Balázs D. Attila: Mit üzennek a békeidők Európa sírásóinak?

Komoly változásra van tehát szükség, amelynek mi lehetünk most a motorja, elindítója. Balázs D. Attila írása.

Történelmi időket élünk, 2024 végéig Magyarország tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét. De mit mutatnak fel a boldog békeidők régi képeslapjai nekünk, uniós polgároknak abból a korból, amikor még távol volt az államszövetség, mely mára mély árkokkal szabdalt?

Nehéz, önvédelmi jellegű évek sorakoznak mögöttünk, hiszen a nyugati államok és az Európai Unió vezetőinek hiperprogresszivitása mintha lélegeztetőgépre akarná kapcsolni az őshonos, államalkotó, makacs önazonosságú nemzeteket.

Pedig egyértelmű: ha nincs identitás, elvész a nemzeti összefogás lehetősége is, ami beláthatatlan gazdasági és kulturális folyamatokat indíthat el az öreg kontinensen.

Komoly változásra van tehát szükség, amelynek mi lehetünk most a motorja, elindítója.

Épp ezért tekintsünk vissza a nem is olyan távoli békeidőkbe barátaink, a kordokumentum jellegű régi képeslapok segítségével! Nézzük meg, milyen volt akkoriban az az Európa, ahol szemmel látható rend és biztonságérzet uralkodott. E hol színes, hol fekete-fehér képeken olyasfajta harmóniával találkozhatunk, amely ma már csak néhány európai régióban tapasztalható meg, hiszen

a terrorveszélyt hordozó illegális bevándorlás a legtöbb nyugat-európai helyszínen mostanra gyökeresen átalakította a mindennapokat. S ez már a városok arculatán is meglátszik.

Tekintsünk le legelőször a századforduló Párizsára „Európa katedrálisa”, a Notre-Dame tetejéről! Arról a római katolikus székesegyházról, amely az európai lelket lenyűgözi szépségével, monumentalitásával, időtlenségével, valamint történelmi értékével. Aki elsétált már mellette, vagy átélt misét a falai között – ahol Krisztus töviskoronáját is őrzik –, az szakrális energiáit is megtapasztalhatta.

Ezek az energiák vonzhatták a korabeli fotográfusokat is tornyai tetejére, hogy megannyi érdekes felvételt készítsenek a gótikus csoda számos részletéről, és hogy az így elkészült képes levelezőlapok tovább hirdessék az utókornak Párizs nagyszerűségét, a francia főváros keresztény gyökerét, no meg azt, hogy az épület kimondva-kimondatlanul maga a francia nemzeti összetartozás.

S talán épp ezek az energiák mentették meg a teljes pusztulástól is a templomot a XVIII. századi francia forradalom gyilkos ateizmusa idején, s e láthatatlan erők menthették meg attól is, hogy ne égjen porig 2019-ben, amikor feltételezhetően gyújtogatás áldozata lett.

Mert nem kizárt, hogy a beszivárgó iszlamista terror újfajta keresztényellenes, megfélemlítő módszerének lehettünk tanúi, amikor öt éve lángokba borult a székesegyház, hiszen az alkalmazkodni képtelen, radikális muszlim közösség tagjai ünnepelték a katasztrófát, gúnyolódtak rajta, és azóta is sorra gyalázzák a templomokat Franciaországban.

Már többször volt arra is példa, hogy papot gyilkoltak, vagy történelemtanárt fejeztek le.

Mi minderről nyíltan beszélhettünk már e problémák kirobbanásakor, míg velünk szemben a franciák, a németek, a belgák vagy az angolok nemigen tehették ezt meg. Hiába lapulnak az ő fiókjaikban is a mieinkhez hasonló képeslapok a nagy- és a dédszüleik idejéből, azokból az évekből, amikor hatványozottan nagyobb rend és biztonság uralkodott Nyugat-Európában. Minderről Brüsszelben valahogy ma sem akarnak tudomást venni. Mintha a „múltat végképp eltörölni” jelmondata megfertőzte volna őket.

De vessünk egy pillantást a régi belga fővárosra is, amikor még más szelek fújtak Brüsszelben! Egy évvel az első világháború előtt adták fel az itt látható képeslapunkat, amely Európa egyik legbizarrabb főterét mutatja be nekünk 111 év távlatából.

Magyar vagy akár párizsi szemmel a Grand Place „szájhős tér”, hiszen neve ellenére valójában aprónak számít az európai városok főterei között.

A középkorban itt rendezték a lovagi tornákat és a nyilvános kivégzéseket is, 1848-ban Marx és Engels is a tér egyik éttermében írta ki magából a Kommunista kiáltványt. Lám, Európa sírásóit már korábban is mágnesként vonzotta Brüsszel e furcsa pontja.

No de pihentessük az idegeinket mindezek után inkább az Osztrák–Magyar Monarchia egyik legszebb üdülőhelyén, a csehországi Karlsbadon, Karlovy Varyban, azaz Károlyfürdőn! Már csak azért is, mert a békeidők Európájában e hely fogalomnak számított fürdőkultúrája miatt – éppúgy, mint a vele egy lapon emlegetett magyar Herkulesfürdő és Pöstyén. Ráadásul

a karlsbadi fürdőépületek zömét ugyanaz a híres bécsi építészpáros, Fellner és Helmer tervezte, akik a Kárpát-medence legszebb magyar színházépületeit is jegyzik. Itt bandukolni ma is olyan, mintha otthon lennénk, csak kicsit távolabb.

Karlsbadi képeslapunkat 1906-ban küldték Győrbe, a különlegesnek számító beltéri felvételen pedig a Sprudel névvel illetett ásványvízgejzírt állják körül a gyógyulni vágyók az ivócsarnokban.

Ahogy elnézem a békebeli idillt, furdal a kíváncsiság, hogy ez az Európa kellős közepén több méter magasra feltörő forró, gyógyhatású víz vajon nem javallott-e krónikus hipokrízis, memóriazavar, mellébeszélés, esetleg akut politikai Stockholm-szindróma esetén…

Igény bőven volna rá, hiszen Európa az országhatárok korábbi észszerűtlen átrajzolása s a Marx–Engels-tengely „meghosszabbítása” miatt ma továbbra is csak szenved, amire a hibáival szembenézni képtelen, sürgős gyógykezelésre szoruló uniós csúcsvezetés napról napra rá is tesz egy lapáttal.

A magyar uniós elnökség ezért tűzte zászlajára most a legégetőbb tennivalókat, többek között a migráció megállítását, a külső határvédelem fokozását, a demográfiai helyzet javítását és a gazdasági versenyképesség visszaállítását.

A Magyarország által elképzelt szilárd alapok lefektetésére talán elég lesz fél év. Ha azt nézzük, hogy a délszláv háború után magyar békefenntartók építették újjá a lebombázott mostari hidat – amely mindezek után világörökségi helyszínné is vált –, úgy érthetetlen, miért lepődnek meg rajtunk, ha adott esetben a falon is át akarunk menni.

Hiszen mi egyszerűen csak szívből szeretjük, ezért óvnánk Európát, a gyönyörű nőt.

Dalt is írtunk hozzá, s ha kezünkbe veszünk egy szemnek tetsző római, bécsi vagy londoni képeslapot – legyen az antik vagy vadonatúj –, megdobban a szívünk, még akkor is, ha Trianonban, Párizsban valójában cserben hagyott bennünket mindenki.

Mi, magyarok túlélők vagyunk, akik meghalljuk és értjük a régi képeslapok hangját, már csak azért is, mert 1869-ben a világon elsőként a magyar posta első főigazgatója, Gervay Mihály indította el a „levelezési lapok” terjesztését.

Általunk kezdődött tehát a békebeli Európa „archiválása”, annak az emlékeztető képanyagnak az életre hívása, amellyel ma sem lehet vitatkozni, amely tükröt mutat, s amelyet elő lehet húzni a tarsolyból, ha baj fenyeget.

Magyar Összetartozás

Borítókép forrása: Pixabay.com