Íme, dr. Dávid Dóra, a Meta titokzatos jogtanácsosa, a Tisza Párt listavezetője!
Megy a hangos gúnyolódás, hogy milyen mérhetetlenül kínos Győzike, és micsoda buta bulvár a körmös-nyúljás pacal, pff, erre jönnek, és meghosszabbítják Bicskéig.
Vége a gyötrelmes várakozásnak, nincs több lerágott köröm: interjút adott a 16 éves kora óta Londonban élő
Dr. Dávid Dóra, a TISZA Párt EP-listájának legtetejére állított titokzatos ismeretlen, a Meta jogtanácsosa.
Örömünk azonban mégse lehet teljes – kérdéseink száma ugyanis nemhogy nem csökkent, de talán még nőtt is.
Mert bár szolgált néhány izgalmas és újszerű világmegfejtéssel a Cambridge-ben is végzett jogász, ideértve azt, hogy a magyar konyha jobb, mint a brit, továbbá hogy tehetséges nép a magyar, hiszen Karikó Katalin és Rubik-kocka; és bár azt is megtudhattuk, hogy ha az EP-képviselőjelölt bárkit a világon meghívhatna ebédre, akkor Ryan Gosling kanadai színészt, a Barbie című amerikai film Kenjét választaná –
mindez csak szította bennünk azt a kellemetlen érzést, hogy mintha egy kicsit azért le lennénk nézve.
Lehet, hogy nincs erről szó, nem állítok én semmit, de amikor egy úgynevezett csúcsjelölt két és fél héttel a választások előtt egészen konkrét uniós ügyek megvilágítása és álláspontok megfogalmazása helyett (mégoly őszintén és kedvesen) Ryan Goslinggal és a legfelületesebb bédekkereket idéző gulyásleves–Balaton–Rubik-kocka hármassal akar minket meggyőzni arról, hogy dörzsölt és szuverén módon védené a magyar érdekeket, akkor mégis gyanússá válik, hogy nem vesz minket kellően komolyan a Temze partjáról ideruccant megmondóember (mögött álló agytröszt).
Megy a hangos gúnyolódás, hogy milyen mérhetetlenül kínos Győzike, és micsoda buta bulvár a körmös-nyúljás pacal,
hogyan árazzák be ezek a szavazóikat, pff, erre jön a kétharmadra (és ezáltal az oly megvetett egyeduralomra) áhítozó állítólagos alternatíva, és a 0,3 százalékos uniós növekedés, a NATO-n belüli háborús pszichózis, az európai demográfiai válság, valamint a mesterséges intelligencia terjedése közepette arról csacsogtatja a lehető legelső vonalba szánt szakemberét (nem a Győzikéjét, hanem a saját Gál Kingáját), hogy milyenek voltak 2008-ban a Cam-parti koleszos mindennapok.
Annak őszintén örülünk, hogy amikor az idegsebész főorvosként Londonba kerülő édesapja valamikor a kétezres évek elején beíratta őt a helyi középiskolába és ott a harminc diákból hat volt fehér, az „nagyon érdekes” és gazdagító multikulti volt (jó, hát a színvonalat alacsonyabbnak találta, mint a pécsi gimnáziumában, de az simán lehetett véletlen is), a releváns kérdés azonban mégis az, hogy
amikor legközelebb az illegális migránsok elosztásáról lesz szavazás Strasbourgban, milyen álláspontot tervez képviselni?
Ha (teszem azt) egy keralai informatikus fia abszolút kellemes osztálytárs, az jelenti-e azt, hogy plüssmackóval helyénvaló fogadni a pszichésen sérült afgán analfabétát?
Hogy a képviselőjelölt brit-amerikai baráti köreiben értetlenség övezi Orbán Viktor nemzetközi kérdésekben megfogalmazott nézeteit, és ezért magyarázkodni kényszerül, azt rettenetesen sajnáljuk, nehéz kereszt az ilyen, de a közönséget esetleg érdekelné, hogy személy szerint ő, dr. Dávid Dóra ilyenkor mit szokott mondani? Igenis
csillogó szemmel nyomná meg az „igen” gombot, valahányszor az a kérdés, hogy küldjünk-e számolatlanul pénzt és fegyvert Ukrajnába,
míg akad kényszersorozható férfi, vagy hezitálna netán? Tényleg kellemetlen, hogy az interjúalany mögött a háttérben diszkréten megbúvó kék-sárga labdácskákból próbál kínjában a közönség következtetéseket levonni a választ illetően.
Mondhatnánk, persze, hogy nem tehet róla a szegény kezdő, rossz kérdéseket kapott – de ha még a saját politikai közösségének csatornáján sem tudja keresztülvinni a releváns üzeneteit, hanem játssza azt a szerepet, amelyet a rendezők aktuálisan rá osztottak, akkor mire számíthatnánk a brüsszeli és strasbourgi küzdőtéren?
Igaz, annyit megtudtunk, hogy a jelölt szerint az Európai Ügyészséghez való csatlakozás abban segítene, hogy „visszaállítsuk a jogállamiságot” és így megkapjuk a jogállamisági kérdések miatt zárolt uniós pénzeket –
csakhogy ez meg tájékozatlanságra utal.
Ursula von der Leyen 2024. január 17-én egészen konkrétan kijelentette: a továbbra is befagyasztott 20 milliárd euró az LMBTQI-jogokkal, a tudományos élet szabadságával és a menekültügyi jogokkal kapcsolatos „aggályok” miatt van felfüggesztve. („They are suspended for reasons that include concerns on LGBTQI rights, academic freedom and asylum rights” – ez a mondat hagyta el a száját eredetiben.)
Ne tessék tehát az Európai Ügyészséggel takarózni: mi a terv a pénzek hazahozatalára vonatkozóan?
Az elhangzott az interjúban, hogy önként csatlakoztunk ehhez a klubhoz, ezért tartanunk kell magunkat a játékszabályokhoz (tegye fel a kezét, aki a 2003. április 12-i népszavazáson az esetleges igenjével aláírt valamilyen transzjogi vagy migránsbefogadási kötelezettségvállalást), és a képviselőjelölt azt is visszatérően hangsúlyozta (alapvetően jogosan), hogy mindig fontos a kompromisszumkészség, de
mindezek fényében hogyan nézne ki pontosan az LMBTIQA+-ügyi játékszabály-követés? Mi volna a migrációügyi kompromisszum?
Holnap a lengyel igazságügy-miniszter tart előadást a CEU Nádor utcai épületében a jogállamiságról, eközben az alapítványi fenntartású Szegedi Tudományegyetemen szorgosan készülnek a szakdolgozatok és a disszertációk az LMBTQ-reprezentációkról és a feminista kísértettanról – hogyan kellene kompromisszumosan és szabálykövetően szabadabbá tenni a tudományos életet?
Egy 2021-es reprezentatív német kutatásban az ottani bölcsész- és társadalomtudományi karokon dolgozó egyetemi oktatók több mint fele állította, hogy kutatási szabadsága a politikai korrektség miatt korlátozott; azóta már kezdenek megszokottá válni a „Jallah!” kiáltásokkal fűszerezett egyetemfoglalások is –
ehhez a játékhoz kellene jó képet vágnunk, hiszen klubtagok vagyunk?
Simán lehet persze, hogy valamiféle cambridge-i és metás finesszel még ezeket az újabb és újabb brüsszeli követeléseket is lehetne fájdalommentesen és akár a stréber tanuló álcájával rendezni – de akkor kérjük az erre vonatkozó ígéretet, néhány okos és meggyőző felvetés kíséretében. Micsoda hozzáadott értéke lenne annak!
Mint ahogy annak is, ha egyszer végre úgy szeretné valaki óvni a közpénzt, hogy nem hangoztatja közben visszatérően és teljes természetességgel, hogy ő maga miként igyekezett adófizetői forintokat megkaparintani a maga számára, törvényesen bár, de rászorultság nélkül. „A »Gyere Haza Fiatal!« program keretében többször próbálkoztam [a magyarországi munkavállalással], de nem volt szakmai tapasztalataimnak megfelelő állás” –
mutatott rá azóta már a Magyar Narancsnak is a londoni jogász.
A magamfajta hazaköltözöttben erre sajnos rögtön felmerül a kérdés, hogy egyáltalán miért próbál egy magasan kvalifikált értelmiségi a nyugati jólétből érkezve a magyar államnál lejmolni pénzt és munkahelyet, miközben minket, nem Londonban és Cambridge-ben végzetteket a szerényebb nemzetközi tapasztalatainkkal is pikk-pakk körüludvarolt a versenyszféra, a magyar állam mindenfajta közreműködése és anyagi segítsége nélkül.
De spongyát rá –
ha Dávid Dóra kiejtené Donáth Annát, és utána Brüsszelben akár naphosszat a magyar konyháról és a Balatonról áradozna, nem pedig a mindenkori Věra Jourováknál áskálódna, azzal eggyel akár még beljebb is lennénk.
Sok sikert hozzá!
Kiemelt kép: YouTube/Képernyőfotó
