Mutatjuk, mi okozhatta a vasútállomás tetőszerkezetének részleges leomlását.
Ahogy arról beszámoltunk: leszakadt az újvidéki vasútállomás szerkezetének egy része pénteken, tizennégy ember meghalt és mintegy harmincan megsérültek. Aleksandar Vucic köztársasági elnök a nemzethez intézett, televízióban is közvetített beszédében a felelősök mielőbbi felkutatását követelte.
Az újvidéki vasútállomás épületének régi, 1964 óta nem felújított részének bejárat feletti tetőszerkezete nem sokkal péntek dél előtt omlott le nagy robajjal, több embert is maga alá temetve.
A vasúttársaság közleménye szerint az előtető a vasútállomás régi épületén szakadt le, nem azon, amelyet a Belgrád-Budapest vasútvonal kiépítése miatt felújítottak, ezen a részen csak belső felújítást végeztek, illetve a homlokzatot újították fel.
Nyolc ember meghalt és legalább harmincan megsérültek a vajdasági tragédiában
A szerb államfő megköszönte a mentőcsapatok és az orvosok munkáját, azonban
a legnagyobb hangsúlyt a mulasztások elkövetőire helyezte.
Mind mondta, nem kíván azokról beszélni, akik a saját érdekeik miatt nem akarnak beszélni a tragédiáról, vagy akik a hatalom mögé bújva igyekeznek elbújni a felelősség elől. Szerbia elnökeként azt kérte az újvidéki ügyészségtől és a szerb kormánytól, hogy
minél hamarabb kutassák fel az ügy bűnügyi és politikai felelőseit is.
Értetlenségének adott hangot amiatt, hogy ha az egész épületet felújították az utóbbi években, akkor miért éppen az előtető maradt ki. A balesetet követően számos mentő- és tűzoltóautó érkezett a helyszínre, illetve munkagépeket is a vasútállomáshoz vezényeltek, hogy a leomlott betonkonstrukció elemeit eltávolítsák. Ivica Dacic belügyminiszter közölte, hogy rendkívül nehéz körülmények között folyt a mentés, de nem számítanak több holttestre.
A legfiatalabb áldozat hatéves volt.
Milos Vucevic szerb miniszterelnök a második világháború utáni időszak legnehezebb pillanatának nevezte Újvidék történelmében a pénteki tragédiát. A kormányfő, aki korábban Újvidék polgármestere volt, közölte, szorgalmazni fogja, hogy megkerüljenek a felelősök. A kormány szombatra nemzeti gyásznapot rendelt el, Újvidék város vezetése pedig háromnapos gyászt hirdetett.
Goran Vesic építésügyi miniszter montenegrói útját szakította meg a tragédia hírének hallatán. Újvidékre érve bejelentette:
a következő napok során felkutatják a felelősöket, és kiderítik, miért nem újították fel az előtetőt az épület többi részével együtt, és ki nyilvánította biztonságosnak a szerkezetet.
Részvétét fejezte ki az újvidéki tragédiában elhunytak családtagjainak Maja Gojkovic, a tartományi kormány elnöke, Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, valamint Juhász Bálint, a tartományi parlament elnöke. Utóbbi közölte, mélyen érinti ez a soha nem látott tragédia.
„Egy ilyen pillanatban egységesnek és összetartónak kell lennünk, segítséget és támogatást kell nyújtanunk mindenkinek, akinek szüksége van rá”
– olvasható a politikus közleményében.
A közlekedés az újvidéki vasútállomáson szünetel.
Kiemelt kép: Mentőautók az újvidéki vasútállomáson, ahol mentési munkálatokat végeznek 2024. november 1-jén, miután leszakadt az épület régi, 1965 óta nem felújított részének bejárat feletti tetőszerkezete. Az omlás következtében tizenegy ember életét vesztette és harmincan megsérültek. A szerb belügyi tárca vezetője szerint a halottak száma nem végleges, a romok alatt még lehetnek áldozatok. MTI/EPA/Marko Karovic