Tompos Márton, a Momentum elnöke a közösségi médiában jelentette be, hogy népszavazási kérdést adott be azzal kapcsolatban, hogy az emberek megkérdezése nélkül ne lehessen olimpiát rendezni Magyarországon.

Szeretnénk egyszer és mindenkorra pontot tenni az olimpiarendezés kérdésének a végére. Azt szeretnénk, ha bármilyen olimpiai pályázatot szeretne ez az ország beadni, akkor előtte népszavazást kelljen kiírni. Ez egy olyan szintű döntés, amelyet együtt kell meghoznunk

– mondja a Facebookon megosztott  videóban a Momentum elnöke és kiemeli, hogy szerinte „amíg nincs az országban megfelelő számú orvos és tanár, nincs megfelelő ivóvíz mindenhol, amíg kínai hitelből kell fenntartani a hétköznapokat, addig teljes tévút olimpia rendezésről álmodozni”.

A párt 2017-ben egy népszavazási kezdeményezéssel robbant be a hazai politikába – írta meg a 24.hu.

 

Fotó: Tompos Márton Facebook