Csak akkor válik értékké advent és a karácsony, ha örömünket leljük benne, ha értelmet, célt ad az életünknek – mondta lapunknak advent első vasárnapján Marton Zsolt, váci püspök. Hozzátette: az ünneplésre nem az Úristennek van szüksége, hiszen Ő tökéletes, hanem nekünk. Azzal, hogy ünnepeljük, a sok öröm és lelki kincs ránk árad vissza, minket gazdagít. Aki ezt nem tudja átélni, e kincsből marad ki.

Császár Tamás interjúja

A társadalom nagy része a reklámokból, a híradásokból értesül advent eljöveteléről, de vajon tudjuk-e, valójában honnan ered az adventi ünnepkör hagyománya?

Az advent kifejezés azt jelenti: Úrjövet, pontosabban, az adventus Domini, azaz az Úr eljövetele latin kifejezésből fakad. Eredete oda vezethető vissza, hogy az első keresztények, vagyis az ősegyház tagjai Krisztus második dicsőséges eljövetelének várásában éltek. Akkor még úgy gondolták, hogy néhány éven, vagy évtizeden belül sor kerül rá. Objektív okai is voltak vélekedésüknek, hiszen kitört a zsidó háború, Jeruzsálem ostroma világvégei hangulatot keltett az akkori keresztényekben. De nem lett világvége, Krisztus nem jött el dicsőségesen. Teltek az évszázadok, a kereszténység kikerült a katakombák világából, és az egyház úgy vélte:

legyen egy liturgikus egyházi esztendő, ami emlékeztet, ne merüljön feledésbe annak a valósága, hogy Krisztus ismét el fog jönni.

Nem tudjuk, mikor, bármikor eljöhet, erre készítsük fel a lelkünket, az életünket egy kiemelt időszakban, amikor ezt a várakozást megéljük. Ehhez kapcsolódott még annak az ünneplése, hogy Isten emberré lett, megszületett emberként erre a világra. Az erre való emlékezés is része az ünnepkörnek.

Mióta ünnepeljük adventet?

A hagyomány az egykori Gallia, Hispánia területén született, az ott élők kezdték ünnepelni a várakozást. A hatodik században Nagy Szent Gergely szertartáskönyvében már megtalálható a négy hetes adventi Úrjövet várás, ami a karácsonnyal végződik. Advent a katolikus keresztény embernek az újév kezdetét is jelenti, advent első vasárnapjával.

Mikor alakultak ki az ünnepkör szimbólumai? Mit jelképez például a négy gyertya?

Az egyházban tárgyi eszközökkel is ki kell fejezni a szellemi tartalmat. Mivel mi, emberek a földön élünk, szükségünk van arra, hogy látható, tapintható külső jelei is legyenek azoknak a lelki tartalmaknak, amiket szeretnénk átélni, amit ünnepelni kívánunk. Az egyre több gyertya meggyújtása a várakozást jelképezi, a fény növekedését. A nyugati karácsony az egykori ókori római Nap születése (Sol invictus), vagyis a fény ünnepével esik egybe. Az egyház azt mondta: ne egy égitestet ünnepeljünk istenként, mert nem az, hanem az igazi, dicsőséges Istent, aki ember lett, hisz ő az igazi fény. Amikor egyre rövidebbeké válnak a nappalok, a szívünkben megszületik a fény, vagyis az Üdvözítő. A lelki fény, a megújulásnak, az újjászületésnek a fénye az egyre több gyertya meggyújtásával fejeződik ki.

Miért lilák a gyertyák, a szalagok az adventi koszorún?

A lila szín a bűnbánat, a bűnbocsánat jele, hiszen az advent böjti és bűnbánati időszak is egyben, amikor a lélek megtisztul, megújul. Manapság azonban már nem a bűnbánatra fókuszálunk, mint a nagyböjtben húsvét előtt, hanem a jócselekedetekre. Valamint arra, hogyan tudunk előkészülni a karácsonyra, illetve Jézussal való kapcsolatunk újrarendezésére, hogy ha bármikor dicsőségesen újra eljön, akkor készen álljunk. A harmadik gyertya azért rózsaszín, mert advent harmadik vasárnapja az öröm vasárnapja, jelzi, közeleg a karácsony, és nem öncélú a bűnbánat, a visszafogott élet.

Valaha számos kedves szokást, böjtöt tartott a társadalom, milyen hagyományok maradtak meg napjainkra? Járnak-e még a hívek rorátéra?

Nyilván, helytől is függ, de a hajnali kora reggeli szentmisére járás szép hagyománya nem veszett ki. Persze, nem minden nap és minden templomba mehetnek a hívek rorátére, hiszen kevesebb papunk van, mint évtizedekkel ezelőtt.

Mi a helyzet a böjttel?

Ez a szokás már kevésbé él, de akadnak olyan helyek, ahol a karácsonyt megelőző napon még ma sem fogyasztanak húst. A régi liturgia és egyházi szertartásrend szerinti szigorú fegyelem sokat változott, enyhült.

Nyilván mindez nem független az elmúlt évszázad pápáitól sem, de helyesnek tartja az enyhülést?

Részben igen, részben nem. Régebben sokkal több és szigorúbb böjt volt előírva. Ugyanakkor mindig figyelembe kell venni egy adott ember életét, körülményeit, mi az, ami esetében reálisan megvalósítható. Tény, jobban rábízza az egyház a hívek lelkiismeretére a böjtöt, csupán minimumot vár el, amin túl lehet vállalni. Ha kellően fegyelmezett és felnőtt egy Krisztus-hívő, akkor tud ezzel a szabadsággal élni, nem utasításra böjtöl, hanem belső igénye miatt. Ezt jobbnak tartom, mintha külső parancsra böjtölne valaki. Az biztos: helye van a böjtnek és fontos is.

A konzumkultúra szinte teljesen bekebelezte a várakozást és a karácsonyt. Hogyan tudjuk távol tartani magunkat a zajos reklámoktól, illetve attól, hogy beszippantson bennünket a marketingvákuum, és ne csak a vásárlásra, a főzésre, sütésre koncentráljunk?

Az kevés, ha az egyház előír vagy ajánl, tudatosság is szükséges a társadalom részéről. Elköteleződésre van szükség a szívünkben. Nyolcvan–száz évvel ezelőtt természetesnek számított, hogy a falu népe böjtölt, törekedett a jócselekedetekre – a vallásosság átjárta az egész társadalmat. Mára ez megváltozott. A minket körbe vevő világban nekünk kell meghitt, ünnepi hangulatot teremteni magunkban és a szeretteink körében. Ez nem könnyű feladat, nagy tudatosság kell hozzá, hogy rögzítsük magunkban: fontos számunkra advent, a karácsony, de csak akkor fontos, ha értéknek tartjuk. És csak akkor válik értékké, ha örömünket leljük benne, ha értelmet, célt ad az életünknek. Ha így van, és mindent megteszünk érte, megtaláljuk az ünneplés helyes módját. Mindezzel együtt igaz: nehéz úgy a karácsonyra készülni, ha az üzletek már novemberben ünnepi fényárban úsznak.

Tudatosul a társadalomban egyáltalán, milyen károkat okozhat a lelkekben a hosszas vásárolgatás, a felfokozott – káros – izgalmi állapot?

Törekszünk papjaink, szolgálattevőink, diakónusaink, hitoktatóink részvételével az advent igazi értelmét és fényét megmutatni, de ennél a kérdés összetettebb. Nem lehet azt mondani, hogy manapság tömegesen elcsendesednének az emberek. Kisebbség, amely tudatosan éli meg a hitét, és amely úgy véli, számára fontos az advent, a reggeli szentmise, az előkészületekben való részvétel. A keresztény közösségeinkben viszont van törekvés a tudatosságra, míg az átlagember sajnos sodródik.

Visszavezethető mindez oda, hogy – ahogy ön is említette az imént – ma kevesebben vallásosak?

Egyértelműen, a vallásosság nem járja át úgy a társadalmat, mint régebben. Persze, kissé idealizáljuk is a régmúltat, de korábban az örömteli nyüzsgés sokak szívét átjárta, ami mindenkire hatással volt. Ez a világ eltűnt, helyette van a konzum, a fogyasztásra ösztönzés, ami nagy csábító erő.

Pedig stresszel jár, dugóban üléssel, ötleteléssel, pénztelenség miatti aggodalommal.

Mégis sokaknál okoz vásárlási addikciót. Persze, a kereskedelem és a reklámipar igyekszik fenntartani e függőséget. Sokan jól is érzik magukat a forgatagban, ami együtt jár a rohanással, stresszel és a kiüresedés veszélyével.

Az imént azt mondta, sokan sodródnak, miközben a recept megvan arra, hogy szétválasszuk a talmit az értékestől: az egyház segíthet, az emberek nagy része mégsem kér belőle.

Törekszünk segíteni, hiszen ez az egyház dolga, de nem tudunk versenyezni a konzumvilággal. Nem tehetünk ki ellenreklámot, de nem is feladatunk. Azon fáradozunk, hogy beültessük az emberek szívébe a vágyat és az örömöt. Ha ez megvan, és képes egyre nagyobbá válni, átjár bennünket, a kovászhoz hasonlatosan. Sok közösség, település található Magyarországon, ahol mindez fontos, és készülnek az ünnepre, de ez csak úgy alakulhat ki, ha a vágy ott él az emberek szívében, és nem az egyház javaslatára cselekednek. Az ünneplésre nem az Úristennek van szüksége, hiszen Ő tökéletes, hanem nekünk. Azzal, hogy ünnepeljük, a sok öröm és lelki kincs ránk árad vissza, minket gazdagít. Aki ezt nem tudja átélni, e kincsből marad ki.

Úgy fogalmazott, nem tehetnek közzé ellenreklámot. Segíthet-e az egyháznak a média?

Mindenképpen. Említek egy példát: amikor Szent II. János Pál pápa elhunyt, igazi csoda történt, két hétig minden róla szólt a teljes médiában. Azt láttam, hogy ez sokakra hatott pozitívan. A jót nagy mennyiségben sugározhatjuk a média támogatásával.

 

A Magyar Katolikus Egyház családokért felelős püspökeként hogy tapasztalja, mit jelent a magyar családoknak advent, karácsony?

Sok pozitív megnyilvánulást látok, ami ugyancsak a tudatossággal függ össze. Ahol nem csak adminisztratíve keresztény egy család, ott sok szépség születik: családi imát tartanak, adventi koszorút készítenek, tudják miért égnek a gyertyák, miért lila és rózsaszín színűek. Az adventi koszorú készítése önmagában is nagyszerű közösségteremtő alkalom. Sok családban gyűjtik a jócselekedeteket.

Ezzel a hívő szülő könnyebben vezetheti rá a gyermeket arra, hogy ne csak a sok és drága ajándékról szóljon számára az ünnep. Mit tanácsolna a nem hívő szülőknek, hogyan érhetik el, hogy a gyerek ne legyen követelődző, és ha nem kap meg mindent, amit vár, ne legyen boldogtalan?

Nyilván mindez nevelés kérdése is, mit engednek meg a gyermeknek úgy általában, nem csak a karácsonnyal összefüggésben, de ismét azt hangsúlyozom, hogy az igazi értékekre kell helyezni a fókuszt. Fel kell fedezni, mi az igazi becs, és azt hol találjuk meg. Nekünk, keresztényeknek különösen szép feladatunk és felelősségünk, hogy tolakodás nélkül megmutassuk, hogy vonzóvá tegyük az igazi keresztény értékeket. Ha meggyújtunk egy gyertyát, nem kell „neki” megmondani, hogy „ő” a világosság, a fény, mert látszik. A hivatásunkat is ehhez tudnám hasonlítani. Hadd említsek ismét egy példát: korábban az egyik szolgálati helyemen a rendőrkapitány is eljött a családjával a pásztorjátékra, még ha nem is volt hívő, de látta az értéket a hagyományban, és fontosnak tartotta, hogy elvigye az eseményre a gyermekeit. Később hívő lett. Az emberekben él a vágy a jó és a szép iránt. Nagy sodrású folyóban haladunk, nem mindegy, hogy a kis hajónkkal, hol kötünk ki, vagy hagyjuk magunkat sodorni az árral, hogy egy nagyobb sziklában vagy faágban véletlenül akadjunk meg. Ha az ember csak az ösztöneire hagyatkozik, sodródik, vásárol, főz, az stresszel, feszültséggel jár. De mire jó mindez, ha közben összevesznek a családtagok?

Hogyan tölti majd az adventet és a karácsonyt?

Szeretek túrázni, talán találok rá időt adventben is. December másodikán a felújított váci székegyegyházban, az egyházmegye szívében magam tartom az első roráte szentmisét. Minden adventi héten egy másik váci templomban mondok hajnali szentmisét. Örömteli áldozat, hogy korán kell frissnek lenni. Karácsony hetében meglátogatjuk a helyi hajléktalanszállóban élőket, megvendégeljük őket és lelki táplálékot is adunk nekik. December huszonkettedikén érkeznek a papnövendékek, a karácsonyra már velük készülünk. Ők jelentik a lelki családomat. Velük töltöm a szentestét, amikor a városi papokat és diakónusokat is meghívom. A karácsonyi ebédig együtt vagyunk, utána keresem fel édesanyámat, testvéremet és unokatestvéreimet.

Galéria

Fotók: Császár Tamás