Kínai autógyár érkezhet hazánkba, a jelek a világ legnagyobb elektromos autógyártójára, a BYD-ra utalnak. Magyarország és Kína együttműködése a 2010-es kormányváltás óta sikersztorivá érett, az ázsiai óriás ugyanis hazánk kilencedik legjelentősebb kereskedelmi partnere, és idén ismét a legnagyobb külföldi befektetője.

A hazai akkumulátorgyártásba való kínai nagyberuházásokhoz is kapcsolódna egy elektromos autókat készítő kínai autógyár érkezése. A BYD (Build Your Dreams) több európai országban is nézelődik, Magyarország is ott van a jelöltek között – írja a G7.hu gazdasági hírportál. A BYD a konnektorról tölthető, tisztán elektromos és plug-in hibrid autók egyik legnagyobb gyártója.

A vállalat tavaly 1,86 millió akkumulátoros autót adott el, és a hibrideket is beszámítva darabszámra ezzel már ők a világ vezetői a szegmensben.

Főleg az olcsóbb, népautó-kategóriákban erősek; a gyártási láncuk elképesztően hatékony, szinte a teljes vertikumot házon belülre vitték a lítiumbányászattól a mikrocsip-, akku- és autógyártásig.

Magyarországon már több üzemük működik: Komáromban kisebb e-buszgyáruk van, Fóton most építenek akkumulátor-összeszerelő üzemet, Pátyon pedig Huawei telefonokat gyárt az egyik leányvállalatuk.

Miközben Kínában tavaly egy év alatt tripláztak, az exportjuk csak most indul be. Európában 18 országban értékesítenek, a magyarországi megjelenést épp a héten jelentették be.

Három típussal (Atto 3, Dolphin, Seal) indulnak. 2030-ra az európai e-autópiacon a három legnagyobb között akarnak lenni.

Az ázsiai cég európai megjelenését azonban megnehezítheti, hogy az olcsó kínai e-autóktól tartó Európai Bizottság szeptemberben francia kezdeményezésre vizsgálatot indított a dömpingárakkal vádolt kínai exportőrök ellen. Ennek a vége büntetővámok bevezetése lehet. A kínai gyártók ennek a kivédése miatt is érdekeltek abban, hogy a gyártást Európába hozzák. Nem véletlen tehát, hogy Magyarország több, európai gyártást tervező kínai autógyár horizontján is ott van.

A BYD akár két európai gyár építésében is gondolkodik. Tavasszal ugyanis a Financial Times értesülése szerint öt lehetséges helyszínnel számolt: Német-, Francia-, Spanyol- és Lengyelország mellett Magyarországgal. A döntés még idén megszülethet, a cél, hogy a gyártás már 2025-ben elinduljon – olvasható a G7.hu-n.

„Ma már egyáltalán nem túlzás azt mondani, hogyha egy kínai beruházás Európába jön, az nagyon nagy valószínűséggel Magyarországra jön” – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter e heti kínai látogatása alkalmával. A tárcavezető hozzátette: a kínai beruházások nélkül a magyar gazdaság nem tudott volna beruházási rekordokat dönteni az elmúlt években. Tavaly például 6,5 milliárd eurónyi beruházás érkezett Magyarországra.

„A kínai abszolút high-tech beruházásoknak köszönhetően a beruházási rekordunkat idén az esztendő végére meg fogjuk duplázni. És ebben a beruházási rekordban hatalmas szerepe van annak, hogy Magyarország a keleti és a nyugati beruházások találkozási pontja lett. Mégpedig főleg abban az iparágban, amely az európai gazdaság jövőjét a következő évtizedekre alapvetően fogja meghatározni” – fogalmazott Szijjártó Péter.

Forrás: hirado.hu

Címlapkép: Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Vang Csuan-fu, a világ legnagyobb elektromosautó-gyártó cége, a kínai BYD alapító-elnöke (j) a BYD autógyárban, a dél-kínai Sencsenben. (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)