lehet kinevezni, kiadót se lehet kinevezni. Ezek a dolgok kialakulnak, vagy inkább teremnek”
– teszi még hozzá Vámos. Mondjuk éppen az őt felemelő kommunista diktatúra megtette mindkettőt. Írókat és kiadókat is kinevezett, másokat pedig, akik akár tehetségesebbek voltak a támogatottaknál, de nem a rendszernek kedvesen írtak, elhallgatott, ellehetetlenített, tönkretett. Most pedig utólag megy a dolgok szétkenése, a múltszépítés, amiben ezúttal Vámos exponálta magát.
Ilyen, ártalmatlannak és szelídnek álcázott figurák mérgezik folyamatosan a közéletet és a közhangulatot 1990 óta. Ha egyetlen Nobel-díjas írónk hagyatékának közreadására megalkotnak egy teljes intézményt, az se jó ám nekik.
Semmi se jó nekik, kivéve, amikor a kezükben volt a hatalom – azt nagyon bírták.
Aki pedig kiszedte őket ebből a hatalomból, azt nagyon gyűlölik. Minden egyes lépését, még azt is, ha levegőt vesz. És legyünk őszinték: Kertész Imrét se nagyon kedvelik. Elkövette ugyanis azt a bűnt, hogy a náci mellett a kommunista diktatúrától is berzenkedett, attól is igyekezett távol tartani magát. Mert felismerte, hogy egymáshoz tartoznak – ugyanolyan undorító mindkettő.
