Ferenc pápa elítélte, és az emberi méltóság elleni bűntettnek nevezte az abortuszt, a béranyaságot, a nemváltást és a genderelméletet a Vatikán által hétfőn közzétett nyilatkozattételben.

Az öt éve készülő, Végtelen méltóság (Infinite dignity) című, húszoldalas nyilatkozattétel az elmúlt hónapokban jelentős változtatásokon esett át. A dokumentumot Ferenc pápa március 25-én hagyta jóvá és rendelte el nyilvánosságra hozatalát.

A doktrína egyértelműen leszögezi, hogy a Vatikán elutasítja a genderelméletet vagy azt az elképzelést, hogy egy ember neme megváltoztatható.

A dokumentum szerint Isten a férfit és a nőt biológiailag különböző, különálló lényeknek teremtette meg, és ezzel a tervvel az emberek nem szállhatnak szembe.

A dokumentum szerint az emberi élet – ideértve a magzatot is – szent és sérthetetlen, a terhesség megszüntetése pedig éppen a „legvédtelenebbeket” fosztja meg emberi méltóságuktól.

A Vatikán legújabb nyilatkozattétele párhuzamot von az abortusz és a béranyaság között, amelyek a leírtak szerint a gyermeket tárgyként kezelik, az anyát pedig – egyebek között haszonszerzés céljával – megalázzák és kizsákmányolják.

A nyilatkozatról tartott sajtótájékoztatón a Hittani Dikasztériumot vezető Victor Manuel Fernández bíboros hétfőn kijelentette, hogy a Vatikán nem támogatja a homoszexualitást bűncselekményként kezelő jogszabályokat, és „komoly problémának” nevezte ezek bevezetését.

MTI

Borítókép: Ferenc pápa 
Forrás: Facebook/Vatican News