„Olyan nép a székely, hogy akkor is érdemes volna őket megszeretni, ha egy szót sem tudnának magyarul. Hát még így, mikor egy szót sem tudnak másképp!” Mi meg tegyük hozzá, ilyen szeretni való a palóc is!
Az útikönyv szerény kiállításnak nevezte azt a Szklabonyán (ma Szlovákia) található parasztházban rendezett tárlatot, mely Mikszáth Kálmán írónak állít emléket, hiszen ő fiatal korában itt élt és nevelkedett. Nem volt igaza – mármint az útikönyvnek abban, hogy a szerény jelzővel illette a kiállítást –, egyrészt azért, mert egy gyönyörűen felújított parasztportát láthatunk, melyben a nagy író s családja hétköznapjairól igencsak sok információhoz juthatunk a mai technikát is kiválóan alkalmazó tárlaton. S írói munkásságáról is igen alaposan tájékozódhatunk. Éppúgy, mint az ugyancsak felvidéki születésű Madách Imre kastélyában (Alsósztregován), melyről az elmúlt héten írtam, ugyanazzal a céllal, mint most. Magyarán azért, hátha egyre többen határozzák el Magyarországon – azok közül, akik eddig még nem tették meg –, hogy kirándulnak erre a vidékre, s a két irodalmi óriás előtt szülőhelyükön teszik tiszteletüket.
Nos, a Mikszáth-házban látható kiállítás éppoly lenyűgöző, mint amit a Madách-kastély pazar termeiben láthatunk. Az egyik ugyanis a kastélyhoz illik, a másik a parasztházhoz. S ha mindkettőt megnézzük, percek alatt kiderül, kunyhóban, parasztházban és kastélyban, palotában is egyaránt születnek szellemóriások, s életük, munkásságuk megértését sokban segíti, ha meglátogatjuk szülőhelyüket.
A Mikszáth házban például az is kiderül, hogy a község temetője, mely pontosan szemben található az író házával, a gyermek Mikszáth életének fontos helyszíne volt. Tanítójával ugyanis sok-sok mesét szőttek a szép sírkertről, mely nyilvánvalóan megmozgatta a fiatal Mikszáth gyermeki fantáziáját, azt mondják, sok kis mesét költött a temető köré.
Az emlékházban – miként a Madách-kastélyban is – több idézet van az író-politikustól. Íme az egyik:
„A politikus műve csalhat, a művészé nem. A beszéd lehet hazug, az ecset soha.”
Már csak azért is szellemi élmény ilyen helyeken járni, mert gondolatban akár vitatkozhatunk is az íróval. Aki nyilván saját politikai pályafutása során bizton állíthatta, hogy
„Semmi, még a pénz se fogy oly villámgyorsan, mint a tisztelet és tekintély, ha egyszer az ember költeni kezd belőle.”
Hogy az iránta érzett tisztelet nem kopott, sem íróként, sem politikusként, azt az is bizonyítja, hogy volt időszak, amikor a legolvasottabb magyar íróként tartották őt számon. Egy irodalomtörténészünktől származik az az igaz mondás (bocsánatot kérek, de a nevét elfelejtettem), hogy
„Minden író addig él, ameddig vitatkoznak róla.”
Nos, örömünkre szolgálhat, hogy nálunk az íróink sokáig fognak élni, hiszen a magyar irodalmi életben hosszú névsort alkothatnánk azon nagyszerű írók nevéből, akikről meglehetősen sokat vitatkozunk, mondjuk Madáchtól Máraiig, s akkor a maiakról még nem is szóltunk.
Még véletlenül sem volt szándékom, hogy bármiféle irodalmi fejtegetésbe kezdjek, ez a rövid cikk amolyan hétvégi kirándulásajánló. Hosszú még az ősz, s nálunk szép is szokott lenni. Föl kell kerekedni, s meg kell nézni Szklabonyát meg Alsósztregovát is. Azaz a Madách-kastélyt és a Mikszáth-házat is. Sok mindent megértünk, és sok mindenen el is merenghetünk, ha ezt megtesszük. Megértjük Mikszáthot, a palócokat, és sok-sok tekintetben a magyar sorsot is. Amihez hozzátartozik Mikszáth egy mondása is, pontosabban egy sokat hangoztatott véleménye is:
„Olyan nép a székely, hogy akkor is érdemes volna őket megszeretni, ha egy szót sem tudnának magyarul. Hát még így, mikor egy szót sem tudnak másképp!”
Mi meg tegyük hozzá, ilyen szeretni való a palóc is!
Kiemelt kép: MTI / Szigetváry Zsolt
