Egy brutálisan erőszakos bűncselekmény elkövetőjétől nem is számítottunk másra.

Májusban engedték ki házi őrizetbe az olasz Antifa-aktivistát, aki a The Guardian adott interjújában arról panaszkodott, hogy egy budapesti falfestményen felakasztva ábrázolták, szélsőjobboldali aktivisták pedig a Telegramon azt írták, hogy kerekesszékbe akarják ültetni.

„Ez természetesen nagyon kemény időszak volt, egy olyan élmény, amely próbára tett, és még mindig nem épültem fel teljesen. Egy ilyen hosszú, a vádakhoz képest teljesen aránytalan büntetés lehetősége megijesztett, és még mindig nagyon megijeszt. Emlékszem, amikor a szüleim meglátogattak, azon tűnődtek, vajon 10 évvel később még életben lesznek-e” – fogalmazott Salis.

Az olasz kormánynak is üzent

Elmondta azt is, hogy

„ha van pozitívum, akkor az az, hogy megtaláltam magamban azt a nagy erőt, amely lehetővé tette, hogy túléljem a legsötétebb pillanatokat is. Azok szeretete, akik törődtek velem, és azoké, akik támogattak, még anélkül is, hogy ismertek volna, segítettek ellenállni, és ez volt az erőm. Ez az érzés kétségtelenül mérhetetlenül nagyobb, mint a gyűlölet.”

Az aktivista arról is beszélt, hogy a nagy médiafigyelem következtében már jobb körülményeket biztosítottak számára a börtönben: például kapott orvosi ellátást, az őrök hozzáállása is megváltozott, valamint átrakták egy kevésbé zsúfolt cellába.

Ilaria Salis szerint az olasz kormány többet is tehetett volna az ügyében.

„Nem tudtam nem észrevenni a Liga párt szörnyű hozzáállását, de ez nem lepett meg. Végül is ez a hozzáállás egyértelműen összefoglalja ennek a pártnak a politikáját, amelynek fő szándéka úgy tűnik, hogy a gyűlöletkeltés. Egyszerűen fogalmazva, úgy vélem, nincs meg bennük a kellő tartás ahhoz, hogy tisztességesen kezeljék a komoly kérdéseket.”

Hozzátette: az EP-képviselői pozícióját arra kívánja felhasználni, hogy kampányoljon a fogvatartottak jogaiért.

Index

Kiemelt kép: MTI