Minden nap telefonon beszél a Gázában található katolikus plébániával, ahol több százan találtak menedékre – mondta el Ferenc pápa első tévéhíradós interjújában, amelyet a RAI olasz közmédia sugárzott szerda este.

A Szentatya szerint minden háború vereségnek számít, mivel „háborúval nem lehet semmit se megoldani, miközben a békével minden nyereség”. A legbölcsebb megoldásnak két egymás mellett élő állam létrehozatalát nevezte, és ezzel egy időben rendkívüli státuszt szorgalmazott Jeruzsálem városának.

A katolikus egyházfő elmondta, hogy naponta telefonon beszél a Gázai övezetben található Szent Család plébániatemplommal, amelyet jelenleg az egyiptomi plébános-helyettes vezet, de egy argentin nővér is szolgál ott, valamint Kalkuttai Szent Teréz anya nővérei, akik beteg gyerekeket látnak el. A pápa információi szerint a plébánián 536-an találtak menedékre, közöttük muzulmánok is.

Ez a háború bennünket is érint, többek között azért, mert a Szentföldön zajlik – mondta Ferenc pápa. Hozzátette, félelmei vannak a konfliktus kimenetelével kapcsolatban.

Az antiszemitizmus erősödéséről úgy vélte, a holokauszt óta „az antiszemitizmus el volt rejtve, de sose múlt el”.

A Szentatya által említett Szent Család katolikus plébánia Gáza északi részében található. Az ott szolgálók, illetve oda menekülők keresztény közösségként fogtak össze, naponta kétszer miséznek, és számtalanszor imádkozzák a rózsafüzért a békéért és oltalmazásért.

Ugyanakkor nehéz helyzetbe is kerültek, mivel a víz- és élelmiszerkészletek fogytán vannak, és a több mint három hete egy templomban való élet és alvás gyakorlati nehézségei megviselik őket.

A csoport egyik fiatalembere, Suhail Abo Dawod a külvilág számára a belátás és a remény hangjává vált: rövid leveleket küldött, amelyekből kiderült, hogy a bizonytalanság és a megpróbáltatások közepette is Krisztushoz akarnak ragaszkodni.

Legutóbbi, október 30-án, hétfőn írt levelében, amelyet a Vatican News publikált, Abo Dawod elismerte, hogy „a háború egy újabb nehéz és kemény napját élte át Gázában”. Ugyanakkor megragadta az alkalmat, hogy néhány „egyszerű lelki gondolatot” osszon meg, amelyek távol vannak a háború politikai oldalától.

„Határozottan hiszem, hogy ez a háború üzenet az egész emberiségnek, nekünk, mindenkinek – írta. – De azt is gondolom, hogy Istennek üzenete van a gázai keresztény közösségünk számára is.”

„Minden felhőnek van egy ezüstös oldala” – tartja a régi mondás. Abo Dawod pedig úgy érzi, hogy a háború „az élet kemény leckéjét” kínálja.

„Talán a háború után mindannyian arra vagyunk hivatottak, hogy jobban szeressük és jobban segítsük egymást, mint egy egységes család, pontosan úgy, ahogyan Jézus segített és szolgált. Úgy kell áldozatot hoznunk, ahogyan Jézus feláldozta magát értünk.” A személyes hozzáállásnak és a viselkedésnek meg kell változnia egy ilyen nehéz időszak után – hangsúlyozza Abo Dawod.

„Másként fogunk élni. Egyedülállóan jó szívvel fogunk segíteni egymásnak, úgy szolgálva az embereket, ahogyan Jézus is meggyógyította őket sok betegségből, az ő nagy és szép lelkével” – írta.

A fiatal katolikus levele végén felidézett egy leckét, amelyet már megtanult, miután október 25-én egy izraeli légicsapás lerombolta földi lakhelyét Gázában.

„Jézust tekintem az igazi otthonomnak. Jézus az én békés és szeretetteljes otthonom ebben a vad világban” – írta. A jövőbe tekintve Abo Dawod egy Thomas Moore-gondolatot idézett: „A földön nincs olyan bánat, amelyet az Ég ne tudna meggyógyítani.”

Magyar Kurír

MTI

Borítókép: A Szent Család plébániatemplom Gázában
Forrás: By Dan Palraz – Own work, CC BY-SA 4.0, https://commons.wikimedia.org