Boris Palmer története arra is jó, hogy lássuk, a liberális demokrácia nyugati világában mi jár a mainstreamtől, a pártdirektíváktól elhajlóknak.

„A Zöld határon is túl”. Ezt a címet kapta az MCC Magyar–Német Intézetének szeptember 5-re meghirdetett előadása. Kis zöld vagy nagy Zöld az a határ? Mi, magyarok azonnal a kisbetűs zöldhatárra gondolunk, a kerítéssel, őrökkel nem védett határmenti területekre, amelyen mostanában az ellenőrizetlen migráció próbál keresztülhaladni Európa belseje felé. A kisbetűs zöldhatár a tökön-paszulyon népi kifejezés hivatalos változata. A nagybetűs Zöld egy mifelénk nem használatos pártelnevezés vagy ideológiai elkötelezettség, holott, ha szétnézünk a hazai politikai palettán, legalább 3-4 mikropártocska veszi fel a nemzetközi támogatást zöldpárti jogcímen.

Az MCC rendezvényén a nagybetűs Zöld érvényes, hiszen a meghívott vendég Boris Palmer, egy közepesnél kisebb méretű német város, Tübingen főpolgármestere.

Palmer, amióta beleszagolt a politikába, a Zöldek stabil emberének számított.

Na, nem a klasszikus 68-as nemzedékből, akkor ő még a világon sem volt. A köztes zöldgenerációból való, amelyik még nem csak ide-oda szagolgatott az egyetemek környékén, hanem koptatta is a padokat. Ő például a nagyhírű tübingeni egyetemét, ahol diplomát is szerzett.

Még harminc sem volt, amikor a párt színeiben bekerült a tartományi parlamentbe, majd 2007-ben Tübingen főpolgármesterévé választották.

Kezdettől fogva problémák voltak vele, mert elhajló volt, önjáró, sok dologban nem követte a párt direktíváit, sőt önkritika gyakorlására sem volt hajlandó.

A nyilvánosság ebből csak azt látta, hogy a fenegyerek Palmer megint mondott vagy tett valamit olyat, ami Tübingen egyetemi polgárainak tetszett. És a város összlakosságának harminc százalékát, a választóknak több mint felét ők teszik ki.

Azt talán senki nem gondolta, hogy a párt listázza Palmer félrelépéseit, és majd amikor azt a bizonyos Zöld határt túllépi, vizsgálatot indítanak ellene.

Ez nagyjából második ciklusának vége felé következett be, így a harmadikat (2022-től) már független jelöltként abszolválta, veszítve ugyan tíz százalékpontot népszerűségéből, de a szavazatok még mindig elegendőek voltak az abszolút többségre.

Palmer megnyilvánulásai egy olyan párttag képét rajzolják fel, „aki fokozatosan, egyre inkább eltér saját pártja irányvonalától, és egyre jobban szembefordul annak alapértékeivel” – foglalta össze a Zöldek ügyvédje kizárási indítványában Palmer bűneit. A bűnlajstromból csak néhányat emelnék ki, hogy lássuk azokat az elkövetett hibákat. Nekünk ismerősek lehetnek ezek, akár a Pál utcai gittegylet Nemecsek Ernő kizárásához készült listájára, akár az ötvenes évek kommunista elhajlóit leszalámizó bűnökre gondolunk.

Palmer például azt mondta egyszer, hogy

komolytalan olyan kérdésekkel foglalkozni, hogyan neveznek egy édességet.

Ha négercsóknak hívják, akkor az a neve. Punktum. Pedig a négercsókot a politikai korrektség másutt csokicsókká változtatta, nálunk meg – politikai korrektség hiányában – egyenesen meg is szüntették a gyártását. Később, már a nagy migrációs hullám idején Palmer egy interjúban a menedékkérőktől törvénytisztelő magatartást követelt, szerinte egyébként sem jogosult mindenki menedékjogra.

Ráadásul kijelentette, hogy az Európai Unió külső határait szükség esetén fegyveresen le kell zárni.

Mindezek nemcsak a párt alapelveit sértették meg, hanem a Zöldek szerint az Alaptörvényt is. A covid idején kinyittatta a város szórakozóhelyeit, ahova elegendő volt egy gyorsteszt a belépéshez.

A központi utasítást felülíró „tübingeni modell” a társadalmi szolidaritás szövetségi értékrendjébe gyalogolt bele.

Én sem sorolom tovább Palmer bűneit, pedig van köztük egy-két szaftosabb is, amit a sajtó nem is mer nevén nevezni.

A kizárás lehetősége ott lebegett már egy ideje Palmer feje felett, de nem okult belőle, és egy antiszemitának minősülő megjegyzésével ismételten megsértette a Zöld közösségi elveket. Ha valaki, ő megtehetné, legalább is nálunk biztosan, hiszen nagyapja, Siegfried Kilsheimer zsidó volt, akinek 1938-ban az Egyesült Államokba kellett menekülnie a náci Németországból.

Antiszemita kijelentése után mégis úgy látta a legjobbnak, ha önként kilép ebből a színes világmegváltó-világidegen gittegyletből.

Ne tetézd a bajt! – mondta a gárdista a cigánynak, mikor Tóra-olvasáson érte. Legalábbis a magyar rasszista vicc szerint. Mi megengedhetünk magunknak ilyen vicceket is, de Boris Palmer független német városvezető még azt sem, hogy kedve szerint oda menjen előadni, ahova meghívták. Jelen esetben Budapestre, a Mathias Corvinus Collegiumba.

Mikor kiderült az ügy, a teljes német sajtó és politikai ellenfelei össztüzet indítottak a polgármesterre.

„Egy jobboldali, Orbán által pénzelt agytröszt vásárolta meg a független (!) Palmert! Az MCC menekültellenes és homofób értékrendet képvisel, az emberség és a szolidaritás, a közös megoldások kidolgozása helyett meg akarják osztani Európát. A magyarországi szerepléssel a tübingeni polgármester a szélsőjobboldalnak jár a kedvében.” Így kavarognak a magyarellenes indulatok a német sajtóban.

Palmer magyarázkodik, nem, nem fog találkozni a magyar miniszterelnökkel. A háromnapos magyarországi útja a partnerségi eszmecserét és a párbeszédet szolgálja, például a tübingeni Unterjesingen és a Pest vármegyei Iklad testvérvárosi kapcsolatának megerősítését. De senki sem mossa le róla, hogy valójában azt a politikai családot keresi, amelyik befogadná.

Palmer magyarázkodik, mert a meghívó kézhezvétele után kikérte egy neves tübingeni professzor szakvéleményét a meghívó félről, és a professzor elfogadásra ajánlotta.

Most a professzor is magyarázkodik, mert összetévesztette a Mathias Corvinus Collegiumot a Corvinus Egyetemmel.

Nem tudom melyik a kínosabb, ez a mostani mea culpa, vagy a két intézmény összetévesztése. Mert utóbbiból látható, hogy mennyire alapos ismeretei vannak a hozzáértő németeknek is a magyarországi viszonyokról.

Boris Palmer története arra is jó, hogy lássuk, a liberális demokrácia nyugati világában milyen a véleményformálás, az önálló döntés szabadsága, mi jár a mainstreamtől, a pártdirektíváktól elhajlóknak, hogyan működik a karaktergyilkosság. Mindez déjà vu nekünk, mert kísérteties hasonlóságot mutat azzal a világgal, amit mi itt, Európa keleti oldalán egyszer már keserűen megtapasztaltunk.

A szerző történész

Forrás: Magyar Hírlap

Címlapkép: Boris Palmer Facebook