Az Európai Unió jövőjével kapcsolatosan képviselendő magyar álláspontról határozatot fogadott el a Magyar Országgyűlés 2022. július 19-én, amelynek szövegét az alábbiakban tesszük közzé.
Az Országgyűlés 32/2022. (VII. 19.) OGY határozata
1. Magyarország közvetlen szomszédságában fegyveres konfliktus dúl. A háború gazdasági hatásai és biztonsági kihívásai a magyar embereket is közvetlenül érintik. A nemzetközi közösség Oroszországgal szembeni átgondolatlan szankciós döntései tovább nehezítik hazánk és polgáraink helyzetét. Európa új korszakba, a válságok és a bizonytalanságok korszakába lépett.
2. Az Európai Unió intézményei Konferenciát kezdeményeztek Európa jövőjéről. A nemrég lezárult eseménysorozat lett volna hivatott felmérni, hogy az uniós polgárok szerint melyek az előttünk álló legnagyobb kihívások, és hogyan lehet ezekre felkészíteni az Európai Uniót.
3. Az Országgyűlés sajnálattal állapítja meg, hogy a Konferencia a nyílt és demokratikus párbeszéd helyett – az állampolgári hozzájárulások jelentős részének kizárásával – a tagállamok szuverenitásának felszámolásában és az uniós bürokrácia hatalmának növelésében érdekelt erők politikai, ideológiai törekvéseinek kiszolgálójává vált.
4. Az Országgyűlés üdvözli ugyanakkor, hogy a magyar polgárok az európai átlagot messze meghaladó, kiemelkedő aktivitással vettek részt a Konferencia eseményein. Kiáll a magyar emberek véleménye mellett: az Európai Uniónak változnia kell, mert felkészületlenül áll napjaink kihívásai előtt.
5. Az elmúlt évtized tapasztalatai azt mutatják, hogy csak erős és cselekvőképes tagállamok képesek megvédeni polgáraikat. Az Európai Unió feladata, hogy támogassa tagállamait a hatékony válságkezelésben.
6. Az Európai Unió jelenlegi szerződéses keretrendszere azonban nem alkalmas arra, hogy a válságok korszakában az együttműködés alapjául szolgáljon. Az Országgyűlés szükségesnek látja az uniós Szerződések felülvizsgálatát az alábbiak szerint.
– A Szerződésekből törölni kell az „egyre szorosabb egység” célkitűzését. Az integráció nem öncél, hanem eszköz: nemzeti szabadságunk kiteljesedésének eszköze.
– Európa keresztény gyökerei és kultúrája jelentik az európai integráció alapját, ami erkölcsi iránytűként szolgál a bizonytalanságok korszakában. A Szerződésekben meg kell jelennie ennek az alapvetésnek.
– A Szerződésekben egyértelműen rögzíteni kell az Európai Bizottság politikai és ideológiai semlegességét.
– A szubszidiaritás elvének jegyében felül kell vizsgálni, és részletes katalógusban kell rögzíteni az Európai Unió intézményei útján gyakorolható hatásköröket.
– Európának képesnek kell lennie arra, hogy megvédje magát. Katonai képességeit, ennek alapjául szolgáló ipari kapacitásait erősíteni kell, és az európai biztonság letéteményeseként közös európai hadsereget kell felállítani.
– Európának meg kell védenie a jelen és a jövő európai generációit. A demográfiai kihívás kezelésének és a családok támogatásának a Szerződésekben uniós célkitűzésként kell megjelennie.
– Szerződéses szinten kell garantálni minden nép jogát arra, hogy eldönthesse, kivel akar együtt élni a hazájában.
– A jövő generációiért viselt felelősség azt is jelenti, hogy döntéseink pénzügyi terheit nem háríthatjuk gyermekeinkre és unokáinkra. A Szerződésekben rendelkezni kell a további uniós adósságfelvétel tilalmáról.
– Az európai demokráciát ki kell vezetni a zsákutcából, ahová az Európai Parlament kormányozta. Az Európai Parlament képviselőit a nemzeti parlamenteknek kell delegálni, így biztosítva a valódi politikai legitimitást.
– Lehetővé kell tenni, hogy a nemzeti parlamentek megakadályozhassák a nem kívánt uniós jogalkotást, ahogyan azt is, hogy a tagállami kormányok és a nemzeti parlamentek is kezdeményezhessenek uniós jogalkotási eljárást.
– Szerződéses védelemben kell részesíteni az Európai Unió területén élő őshonos nemzeti kisebbségeket, és támogatást kell biztosítani számukra.
– A Szerződésekben kifejezetten meg kell erősíteni a Nyugat-Balkán országainak európai perspektíváját.
7. Az Országgyűlés felhívja a Kormányt, hogy a fenti álláspontot képviselje a Konferencia utókövetése során.
8. Az Országgyűlés továbbá felhívja a Kormányt, hogy jelen határozatot a Magyar Országgyűlés Európa jövőjével kapcsolatos álláspontjaként juttassa el az Európai Tanács, az Európai Parlament és az Európai Bizottság elnökéhez, illetve az Európai Unió Tanácsa soros elnökéhez.
9. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.
A dokumentum a Magyar Közlöny 2022. évi 119. számában jelent meg.
Borítókép: A Magyar Országgyűlés
Forrás: https://abtk.hu/Sisa József felvétele