A liberális életmagyarázók maradtak azok, akik voltak: kártékony, mindig mindent jobban tudó, gátlástalan gazemberek. Dippold Pál írása.
A szellemi terroristák leginkább a média világában tudják láthatóvá tenni magukat és eszméiket. Mint annyi minden másban, ezen a téren is arról van szó, hogy egy jól meghatározható kisebbség igyekszik a véleményét ráerőszakolni a többségre.
Hiába sorakoznak a józan adatok amellett, hogy az életről úgymond hagyományos módon gondolkodók teszik ki a világ, de ne essünk túlzásba, Magyarország népességének meghatározó többségét. Jönnek és jönnek és jönnek a véleményterroristák. Egy rendkívül szűk, ám hatalmasan pökhendi, a liberális eszmebuborékban úszkáló, önmagukat haladó szelleműnek kikiáltó kisebbség képviselői.
Az természetes, hogy ugyanazt a világot, annak eseményeit minden ember másként és másként látja, és a 21. században ennek igen könnyen hangot is adhat. Az internet korában élünk, az úgynevezett közösségi felületeken mindenki azt és úgy mond, amit és ahogyan akar. Formálisan ez a totális véleményszabadság.
Aztán ott vannak a hírportálok. Az itt megjelent cikkeket bárki elláthatja a megjegyzéseivel. Egyetérthet, megfogalmazhatja különvéleményét, álszent határok között káromkodhat, utálkozhat, és lényegében mindezt a teljes szabadságnak gondolhatja.
Hogy ne csak elméletieskedjünk itt, nézzük a fentieket igazoló legújabb példát. Végigszáguldott az interneten az a videó, ami bemutatja, miként fékeztek, aztán állítottak meg egy ámokfutó illetőt Dunakeszi mellett. Utóbb kiderült, egyszerű közúti ellenőrzésnek indult az eset. A rendőröknek nem volt nehéz észrevenni, hogy egy rendszám nélküli Mercedes megy az úton. Próbálták megállítani, az autó kétszáz kilométeres sebességgel elszáguldott. A rendőrök utánaeredtek, és néhány perces üldözés után lekapcsolták.
A többség számára egyszerű a történet: ha valaki rendszám – és mint kiderült: jogosítvány – nélkül közlekedik, az egyértelműen nem tartja be a szabályokat. A rendőrnek az a dolga, hogy ezért megfogja és megbüntesse. Tiszta képlet.
Előjöttek azonban a liberális életmagyarázók. Az egyik azzal kezdte: ez nem Amerika. Mert ugyebár, a mozifilmekből úgy értesült ez a szabadságvágyó újságíró, hogy a korlátlanságok földjén gyakori az autósüldözés, ott megengedett a célpontok ilyenforma megállítása. Nálunk viszont nem.
Előhúzott egy közlekedési szakértőt, aki afféle, a köreikben megszokott dögunalmas, hosszú és nagyképű mondatokkal próbálta elmagyarázni, hogy miért cselekedett helytelenül a kétszázzal menekülő Mercedest megállító rendőr. Hogy nálunk ez törvénybe és belső szabályzatokba ütköző cselekedet, mert egy rendőr nem tehet ilyet. Mert veszélyeztette a többi közlekedőt. Mert, ahogy a videó is igazolja, kirángatta az összetört Mercedesből a papucsos sofőrt, aki nem mellesleg azt kiabálta a rendőröknek, megdöglötök, és nahát, micsoda embertelenség, az aszfaltra hasaltatták, és ott bilincselték hátra a kezét.
Másnap előállt egy újabb balliberális értelmező: a rendőrök durvák voltak a kétgyermekes családapával. Az nem számít, hogy ez az ember annak a több tucat éppen arra autózó családapának, családanyának és gyerekeiknek jelentett száguldozásával halálos veszélyt.
A véleményterroristák tehát ebben az esetben sem tudtak kibújni a bőrükből. Maradtak azok, akik mindig is voltak: kártékony, mindig mindent jobban tudó, gátlástalan gazemberek.
A sokak életét veszélyeztető Mercedest megállító rendőr meg joggal lehet büszke magára. Mellette áll a józan többség.
