Kelemen Hunor a napokban ismét egyértelművé tette, hogy az RMDSZ szeretne visszakerülni a bukaresti hatalomba a decemberi választásokat követően.

Pénteken Nagyváradra, szombaton Kolozsvárra látogatott Marcel Ciolacu miniszterelnök, a vizitet mindenekelőtt arra használva, hogy az általa irányított román Szociáldemokrata Párt (PSD) erdélyi vezetőivel véglegesítsék az év végén rendezendő parlamenti és államfőválasztásra vonatkozó stratégiát.

A kormányfő teljes kampányüzemmódra kapcsolt azóta, hogy alakulata augusztus végén megválasztotta államelnökjelöltnek, a közvélemény-kutatások szerint a megmérettetés legfőbb esélyesének számító Ciolacu természetesen megtekintette az árvíz sújtotta Galac megyei helyzetet, ugyanakkor gyárlátogatásokat tesz, egyházfőkkel egyeztet. A román államfőjelöltek többször véleményt mondtak az elmúlt időszakban arról, kit látnának szívesen a miniszterelnöki székben, illetve kit nem neveznének ki kormányfőnek, ha megnyerik a Cotroceni-palotáért zajló küzdelmet.

Marcel Ciolacu például meglepetésre úgy nyilatkozott a napokban, hogy abban az esetben, ha ő lesz az államelnök, akkor nem a saját pártjából bízna meg valakit kormányalakítással, hanem abból az alakulatból választana miniszterelnök-jelöltet, amellyel a PSD koalícióra lép a decemberi választásokat követően.

„Meggyőződésem, hogy egyik párt sem lesz képes megszerezni a szavazatok 50 százalékát, tehát kormánykoalícióra lesz szükség. Hogy milyen lesz ez a koalíció, az a románok szavazatán múlik. Legyen tiszta: ha a románok megválasztanak Románia elnökének, szerintem úgy tisztességes, ha az a párt adja a kormányfőt, amelyikkel a PSD koalícióra lép” – hangoztatta Ciolacu.

Ennek kapcsán pengeváltás alakult ki a koalíciós partnerek között, Nicolae Ciucă, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke és államfőjelöltje ugyanis előrebocsátotta: ő nem fogja Ciolacut kinevezni miniszterelnöknek. Minderre a PSD elnöke azzal vágott vissza a balliberális koalíció társelnökének, hogy ezt maga is így gondolja, mivel meggyőződése, hogy Ciucát nem választják meg államelnöknek.

Kolozsváron tett rövid sajtónyilatkozata során szombaton az újságírók azt firtatták Marcel Ciolacutól, államfővé választása esetén kinevezné-e Klaus Iohannis jelenlegi elnököt kormányfőnek, természetesen abban az esetben, ha a PSD megnyeri a parlamenti megmérettetést (ami szinte borítékolható). „Úgy vélem, itt nagyon sok a ha. Másodsorban úgy vélem, hogy Iohannis az elmúlt tíz évben államelnökként szerzett szakértelme ellenére sem lenne alkalmas jó kormányfőnek” – vélekedett Marcel Ciolacu.

A kérdésre, hogy, megbízna-e valakit az RMDSZ-től kormányalakítással abban az esetben, ha ő lesz Románia államelnöke, a jelenleg általa irányított PSD pedig koalícióra lépne a magyar alakulattal. Ciolacu erősen fintorgó arcot vágva válaszolt a Krónikának. „Ne haragudjon, itt már a spekuláció területére lépünk. Várjuk meg, mit határoznak a románok” – utalt a választások kimenetelére a kormányfő.

Egyébként az RMDSZ eddigi, 1996 óta vállalt kormányzati szerepvállalásai során az alakulat – Markó Béla, majd Kelemen Hunor révén – mindegyik alkalommal betöltött miniszterelnök-helyettesi tisztséget a bukaresti kabinetben, az viszont soha nem jött számításba, hogy a szövetség megkapja a kormányfői posztot.

Ennek kapcsán az RMDSZ vezetői több alkalommal is elmondták, még nem érett meg arra Románia, hogy az országnak magyar miniszterelnöke legyen.

Kelemen Hunor a napokban ismét egyértelművé tette, hogy az RMDSZ szeretne visszakerülni a bukaresti hatalomba a decemberi választásokat követően.

Románia miniszterelnökét reagáltatni kívánták arra is, hogy az Egyesült Államok budapesti nagykövete a napokban élesen bírálta Orbán Viktor kormányfőt – az újságíró megfogalmazása szerint – „a nyugati világ ellen folytatott tevékenysége és Romániával kapcsolatos politikája miatt”.

Marcel Ciolacu azonban azt mondta, erre legfeljebb december 8. (az elnökválasztás második fordulója) után hajlandó válaszolni, mivel a külpolitika az államelnök hatásköre. „Tudom, mennyire szeret nyilatkozni és interjút adni az államfő, de mégis inkább próbálják neki feltenni ezt a kérdést. Vagy forduljanak a külügyminiszter asszonyhoz” – hárította el a válaszadást a kormányfő, arra utalva, hogy Klaus Iohannis az elmúlt években egyetlen interjút sem adott a sajtónak, és ritkán áll az újságírók elé.

Krónika.ro

Borítókép: Marcel Ciolacu
Forrás: Facebook/Marcel Ciolacu