A hit genetikailag belénk van táplálva

A CÖF Klub Miskolc civil szervezet berkein belül úgy emlegetik dr. Várhelyi Krisztinát, mint a közösség igazi motorját. Azt nem teszik hozzá, de tagadhatatlan tény, hogy nem csak egyetlen civil szervezeté. Ha nem lenne félreérthető, úgy kellene fogalmazni: nem egyszerűen motor, sokkal inkább fáradhatatlan robot.  

Azért gondolom így, mert elképeszt a munkabírása. Ha jók az értesüléseim, Ön legalább 16 civil szervezet alapításában és működtetésében vállalt jelentős szerepet.  

Valóban, éppen tavaly gondoltam át, hogy az évek során kikkel és milyen módon dolgoztam együtt és igen, nagyjából 16 civil társaságról beszélhetünk. Úgy gondolom, valamennyiben sikerült tisztességesen helyt állnom. Legutóbb – és erre nagyon büszke lehet mindenki, aki részese volt – megszerveztük Miskolcon a 9 napos Ars Sacra fesztivált, amelynek sikeréért 17 civil szervezet dolgozott együtt, legalább 50 programot tartalmazott. Az ökumenikus jellegű, keresztény értékeket közvetítő fesztivál nagy sikert hozott, a város fő eseményévé vált. Természetesen nem egyedül dolgoztam, az képtelenség lett volna. Viszont

igazi civil eseményt sikerült összehozni. Pedig egyetlen fillér nélkül vágtunk bele a szervezésbe.

Megkerestem művész barátaimat, civil társaimat, és amikor elmondtam, miről is lenne szó, mindenki az első hívásra igent mondott. Így történt, hogy igazán magas színvonalú programokat tudtunk összeállítani, amiről azóta is beszélnek a városban. Sőt, ismeretlen emberek szólítanak meg az utcán, a villamoson, olyanok, akik még a nevemet sem tudják, de gratulálnak a rendezvényhez, vagy megköszönik, hogy összehoztuk. Ennél nagyobb jutalom a munkámért nem is érhet.

Őszintén szólva elképzelni sem tudom, hogy a semmiből – hiszen említette, hogy egy fillérük sem volt a fesztiválra – hogyan lehet összehozni egy ilyen nagy rendezvényt.  

Lelkesedéssel és közös munkával, ahogy az a civilektől elvárható. Mindenki személyes munkáját fektette bele a szervezésbe. Egyikük a zenei részt fogta össze, a másik a képzőművészetet, megint más az irodalmi programokat, vagy éppen az egyházi eseményeket és akadt, aki a médiáért volt felelős. A lényeg az, hogy személyesen kerestünk fel minden lehetséges résztvevőt. A szervezést vállalók mindegyike profi szakember a maga területén, és ők ezúttal baráti alapon dolgoztak, besegítettek mindenbe. Az ember nem is hinné, amíg nem próbálja, milyen hatalmas munkával jár egy ilyen rendezvény megszervezése, milyen nehéz mindent kézben tartani, irányítani, programokat elfogadni, rendszerezni, helyszínt találni és még ezer más dolgot figyelembe venni. Képzeljék el, hogy ezen a miskolci keresztény fesztiválon több mint négyszáz szereplő lépett fel és a szervezés közben fogalmunk sem volt róla, hogy mennyire sikerül megszólítanunk az embereket, sokan vagy kevesen jönnek el, érdekli-e egyáltalán az esemény a miskolciakat? De azt mondtuk, akár így, akár úgy, a mi lelkiismeretünk tiszta, mert jó ügyet szolgálunk, keresztény értékeket közvetítünk. Utólag elmondhatom,

megérte a befektetett munka, mert több mint 10 ezren jöttek el és az Ars Sacra fesztivál Miskolc szinte meghatározó eseményévé vált.  

A fesztivál szervezése csak egy, igaz, jelentős civil munkája. De az évek során nagyon sok más területen, másféle civil szervezet munkájában is részt vett, sőt maga is alapított ilyen közösségeket.  

Ebben vannak sporttal kapcsolatos civil szervezetek, dolgoztam a Torna Szövetségben, a Magyarok Világszövetségében, amikor azt még Csoóri Sándor vezette, amit már csak az ő személye miatt is óriási megtiszteltetésnek éreztem. Később is számos olyan civil szervezetben vállaltam szerepet, amelyik a magyarság ügyét szolgálja. Ilyen a Magyar a Magyarért Alapítvány, a Pro Hungaria alapítvány, mindkettőben vezető beosztásban és természetesen itt, Miskolcon is részt veszek a civil életben. Kiváló a kapcsolatom a CÖF Klub Miskolc szervezettel és vezetőjével, Lengyel Attilával, sok közös programot rendezünk együtt.

Nem is kérdés, hogy az Ön életének nagyon fontos része a hit, ezért se feledkezzünk meg arról, hogy szorgalmazója, majd alapítója volt a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, azaz a KÉSZ miskolci csoportjának.  

1993-ban, igen. Akkoriban dr. Kartal Ernő a minorita templom plébánosa ismert, karizmatikus alakja volt a város életének. Felvetettem neki, mit szólna hozzá, ha megalapítanánk a KÉSZ miskolci szervezetét és az atya természetesen támogatta az elképzelést, majd hosszú időn keresztül ő vállalta magára az egyházi elnökséget. Én elnökségi tagként segítettem, amiben csak tudtam. A minorita templomban jött létre az Éltető Lélek Alapítvány is, amelynek hosszú időn keresztül az elnöke voltam. Ma már nem én vezetem, átadtam a stafétabotot az utódoknak, de azért a háttérben még mindig ott vagyok. Többek között azon dolgozunk, hogy sikerüljön elérni Kelemen Didák hittérítő minorita atya boldoggá avatását, tiszteletének éltetésével, terjesztésével. Ő 1730-ban érkezett Miskolcra és haláláig itt élt. Abban az időben a város meghatározó alakja volt, ő alapította a miskolci minorita templomot, rendházat és iskolát, számos másik templommal együtt. Tiszteletét és kultuszát a mai napig fenntartjuk, őrizzük, és mint mondtam, szeretnénk elérni boldoggá avatását.

Továbbra sem értem, hogy van mindenre ideje? Ha jól tudom, közgazdász, ami önmagában is sok elfoglaltsággal járó munka. Családja van, ami a nők esetében nem kevés időt és energiát igénylő dolog, mert a nő a család lelke. Hogyan képes ráadásként még ennyi civil feladatot vállalni?  

Isten megajándékozott engem, erőt adott, ami máig sem fogyatkozik.

Valahogy nem fáradok bele, pedig nagyon sokat dolgozom. A család pedig sok örömet, persze sok feladatot is ad. Hét unokám van, követem és segítem az életüket, amennyire csak lehetséges ebben a rohanó világban. Ami pedig a nem civil munkát illeti, sok munkakörben kipróbáltam magam. Voltam a Megyei Önkormányzat egészségügyi főosztály vezetője, dolgoztam miniszteri kabinetben, ott is egészségüggyel foglalkoztam. Az első Orbán-kormány idején, amikor megalakult a Népesedési Kormánybizottság, a Miniszterelnökségen főosztályvezetőként dolgoztam. Abban az időben kezdődött el a családtámogatási rendszerek előkészítése, abban is részt vettem. Munkatársa voltam a Stratégiai Elemző Központnak, ott is az egészségüggyel kapcsolatos témákkal foglalkoztam, szóval mindig volt feladatom bőven.

A hívő ember számára a 21. század eleje akár riasztó is lehet. Világszerte erősödik a keresztényüldözés, Európában gőzerővel folyik a vallástalanítás, és bár nálunk még nem ennyire rossz a helyzet, azért a keresztényellenesség már tapasztalható.  

Tény, hogy kevesen járnak rendszeresen templomba, aminek szerintem és a kutatások szerint nem az az oka, hogy az emberek hitetlenné váltak, hanem az, hogy a fiatalok és középkorúak energiáját elvonja a családalapítás és a család fenntartásának ezer gondja. De a hitet én nem a templomba járás gyakoriságával mérném, hanem például a pápalátogatáskor tapasztaltakkal, vagy az Eucharisztikus Kongresszus sikerével. Üdítő volt látni a sok lelkes fiatalt és tapasztalni, hogy igenis erős bennük a hit. Persze óriási feladat hárul az egyházi vezetőkre, plébánosokra, lelkészekre, a gyülekezetek vezetőire, mert az embereket nem szabad magukra hagyni, személyesen meg kell szólítani, el kell érni őket, az pedig rettentően fárasztó és időigényes. De lehetséges. Hogy miként? Gondolok például a már említett Ars Sacra fesztiválra vagy hasonló eseményekre,

ezek nem csak arra jók, hogy színes programokkal odavonzzák az embereket, de arra is, hogy felébresszék bennük a keresztény közösségek iránti igényt.  

Igaza lehet és most bennem is reményt ébresztett. Nekem sem a közösségi fórumokon zajló primitív gyalázkodásokból kellene következtetéseket levonnom, mert azok elkeserítőek, sokkal inkább az Ön által is említett eseményekből, vagy éppen a Békemeneteken szerzett tapasztalatokból, ahol nagyon sok fiatal áll ki a keresztény-konzervatív eszmék mellett.  

Én nem szoktam nézni semmiféle kommentet, nem foglalkozom a közösségi platformokon történő megnyilvánulásokkal. Tudom, mi az értékrendem és nem hagyom befolyásolni azt. Sem a hitemet, sem a saját értékrendemet. Az ember saját hitének fenntartása is óriási erőfeszítéseket igényel a mai szétzilált világban, úgyhogy nem szabad olyan dolgokkal foglalkoznunk, amikhez tulajdonképpen semmi közünk sincsen.

A hit genetikailag belénk van táplálva, nekünk annyi a feladatunk, hogy ne hagyjuk elsikkadni.  

Azt már megbeszéltük, hogy a civil tevékenység sok erőt és kitartást, sőt elhivatottságot kíván. De tegyük hozzá azt is, hogy finoman szólva nem túl jövedelmező.  

Hat vagy hét szakképesítésem van, pontosan nem is nagyon szoktam számolni, a civil életben pedig valamennyire szükségem volt. Viszont a munkahelyeimen ezek közül talán egy vagy kettő bizonyult hasznosnak, pedig igyekeztem mindig azt a tudást megszerezni, ami az adott munkaterülethez kapcsolódott. Vagyis a civil munkában fontosabbak voltak a megszerzett ismeretek, mint a polgári foglalkozásoknál.

A civil munka általában szerteágazó ismeretet igényel, nagyon nehéz feladat, áldozatot is kíván, mert nem az a jellemző, hogy pénzt lehet vele keresni.

Amikor elkezdtem a civil szervezetekkel foglalkozni, nem is számoltam nagyon, de amikor az alapítványnak kezdtem el dolgozni, rájöttem, hogy hoppá, ez nekem bizony sokba kerül. Autóhasználat, üzemanyag, parkolás meg egyebek, Kiderült, hogy az eltelt évek alatt több mint másfél millió forintot költöttem el a saját pénzemből. Rá kellett ébrednem, hogy ez így nem megy. A befektetett munka rendben van, de az már nem annyira, hogy még fizessek is érte. Szerencsére léteznek olyan pályázatok, amelyek civil szervezetek működtetésére adnak támogatást, de azt mondom, ez a terület megérdemelne még nagyobb figyelmet és megbecsülést. Társadalmit és anyagit egyaránt.

Szerző: Ifj. Tóth György

Címlapkép: Facebook