Az illetékes román hatóságok hiányolták a román nyelvű feliratot, de a bíróság most érvénytelenítette a korábbi büntetést.

Pert nyert a nagykárolyi önkormányzat a bíróságon, érvénytelenítették azt a jegyzőkönyvet, amely alapján a Szatmár Megyei Kulturális Igazgatóság 10 ezer lejes bírságot rótt ki Kölcsey Ferenc egészalakos ülőszobrának felállítása miatt – jelentette be hétfőn Facebook-oldalán Kovács Jenő, a város RMDSZ-es polgármestere.

Az emlékművet tavaly április 12-én avatták fel, Novák Katalin, Magyarország korábbi államelnökének a jelenlétében.

A területi hatóság viszont megbüntette az önkormányzatot, mert a szobron – amely a polgármesteri hivatal előtt található – csupán magyar felirat szerepel, román nem. A költő neve mellett a Himnusz harmadik sorát („Nyújts feléje védő kart”) tüntették fel, az Erkel Ferenc zeneművéből származó kottarészlettel együtt.

A hatóság ugyanakkor a talapzatba is belekötött, az április 11-ei jegyzőkönyv szerint az volt a problémájuk, hogy a szobor alatt szikla (rocă), nem pedig kő (piatră) talapzaton áll.

Kovács Jenő már akkor közölte, hogy bírósághoz fordulnak, ugyanakkor azt is kijelentette, hogy a „szobor marad”.

Mint azt a mostani bírósági ítélet is jelzi, a pereskedés során sikerrel jártak.

„Hamarosan sort kerítünk arra, hogy a szoborkompozíción szereplő verssort, mely Magyarország himnuszából származik, lefordíttassuk román nyelvre is, bizonyítandóan, hogy nem vagyunk senki ellen, nincs problémánk senkivel. Ennek értelmében, a Szatmár Megyei Kulturális Igazgatóság aggályai alaptalannak bizonyulnak” – fogalmazott Facebook-bejegyzésében az elöljáró.

A polgármester hétfőn elmondta, hogy bár ez a bírósági ítélet még nem jogerős, és nem tartja kizártnak, hogy a művelődési igazgatóság fellebbez, nem lát esélyt arra, hogy veszítsenek.

Rámutatott, hogy az igazgatóság kérésére Nagyváradra helyezték át az ügy tárgyalását, de mint mondta, ott is nyertek. Mint ecsetelte, időközben a köztéri emlékműveket jóváhagyó országos hatóság azt is kimondta, hogy a talapzat is rendben van.

Kovács Jenő amúgy Facebook-bejegyzésében felidézte azokat az eseményeket, amelyek a szobor leleplezési ceremóniáján, Magyarország korábbi köztársasági elnökasszonyának, Novák Katalinnak a jelenlétében történtek, utalva arra, hogy az avatóünnepséget más városokból érkezett szélsőségesek próbálták megzavarni.

„Elmondanám, hogy nem szabad elfelejtenünk azt, hogy hova vezet az elvakult nacionalizmus, amit az ország különböző részeiről importáltak be hozzánk. Egy igazi abszurd, groteszk előadás szemtanúi lehettünk. Nagykárolynak a továbbiakban is meg kell őriznie multikulturális és többnemzetiségű jellegét. Ez az a város, ahol románok, magyarok, svábok, romák és más nemzetiségű emberek békében élnek együtt” – szögezte le.

Maszol.ro

Borítókép: Kölcsey szobra Nagykárolyban
Forrás: Nagykárolyi Egyházmegye