Megkezdődött a 2023-as EuCET konferencia szervezése. Ennek kapcsán Csizmadia László, az EuCET grémiumának tagja a testvériség nevében hívja az EuCET lengyel alapító tagját, Tomasz Sakiewiczet a tanácskozásra.

Tisztelt Grémium társam!
Kedves Tomasz!

Az EuCET-tel kapcsolatos felkérésre vonatkozó leveledet megkaptuk, de döntésed számunkra nem világos.

Megfontolt nép lettünk, a béke és a békesség hívei vagyunk. Ugyanúgy, min Ti, befogadjuk, ellátjuk és segítjük az ukrán menekülteket.

Emellett szuverenitásunk éppen olyan fontos számunkra, mint Lengyelországé. Európa, mint földrész, akkor maradhat szabad, ha építheti gyermekei számára a szebb jövőt és ha nem fogadja el gyarmatosító sorba kerülését. A nagyhatalmak ilyenfajta elképzeléseivel szemben az ukrán, lengyel és magyar éljen szuverenitásban!

Úgy érzem, hogy az EuCET civil mozgalom, közös alapítása is ezt húzza alá.

Évezredes barátságunk nem lehet prédája a politikusok szándékolt, vagy esetleges tévedéseinek.

Civil függetlenségünk megőrzésének záloga a keresztényi nemzetpolitika támogatása, II. János Pál pápa iránymutatása szerint.

Közös törekvéseink egyetlen igaz pontját sem hagyhatjuk veszni:

– a szuverén nemzetállam
– a migránskvóta elutasítása
– az Európai Unió bürokratákkal uralt levegőjének kicserélése
– polgáraink részére járó EU támogatások megszerzése
– az amerikai demokraták pénzügyi köreinek (pl. Soros György) az országgyűlési választásokba történő beavatkozásának megakadályozása.

Az utolsó pontban foglaltak miatt bizony résen kell lenni. Ezt aláhúzzák a magyarországi választások során kiderült anomáliák.

Ne feledjük, amikor a PIS ellenzékben volt, ott voltunk Varsó utcáin és kiálltunk közös igazunk mellett. Most ki kell állnunk az Európai Unió reformálása kapcsán a keresztény-zsidó kultúra megőrzéséért.

Tanácskozásunkon nincs orosz meghívott. Civil függetlenségünk demonstrálása mellett a keresztény-konzervatív-nemzeti érzelmű résztvevők szabadon elmondhatják véleményüket akár az orosz-ukrán háborúról is.

A magam részéről arra biztatlak, hogy mint az EuCET grémiumának megválasztott tagja tiszteld meg alapító társaidat jelenléteddel.

Az EU jövője megkívánja tanácskozásunkon elhangzott vélemények összegzése után a közjó képviseletének demonstrálását, elküldött üzenet formájában. Közös küzdelmünk eredményességét az EU bürokráciája nemzeteket fojtó levegőjének kiszellőztetése jelenti.

Sok sikert kívánok a 2023. október 15-i parlamenti választásokhoz! Hajrá Lengyelország, hajrá PIS és a magyar-lengyel emberek közös barátsága!

Az EuCET-ben résztvevő több mint 20 ország közösségeinek résztvevői nevében várunk Budapestre, mielőbbi remélhetőleg pozitív válaszod elküldése kapcsán.

Barátsággal

Csizmadia László
az EuCET grémiumának tagja

Címlapkép: Tomasz Sakiewicz / Fotó: civilek.info